Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Petró Ferencnek nincs ellenfele Ásotthalmon

Sorozatunkban a Szeged környéki kistelepüléseken igyekszünk felmérni a politikai erőviszonyokat az önkormányzati választások előtt. Ki lesz a falu vezetője – latolgatjuk helyi politikusok segítségével, ezúttal Ásotthalmon.
Még nem döntött, de ha indul, talán még kihívóra sem kell számítania Ásotthalom polgármesterének. Petró Ferenc függetlenként vezeti a falut már két ciklus óta, de a jobboldali pártok támogatását élvezi – maga is jobboldali beállítottságúnak vallja magát. – Nagyon büszke vagyok mindarra, amit elértem. Az elmúlt négy évben bölcsődét és szociális otthont is nyitottunk. A falu száz százalékban csatornázott, és szinte az összes út aszfaltozott, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Úgy érzem, folytatnom kell a munkámat, hogy a jól kiépített rendszer fennmaradjon. Félő, ha egy tapasztalatlan kéz venné át az irányítást, a település hamarosan perifériára sodródik – osztja meg aggodalmát.

Petró Ferenc azt is említi, hogy többször kellett olyan döntést hoznia, ami nem egyezett az elveivel. Előfordult például, hogy el kellett bocsátania embereket – ki az, aki szívesen tesz ilyesmit? Egyebek mellett ezért nem biztos még az elhatározása: indul-e az őszi önkormányzati választáson, vagy nem.

Az MDF biztos, hogy nem indít jelöltet Petró ellen, az MSZP még nem nyilatkozott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Thealter és Szassz tizenhatodszor Szegeden

Ez már a tizenhatodik lesz. Hivatalosan úgy kell mondani, hogy a hazai színházi élet egyik… Tovább olvasom