Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Péter bácsit a háborúban jókedve tartotta életben

Üllés - Huszonegy évesen vonult be honvédnak a most 92 esztendős üllési Szécsi Péter, aki 1943-tól a második világháború végéig harcolt csapatával az oroszok ellen. Sokszor került életveszélyes helyzetbe, elmondása szerint jókedve segített neki átvészelni a legnehezebb perceket is.
1943-ban, mindössze 21 évesen vonult be honvédnak a szegedi Horthy laktanyába a most 92 esztendős Szécsi Péter. Az üllési férfi a mai napig jól emlékszik a második világháborúban eltöltött katonaévekre, amikor a Felvidéken és Kárpátalján is fegyveres harcokba került magyar csapatával az oroszokkal szemben.

Keresik a hősöket és az emlékeket Üllésen. Fotó: Karnok Csaba
Keresik a hősöket és az emlékeket Üllésen. Fotó: Karnok Csaba

 Keresik hőseiket

Az üllési önkormányzat az első és második világháborús hősökre szeretne emlékezni. A világháborús eseményekkel kapcsolatban elindított egy gyűjtést: a tárgyi emlékekből kiállítást, a későbbiekben az Alkotóház padlásán emlékhely kialakítását tervezik. Kérik, hogy akinek az I. és a II. világháborús eseményekkel kapcsolatos fotója, tárgya, személyes emléke, relikviája van, ossza meg a fiatalabb generációkkal is, és jelezze azt Ferenczi Attilánál a 30/283-6231-es telefonszámon, akinél a felhívással kapcsolatban bővebb információt is kaphatnak. Elkészítették a Hősök könyvét is, amelybe az Üllésen és a nagyközség környékén élő világháborús elesettek és túlélők nevét szeretnék bevezetni.

– 1944 augusztusáig csak ide-oda vonultattak az egységemmel, aratási szabadságra is hazaengedtek minket Óbecséről. Mire azonban ide visszatértünk, már csak egy katona maradt a laktanyában, aki a visszatérőket azonnal Dunakeszire irányította, ahonnan visszavezényeltek Dorozsmára, majd augusztus 5-én az orosz–lengyel határhoz. Bár főszakács voltam itthon, kaptam géppuskás kiképzést, így oda osztottak be. Közelről ekkor láttunk először oroszokat, pár méterre fürödtek tőlünk a folyóban. Lőttem rájuk, de a fejük fölé, mert akkor még nem tudtam megbirkózni a gondolattal, hogy egy ember miattam haljon meg.

– Később sajnos más lett a helyzet – emlékezett vissza a frontra Péter bácsi. Csapatát ezután a Felvidékre vezényelték, Szécsi Péter itt lőtt le először embert.

– Sokkal többen voltak az oroszok, mint mi. Egyszer eltévedtünk, valahogy az orosz frontvonal mögé kerültünk. Nagyon megijedtünk, mozdulni sem mertünk. Egy patakban álltunk éppen, amikor láttuk, hogy egy dombról vagy kétszáz fegyveres orosz masírozik le. A vezetőnk kiadta a tűzparancsot: nem sokan maradtak életben a kétszázból – mesélte Péter bácsi. Az idős férfi azt mondta, kezdetben nagyon nehéz volt emberre lőnie.

– De ha nem én lövöm le őket, ők lőttek volna le engem. Ez volt a parancs, ezt kellett tenni a túlélésért. Egyszer mégis elegem lett az egészből: egy erdőben voltunk, én a géppisztolyomat egy kétágú fa közé raktam, és eldöntöttem, hogy többé már nem lövök a háborúban. Pár perc múlva oroszok törtek be az erdőbe, az egyik nagyjából tizenöt méterre megállt tőlem, és rám emelte a fegyverét. Ekkor felkaptam a géppuskámat, és rátüzeltem: ezután már nem gondolkodtam azon, hogy harcoljak-e vagy sem – mondta a férfi. Péter bácsi a háborúban megsebesült, a lábán kapott találatot, egy ruszin segített neki és sebesült társainak talpra állni, aki saját tanyáján bújtatta őket.

Ferenczi Attila, Szécsi Péter és Nagy Attila Gyula, Üllés polgármestere. Könyvben is megemlékeznek a háborús hősökről. Fotó: Karnok Csaba
Ferenczi Attila, Szécsi Péter és Nagy Attila Gyula, Üllés polgármestere. Könyvben is megemlékeznek a háborús hősökről. Fotó: Karnok Csaba

– Örökké emlékszem arra a pillanatra is, amikor koromsötétben egy egész estén át harcoltunk az oroszokkal, és semmit sem lehetett látni. A szakaszvezetőm mellett hasaltam, amikor valaki behuppant közénk. Összenéztünk, hogy vajon ki lehet ez: egy 16 éves orosz kiskatona volt, aki azt hitte, saját bajtársai mellett fekszik. Amikor rájött, hogy tévedett, elkezdett remegni és sírni. Mondtam a vezetőmnek, hogy nincs lelkem lelőni őt. Elengedtük – mesélte Péter bácsi. A háború végnapjaiban seregét Németországba vezényelték Berlin védelmére.

– Éppen átléptük a német határt, amikor jött a hír, hogy vége a háborúnak Európában. Egy évig még Sopronnál voltam határőr, majd hazajöttem, és másfél hónap múlva mindent ott folytattam, ahol abbahagytam, műveltem a földet. Az a másfél hónap azonban rettenetes volt, nem bírtam nyugodni, az elmúlt évek eseményei játszódtak le folyton bennem. Szerencsére akkor sem és azóta sem álmodom a háborúval, ezt nagy kiváltságnak tartom. A jókedvem segített túl minden bajon, sokszor a fronton is daloltam még a legnehezebb percekben is. Nagyon sok jó ismerősöm esett el mellettem, az üllési temetőben tizenhét bajtársamnak tudom a pontos sírhelyét – mesélte az egykori honvéd.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Álló aszfaltozóba rohant egy kamion az 55-ös főúton

Az építési területen történt baleset miatt a helyszínelés idejére lezárták az 55-ös főutat Mórahalom és Domaszék között. Tovább olvasom