Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Pedagógus-béremelés: a lényeg a részletekben

Szeged - Nyolcszázezer forintos fizetésekkel magyarázta az államtitkár, miért nem fogadták el a pedagógus-béremeléssel kapcsolatos módosító indítványokat hétfőn; Szegeden ennek a felét sem keresték meg az intézményvezetők. Valóban kevés azonban azoknak a száma is, akik az új bértábla ellenére kevesebbet keresnek majd. A kommunikált béremelés mértéke viszont sok esetben távol áll a valóságtól.
Több tucat módosító indítvány ellenére hétfőn változatlan formában fogadta el a köznevelési törvény módosítását a parlament. Bár még fideszes politikusok is szót emeltek a rendszer hibái miatt, a végeredményen ez sem változtatott: lesz olyan pedagógus, akinek a különböző pótlékok és túlórapénzek megvonása miatt csökken a bére szeptembertől. Pedig Pokorni Zoltán javaslata, hogy az új bértábla miatt ne vigyen haza kevesebb pénzt az érintett mintegy 4500 pedagógus, az oktatási bizottságon még átment, a kormány azonban arra kérte, vonja ezt vissza. Megtette. A Jobbik ezek után sajátjaként terjesztette be ezt az indítványt – leszavazták.

Az ügyben Pokornit támogatta és mellette szavazott Nógrádi Zoltán is. A fideszes mórahalmi polgármester azonban cáfolta, hogy párton belüli nézeteltérésről lett volna szó. – Mérlegelési szempont volt, hogy senkit ne érhessen nettó bérveszteség. A frakcióülésen azonban olyan információk hangzottak el, amelyek új megvilágításba helyezték a kérdést – magyarázta Nógrádi. – Kincstári jelentések bizonyították, hogy voltak például, akik extrajuttatást vagy éppen százezer forintos túlórapénzt vettek fel. Ezeket törvény által semmiképpen nem szabad megőrizni – fogalmazott a politikus. Mindazonáltal fontosnak tartja, hogy aki nem szabálytalan vagy méltánytalan módon jutott pluszjövedelemhez, az ne veszítse el azt. Éppen ezért tartózkodott a szavazásnál, és szorgalmazta, hogy rendelettel szabályozzák az ilyen eseteket.

Nemcsak a diákok, hanem a tanárok is matekoznak. Fotó: Karnok Csaba. Fotó: Karnok Csaba
Nemcsak a diákok, hanem a tanárok is matekoznak. 
Fotó: Karnok Csaba

A szavazás után Hoffmann Rózsa államtitkár úgy érvelt, azoknak az intézményvezetőknek a béremelését nem akarják fedezni, akiknek 600-800 ezer forintos fizetésük van. Mivel a korábbi bértábla csúcsán alig 290 ezer forintos pedagógusbér szerepelt – azt is tudományos fokozattal rendelkező, 40 éve dolgozó tanár kaphatta csak meg –, megkérdeztünk néhány szakembert és pedagógust, véleményük szerint kereshetett-e ennyit bárki is. Senki sem tudott ilyenről.

– Az igazgatói pótlék még a százezer forintot sem érte el, így nem hinném, hogy akár négyszázezret is keresett bármelyik szegedi intézményvezető – fogalmazott egy oktatási szakértő, akivel együtt számoltunk. Többszakosként alapbérük 7-10 százalékát kaphatták meg pluszban, erre jött még rá a túlórapénz, illetve olyan egyszeri juttatások, mint például a pedagógusnapi jutalom vagy az érettségi megszervezéséért járó díjazás. Ebből aligha lehetett megduplázni az alapbért. Esetleg egy-egy hónapban érkezhetett ekkora összeg a számlájukra – ha mondjuk mindent egyszerre utaltak el nekik, vagy például projektmenedzserként vettek részt egy pályázatban, és bérükön felül megkapták az egyik hónapban az azért járó díjazást is a teljes időszakra visszamenőleg. Igaz, a legtöbb esetben nem is az intézményvezetők látták el az ilyen feladatokat.

Elméletben tehát nincs olyan igazgató – legalábbis Szegeden –, akinek arcpirítóan magas fizetését kellene leszorítani. Ugyanakkor olyan pedagógus is csak elvétve akadhat, aki nem keres majd többet szeptembertől, mint korábban. A kétszakos, sokat túlórázó pedagógusok járhatnak maximum rosszabbul. Az viszont kérdés minden más esetben is, hogy a munkaidő és a bér növekedése vajon milyen arányban áll majd egymással, illetve hogy valóban annyival jobban élnek-e majd a pedagógusok, mint azt a közvélemény gondolja. – Elvették a túlórát, a minőségi bérpótlékot, és egyelőre nem ismerik el a képzettségemet sem, miközben az eddiginél jóval többet kell az iskolában lennem – sorolta egy általános iskolai tanár, aki úgy döntött, nem hajlandó kiszámolni, órabér alapján így többet vagy kevesebbet keres majd. Mint mondta, az úgysem változtat a dolgokon. – Az osztályfőnöki pótlékról annyit lehet tudni, hogy 17 és 51 ezer forint közötti összeg adható ilyen címen. Mivel a KLIK dönti el, mennyi legyen, valószínűsíthető, hogy melyik határszámhoz lesz közelebb. Eddig 15 ezret kaptunk ezért a munkáért, viszont havi 8000 forint adminisztrációs óraként még elszámolható volt hozzá. Vagyis legrosszabb esetben 6000 forinttal még kevesebbet is kapunk majd – világított rá egy újabb részletre egy osztályfőnök. – Nyilván pedagógusok tömkelege lepi majd el a várost és az éttermeket, hogy valahogy el tudják tapsolni a megemelt fizetésüket – tette hozzá.

Olvasóink írták

59 hozzászólás
  • 59. Lackó50 2013. október 28. 17:00
    „Rövid leszek. Ezt már a régi rómaiak is kitalálták. "Oszd meg és uralkodj!" A recept mondhatni tökéletes, ha még ma is működik. Minden intézkedéssel erre törekszenek. (pl.: Trafik törvény is /dohányos - nem dohányos/ csak a keretet kellett kitalálni hozzá.) Itt most a tanár - szülő ellentétet kell kidomborítani. Közben a TV-ben, rádióban naponta hatszor hallom, hogy "Magyarország jobban teljesít!" (Mihez képest? mert Lassan Uganda is leelőz)”
  • 58. Luckylaci 2013. szeptember 01. 20:12
    „57! Na látod....erről beszéltem, máris van egy fék, egy ellenoldal, aki nem azt írja, hogy megérdemelték már végre és legalább nekik jutott, hanem, hogy ő és a hozzá hasonlók milyen elnyomottak! Nem az övék sok, hanem a miénk kevés!!!! (Megint a klasszikus story a szomszéd tehenéről....dögöljön az is, ha az enyém is megdöglött!)
    Kommentedet olvasva kettős gondolataim születtek: Az első, hogy miért nem mentél egyetemre és most valaki más cipekedne helyetted a sorból, te meg tanítanád,adott esetben nevelnéd a cipekedők gyerekét azért a marha vastag fizuért. Kettő: Ha te és a veled hasonlóan gondolkodók odaálltak volna a rendvédelmisek, a vasutasok, az egészségügyisek, stb,( sorolhatnám) mellé, mögé amikor lenyomták őket erőből, és szétszórták a szakszervezeteiket, amelyből mára csupán erőtlen sejtek maradtak, akkor most méltán várhatnál segítséget a bolti Pandahandabanda nemlétező szakszervezetének támogatására! De amikor lehetett volna se te, se más nem jött az utcára mert nem a ti ügyetek.....! Ez pl. Németországban úgy működik, hogy amikor a bányászok vagy a vasasok sztrájkba léptek, a civilek, a többi szakszervezet, (A vasút, a buszosok,a kamionosok, a tanárok, a rendészetisek a boltosok és mindenki) kivonult a szolidaritásukat bizonyítván (igaz, a saját zászlóik alatt) ezzel is erőt demonstrálva a kormány felé. És azok megértették. Itt meg hagyták őket és mindenki mást is megfőni a saját levében! Ezután jöttek az átalakítások, a fizetés csökkentések, a közmunka program,(amiből sosem lesz GDP emelkedés)a bátran belebabrálások, mert nem volt ellenállás! Senki sem vitatja a munkád fontosságát sem az alul fizetettségét (ennyi erővel azonban számtalan beírás jöhetett volna) csupán annyi a helyzet, hogy túl kicsi erő, szervezetlen és egyéni, mint pl. a bolti eladóké is...(nem ezer emberrel kell a parlament előtt csendben héderezni, hanem kétszázezerrel hidakat lezárni, EGYÜTT!) MERT A KANÁLCSÖRGÉS NEM HALLIK AZ ÉGIG!
    De mindezektől függetlenül neked miért jó, ha nekik rossz????”
  • 57. pandababa 2013. szeptember 01. 10:44
    „Bezzeg az abc-eladók meg minimálbérért dolgoznak 8-12-16órákat!
    Nem gondolják,hogy ez egy kicsit szemétség???!!
    Nem tudom,mit szólna hozzá egy két tanár ha napiszinten 15-20kg-okat kéne emelni,vagy gyárakban dolgozni!!!
    Én pl eladó vagyok,és volt már olyan helyem,ahol 310/h-s órabérért 16óráztam.És mindezt azért mert nem volt másik munka.
    Munkát,megfelelő fizetést.
    Nem azt kérem az élettől,hogy dúsgazdag legyek,csupán annyit hogy annyi fizetést adjon,amiből ki lehet fizetni a rezsit,meg marad kajára. És tudom,hogy ezzel nem vagyok egyedül.”
  • 56. achilleus 2013. augusztus 31. 11:12
    „"elsőként a rendvédelmisek ellenállását törték meg, mejd következtek az egészségügyisek és most az oktatás"
    - nyilván az egészségügyben dolgozók bérének rendezésére gondolsz mint megtörésre. Egyébként pedig nagyon elvakultnak kell ahhoz lenni, ha valaki nem veszi észre, hogy a közszféra bérének rendezése az egységes elvek alkalmazása felé mutat. (Nincs már évi 65 milliós rektori fizetés, pl.) De ha már mindenáron megosztást keresünk, akkor arra a legalkalmasabb a helyi vezetőknek korábban adott széles határok között mozgó "differenciálási" lehetőség, amellyel nincs is baj addig, amíg a főnök példamutató, de abban a pillanatban, ha oda egy nem mindenben következetes ember kerül, a klientúraépítés és klikkesedés forrásává válik. Ennek egy különösen extrém példáját láthattuk Csepelen, ahol magát a vezetőt is maga alá temette a klikken belüliekkel szembeni tolerancia.”
  • 55. Luckylaci 2013. augusztus 31. 10:08
    „54. Roxy. Teljesen egyetértek veled, Tegnap írtam egy pár sort de kitöröltem....de mégis leírom! Szerintem is egy szándékos összeugrasztási , feszültség keltési szándék van mögötte. Hamarosan választások, már most is inog a 2/3-ad, terelni kell.Az egy dolog, hogy ezzel a béremeléssel lesz aki jobban jár, a nagy többség helyben topog, és lesz aki rosszabbul...de mindenkinek kötelező lesz megnyalni a kezet amely adott.....:-( Viszont a dübörgő gazdaság szekerét tologatók azt fogják gondolni, hogy ezek a tanarak ezek mostantól hülyére keresik magukat, seggvakarással miközben az ö géniusz csemetéjük nem képes többre egy ketteskénél, mert ezek nem képesek megtanítani őket semmire ennyi pénzért sem!!! Szándékosan vernek éket a z eddig sem felhőtlen tanár-diák-szülő szinbiózisba!(Lásd: az első béremeléses cikkek kommentjeit, ahol számtalan rosszindulatú és vádaskodó komment született!) Én azt gondolom ez a szalámitaktika egy újabb szelete, amelyben elsőként a rendvédelmisek ellenállását törték meg, mejd következtek az egészségügyisek és most az oktatás.....Mindezt azért, mert az ő szakszervezeteik a legerősebbek és a legbefolyásosabbak. Mindezt úgy intézték,hogy a civil lakosság lett a legnagyobb erő akik ellenük fordult, ők csak vigyorogva befejezték az aljas művüket. Most is a megosztás a cél...és ez máris működik. A zavarosban meg már úgy halásznak ahogy akarnak!
    Oklahoma! Van igazság abban amit másodszor is ide írtál, (mégegyszer mondom, hogy mindenki értse...alapon) De a tanároknak nem az emelés mértékével van gondjuk, hanem annak a módjával, az éterben röpködő valótlan számokkal és a valós tartalmat (a máz alá rejtett átveréssel) teljesen nélkülöző szándékos uszítással!
    Mert déditata megmondta...." Kisfiam, megöregedtem, de egyvalamit biztosan megtanultam: A TV meg a rádió HAZUDIK!" :-)))”
  • 54. Roxy08 2013. augusztus 31. 07:53
    „A hozzászólások alapján, egyértelmű végeredményre jutottam. Megerősített abban a véleményemben, hogy mi a cél valójában.
    Minden szinten hatalmas káoszt teremteni, megosztani, egymásnak ugrasztani embereket/rétegeket.
    Akár a pedagógusokat, úgy az egészségügyben dolgozókat is. Minél nagyobb a zűrzavar, annál inkább a jelenlegi vezetés malmára hajtja a vizet. Biztos nem vagyok egyedül ezzel a megállapítással.
    A bérrendezés úgy zajlik, hogy úgy adnak, hogy rögtön el is vesznek. Irányított, céltudatos politika.
    Szerintem a rezsicsökkentés már mindenki számára érthetővé vált - mekkora kamu. Azaz! Bocsánat! Egy összeghatár felett nyereség.
    Persze, vannak bérkommentelők (vagy elvakultak?), akik szeretnének hatni. Több, kevesebb sikerrel megy is nekik.
    Az összefogást nem lehet tapasztalni, mert ha véletlenül valahol megjelenik, össztűz alá kerül.
    Többek között ez a széttagoltság az alapja, a jövő évi választásoknak. Sajnos, nem vagyok ettől boldog!”
  • 53. oklahoma 2013. augusztus 30. 21:38
    „ditta79!
    Ja és a globális gondolkodást nem az utazással összefüggésben értem, hanem azt kellene észrevenni, hogy miért tartunk ott ahol, ehhez kell szét nézni a világban és az összefüggéseket megfigyelni! Ennyi! De, te csak elég felületes módon az utazásra voltál képes asszociálni, gratulálok!”
  • 52. oklahoma 2013. augusztus 30. 21:32
    „ditta79!
    Akkor fuss neki még egyszer! Ezt kellene már felfogni! Csak sajnos a döntő többségnek nem megy, mert fűrészpor van az agya helyett!

    "A tanárok tanult emberként rájöhettek volna már a globális összefüggésekre, ez az ország ennyit tud adni! Nincs nemzeti iparunk, nincsenek világ- vagy legalább regionális márkáink, amelyek keresettek a világpiacon és sok nyersanyagunk sincsen. Aki azt, hiszi, hogy így esélyünk is van valaha beérni a Nyugatot, annak rendesen átmosták az agyát!
    A kutatást és feltalált termékeket kellene az államnak támogatnia, hogy legyen esélyünk a felzárkózásra! De hát az emberek buták, mindent azonnal akarnak és ehhez igazodnak a politikusok is, ezért nincs állandóság, minden évente változik, így nem lehet építkezni!"”
  • 51. Qllancs 2013. augusztus 30. 21:25
    „37. ganXta .
    Azt se tudod mit írtál korábban ? / 30. / Ittál haver ??”
  • 50. palimadar 2013. augusztus 30. 21:13
    „"Mindenki azt bizonygatja, hogy nincsenek 600-800 ezret kereső pedagógusok a közoktatásban, mégis egymás után nyújtották be a módosító javaslatokat, hogy az ilyen - nem létező - pedagógusok bére ne csökkenjen. "

    Nem a 600-800 ezres kategóriába tartozókat akarták menteni, hanem a 200-300 közöttieket.”
  • 49. ditta79 2013. augusztus 30. 20:44
    „Oklahoma...a globális gondolkodás nálad kimerült abban, hogy: "akinek nem tetszik el lehet menni!".”
  • 48. oklahoma 2013. augusztus 30. 19:48
    „ditta79!

    Látom, gondok vannak az értelmező olvasással! Egy párt nevét sem említettem, úgy látszik te abba kategóriába tartozol, akiket az előző hozzászólásomban is említettem. Nagyon szűk látókörű vagy, gondolkozz globálisan!”
  • 47. IncontinentiaButtocks 2013. augusztus 30. 19:09
    „Ez az általános iskolai tanár milyen 15ezres eddigi osztályfőnöki pótlékról beszél??? 7800 ft bruttó volt eddig egy szimpla ált. suliban, biztos forrásból tudom.”
  • 46. btrt 2013. augusztus 30. 19:00
    „26. Ganxta 2013.08.30. 14:12

    "Ja és ami még böki a csőröm piszkosul, hogy miért is van az óvodákban havonta egy nevelés nélküli munkanap? Mert ez speciel nekem 12 (na jó 11) nap szabadságomba kerül évente."

    Nem tudom ez hogyan jött ki, lehet, hogy az üdülésre kivett szabadságot is beleszámolta? Ugyanis:

    "A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet" 3. §-a szerint:
    "(5) Az óvodai nevelés nélküli munkanapok, a kollégiumi foglalkozás nélküli munkanapok száma egy nevelési évben vagy egy tanítási évben az öt napot nem haladhatja meg. (...)
    (6) Az óvodai nevelés nélküli munkanapon, az iskolai tanítás nélküli munkanapon és a kollégiumi foglalkozás nélküli munkanapon - a szülő igénye esetén - az óvoda, az iskola és a kollégium ellátja a gyermek vagy kiskorú tanuló felügyeletét. "

    Tehát maximum 5, azaz öt nap lehet az óvodában nevelés nélküli munkanap, és ekkor is biztosítani kell azon gyerekek felügyeletét, akikét a szülő nem tudja megoldani.

    Magyarul egy nap szabadságot sem KELL kivenni erre az esetre. Az előfordul, hogy a gyermek felügyeletét nem a megszokott óvoda látja el, hanem egy távolabbi, ezért sok szülő valóban inkább szabadságot vesz ki vagy a nagymamára bízza a gyereket. De nem évi 11-szer! Remélem nem hangulatkeltés céljából írta azt, amit írt, hanem egyszerűen tájékozatlan. Szegeden a fentiek szerint járnak el az óvodák.

    További idézet Ganxsta 26. számú közlendőjéből: ,,És ha már óvoda, akkor miért is nem kapok számlát vagy nyugtát az óvodán belül tartott pluszfoglalkozásokért fizetett díjakról?"

    Az óvodán belül tartott kiegészítő foglakozások pl.: tánc, színház, stb. díjazását a foglakozást tartónak kell fizetni, aki külső személy. Ha nem ad számlát, azért nem a pedagógusokat kellene ,,elővenni".

    Más kérdés, hogy azért a szülőnek igénye van a plusz foglakozásokra. Minél olcsóbban, minél többet. Tudom, mert én is szülő vagyok.”
  • 45. ditta79 2013. augusztus 30. 18:50
    „Ganxta...
    Hivatás valóban, ha a párod is így gondolná, vagy te akkor nem szaladt volna ki a szádon, hogy: "a gyerekkel foglalkozni kellene, ha már a bunkó szülő nem teszi!" gondolat.
    Ezt már más szülőtől és pedagógustól is hallottam sajnos, nem lepett meg.
    De a gyerekeknek vannak életkori sajátosságai(dackorszak, kamaszkor...) emellett nem egyforma jelleműek.
    Szóval ha a magatartása alapján a tanár vagy más ezt szűri le(nevezetesen, hogy biztos azért ilyen meg olyan, mert a szülei bunkóak, akkor nagyot téved pl. egy odafigyelős szülőnek is lehet pörgős, belevaló gyereke, akit sokkal nehezebb lekötni!), akkor valószínű nem jó szakember!!!
    E mellé jön, hogy a legtöbb családban mindenki igyekszik dolgozni, még a nagyszülők vagy a nagyobb gyerekek is-mert a bérek nagyon alacsonyak-így viszont kevesebb idő jut egymásra és a pihenésre, feltöltődésre!
    És akkor az egyéb gondokról nem is beszéltem, ami miatt a családi élet nem lehet felhőtlen(pl. egy lakáshitel)
    Ami a gyereken is lecsapódik...”
  • 44. szatyi 2013. augusztus 30. 18:45
    „Csóró Törökbálintiakat még az ág is húzza:
    http://index.hu/belfold/2013/08/30/orban_jon_ezert_bekerik_a_tankonyveket/”
  • 43. ditta79 2013. augusztus 30. 18:37
    „oklahoma...az állami tisztségviselők száma és juttatásaik folyamatosan nőnek, pedig a figyisz azt ígérte nem lesz pénzpocsékolás.
    Miért kell egy politikusnak a hazai átlag sokszorosát keresnie? Ők is csak dolgoznak, mint mi, nem?
    Ha pedig nem tudnak átlagos bérrel megelégedni, az azért lehet, mert a többiek bére a béka feneke alatt van...
    Mi ez a nem tetszik el lehet menni szöveg? A többségnek nem tetszik az, amit a figyiszjobbik az országgal az ország nevében művel, nekik kell menni és nem a többségnek! és nekik is csak a politikából, vezetői pozíciókból kell távozniuk nem pedig az országból-óriási különbség!!!
    Hihetetlen hogy azok aki a "mocskos"nyugatra fognak mindent és a médiára, nem veszik észre hogy igazából a figyiszjobbik vezeti őket az orruknál fogva(ehhez minden eszközük-tv-k,rádiók,újságok és az alaptörvényük is rendelkezésre állnak, amit rendesen ki is használnak!) ha valami nem működik itthon az már az ő munkájuk eredménye, azért ők a hibásak, nem az eu, nem más országok és nem mi dolgozók!!!
    Elméletileg évek óta értünk és az ország érdekeiért dolgoznak, veszik fel azt a marha sok fizetést-amit szerinted megérdemelnek!!!
    Tessék gondolkodni!!!”
  • 42. meska 2013. augusztus 30. 18:10
    „39 Oklahoma
    A "Húzzatok el"- t valóban sokkal könnyebb kimondani, szajkózni. A tanárok tekintélyes része /ahogy én is/ nem a pénzen pörög. Hanem azon, hogy az oktatás vezetői biztosítsák nekik a gyermekek minél mélyebb neveléséhez, tanításához szükséges munkafeltételeket. Lássák át, hogy mi a jó gyereknek, s szülőnek. Ami nekik jó, én szívesen és örömmel megteszem. De ezek a döntések... ezek ellen a szülők ágálnak.”
  • 41. meska 2013. augusztus 30. 17:59
    „35 Ganxta

    Akkor nézzük, mi minden színcóvonaltalan a hozzászólásodban /ha már azért nem lettél tanár , mert továbbtanultál/:

    2. "A tanár szedi az osztálypénzt (2013-as adat)" - tényleg így hivatkozunk egy olvasott adatra, tényre?
    3. Az Általad birkának nevezett szülők /ezt majd ők kérik számon rajtad/ jóval nagyobb figyelemmel követik a mi /tanárok/ dolgainkat, hiszen nem akárkinek a jövője forog kockán: a saját gyereküké, amiért én és ők, mi közösen vagyunk felelősek.
    4. A szándékosan különóra felé terelgetésről: belső rendeletek, iskolai működési szabályzatok tiltják, hogy egy szaktanár az általa tanított gyereknek pénzért különőrát adjon.
    5. Az oktatót valóban nem tudod kiválasztani. De pl elbeszélgethetsz vele, a főnökével, és juthattok , jutnotok lehet, kell valamire, hisz a fentiekben említettem a közös felelősséget a gyerek jövőjéért. esetleg végszükségben válthatsz osztályt, iskolát, ai tényleg csak végszükség.
    6. 7 hét szabi - most akkor inkább próbáljuk a gyereket 40 fokban a padban tartani? Kötéllel, ráccsal, mivel? Nézzük a tanári oldalt: van, aki elmegy ezalatt önkormányzati táborokba . Ha ezt lefeketemunkázod, akkor reméljük pl az NGSZ megteszi irányodban a szükséges jogi lépéseket...

    No kb ennyi miatt gondoltam, hogy néha ügyelned kéne egy témában a Tőled elvárható minőségre. Talán ezért kéne a szakértőhöz fordulni, és azért merészeltem felvetni a feleségedet, mert ezzel az infóval Te magad kérkedtél.

    - nyári feketemunka”
  • 40. hangman 2013. augusztus 30. 17:54
    „Milyen tények, arra se veszed a fáradtságot, hogy visszalapozz milyen őrültséget írtál.”
59 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kecskeverseny és nagy tekerés

Az iskola előtti utolsó hétvégén még meg lehet nézni a kecskéket és a madarakat is, de alkalom… Tovább olvasom