– Akik a büntetés-végrehajtási szervezet mellett kötelezték el magukat, az egyik legnehezebb szolgálatot választották. Fáradozásuk középpontjába a bűnt elkövető ember áll, akit olyan élethelyzetbe kell hozni büntetésének végére, hogy akarjon és képes legyen visszailleszkedni a társadalomba – mondta ma délelőtt Pintér Sándor belügyminiszter a Szegedi Fegyház és Börtönben, ahol az intézmény fennállásának 125. évfordulóját, és a Büntetés-végrehajtási Szervezet ünnepségét tartották.
Pintér Sándor elmondta: a kormány célul tűzte ki, hogy helyreállítja Magyarországon a rendet. – Olyan élhető országot akarunk teremteni, amelyben nincsenek törvények felett állók – magyarázta. A miniszter szerint ehhez a törekvéshez illeszkednek a már hatályba lépett jogszabály módosítások: a Büntető törvénykönyv szigorítása és a szabálysértési eljárás kiterjesztése. – Kiemelten fontos, hogy a fogvatartottak tevékenyen töltsék idejüket az intézetekben. Mivel a börtönrendszer fenntartás a világon mindenhol költséges, elvárjuk, hogy az elítéltek járuljanak hozzá tartási költségeikhez – jelentette ki Pintér Sándor. A kormány elképzelése szerint a jövőben több munkát szánnak majd az elítélteknek, akik különböző, más állami vállalatok és szerveztek ellátásában is szerepet kapnak majd egyenruhákat és különböző ruházati cikkeket állítanak majd elő a fogvatartottak.
VARADIPAL! 1. Ezután is mint eddig:hamarabb fog primőrhöz hozzájutni mint te. 2.hogy mit szeretnél az egy kissé naiv dolog. 3.nem kell börtönviseltnek lenni hogy ezeket tudd. 4.ez az igazságügyi miniszter dolga nem Pintéré ha érted a kettősséget..5. nem árt olvasni.
Egyetértek::))
Deszkás! 09.07.21:40 Valóban csak kívülről láttam börtönt. Pintér oldja meg a rendfenntartást a kényszermunkahelyeken is. Az is az ő dolga.Én békében és jólétben szeretnék élni. Ez meg az én dolgom.A tisztességes emberek által befizetett adóból ne a bűnözők jólétét biztosítsák, ez meg a kormány dolga.
Ha Te már belülről is láttál börtönt, az meg legyen a Te dolgod, ha már kint vagy.
pintér azonnal vonja vissza ezt a javaslatát .. ..hiszen a mai napon kaptak el 5 rendőrt korrupcio miatt .. ..magyarán loptak a sitten meg dolgozni kell a testvéreinek .. szolgálunk ..és verünk és csalunk ez a mai rendőrség .. csak zaklatni a polgárokat sarcolni .. drága pintyér bácsi.. gondold át mit javasolsz .. a rendör utál dolgozni !!
VARADIPAL! "Pintér első értelmes, és megvalósitható nyilatkozata." Te maximum kivülről láttál börtönt,de Sambá se tudta mit beszél. 3 rab nagyobb balhét tud csinálni mint a duce összes hive. Ne legyen rá példa.
A kényszermunka tényleg megalázó!
Viszont a körülmények alakulhatnak úgy is, hogy még a leglustább fegyenc is megváltásnak érzi és önként vállalja még a legnehezebb munkát is!
Választási lehetőséget kell biztosítani!
Nem olyan fantáziátlanok a BV dolgozók, hogy ne tudnák ezt megoldani-ha a munkavégzés lehetőségei és a törvényi háttér biztosított!
5. hozzászólás nemecsekerno_007 2010.09.07. 14:47 -Esetleg ha részletesebben kifejtenéd a mondani valódat, ez így nem mond semmit.
Varják a miniszter úrak ruháit..had szokják, hiszen mostantól minden kormányzás végét le-el számolások fognak követni ..na nem a lopásokért, csalásokért, hanem mert másfajta rózsa fajhoz tartozott.
Megen lefagyott.
Sanyibácsi! És a lyányod mit mond az eredetiségvizsgálatról?? ( ECLIPS) Ja, ott nem kell dolgozni.
hirdetés
