Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Petárdázni idén is tilos, és a tűzijáték sem veszélytelen

Szeged - Mától az esztendő utolsó napjáig – a jogszabályok betartása mellett – ismét lehet vásárolni nagyobb hatóanyagú tűzijátékokat, amelyeket szilveszter éjjelén este 18 órától másnap reggel 6 óráig lehet használni. Petárdázni – 2005 óta – továbbra is tilos.
Harmadik éve, hogy szilveszterkor is tilos petárdázni. Akit mégis rajtakapnak a durrogtatáson, esetleg a petárdák árusításán vagy vásárlásán, akár ötvenezer forintos pénzbírságra is számíthat. – A járőröző rendőrök az esztendő utolsó napjaiban fokozottan ellenőrzik a pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos szabálysértéseket, elsősorban a petárda birtoklását és használatát, ugyanis már csupán ennek tartása is jogsértés – beszélt a pirotechnikai eszközök jogi szabályozásáról Fülöp Zoltán, a Szegedi Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályvezetője. Tavaly Csongrád megyében tíz esetben jártak el a hatóságok, ebből nyolc esetben történt felelősségre vonás.

Az úgynevezett játékos pirotechnikai termékek – mint például a tortagyertya – egész évben forgalmazhatók és megvásárolhatók. A nagyobb hatóanyag tartalmú tűzijátékokat (vulkán, röppentyű, különböző rakéták) csak december 28. és 31. között lehet megvenni az arra kijelölt helyeken. Ezekből kizárólag nagykorúak vásárolhatnak, legfeljebb három kilogrammot.

A tűzijátékok idén is népszerűek Csongrád megyében – 29 árusítóhelyre adtak ki engedélyt a régióban.
Fotó: Schmidt Andrea

Tavaly Csongrád megyében 21 (ebből Szegeden 9) kérelem érkezett átmeneti pirotechnikai tárolóhely kialakítására, idén 29 engedélyt adtak ki. A hatóságok tavaly összesen 19 esetben végeztek helyszíni ellenőrzéseket. Ezek során nem tapasztaltak hiányosságot vagy szabálytalanságot, a konténereket minden esetben az előre egyeztetett helyre és módon helyezték el – olvashattuk a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében. Tavaly a szegedi tűzoltóságon nem jeleztek olyan tűzesetet, amit pirotechnikai termékek okoztak volna.

Fontos szabályok

A játékos pirotechnikai termékeket szilveszterkor este 18 órától másnap reggel 6 óráig külön engedély nélkül lehet használni. A megmaradt pirotechnikai termékeket január 5-éig kell visszavinni a vásárlás helyére, ahol az eladónak térítésmentesen kell visszaváltania. A tűzijátékokat nem érdemes tárolni a következő szilveszterig, mert ez is szabálysértésnek számít, ami több tízezer forintos pénzbírsággal büntethető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiataloknak is kell a lélekwellness

Szeged - Karácsony környékén arra kerestünk választ, mennyire fontos a mai fiatalok számára a vallásosság. A 14 és 29 év közöttiek többsége hívőnek mondja magát, ám a történelmi vallások helyett egyre többen a kis egyházak felé fordulnak. Tovább olvasom