Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Piruettező Besenyei, zokogó Newton

Szatymaz - Pecázásból érkező Besenyei Péter, szabadesés, Vörös Sólymok és román sasok a légtérben – harmadszor rendeztek repülőnapot Szatymazon, mintegy 5 ezer látogató előtt.
– Láttam fentről az Ipoly sort, ott laktunk albérletben. Nem volt hányingerem, bár leszállásnál kicsit rázott a gép – összegzett földet érés után a delmagyar.hu ajándék sétarepülését elnyerő, 8 éves Jónás Bence, aki születésnapi ajándékként kapta az utat. – Járt a pilótafülkében is, attól féltem, elindítja a gépet – árulta el édesanyja, Hevesi Éva. Az egész család ezt a programot választotta, és sokan tettek hasonlóan: becslések szerint 5 ezren figyelték a légi parádét. Mivel Kecskeméten idén nem rendeznek repülőnapot, 100 kilométeres körzetben nem lesz hasonló rendezvény. – Ott amúgy is kordonok vannak, messzire vagy a gépektől, itt az arcodba kapod az egészet, ráadásul ingyen van summázta egy fiatalember.

A légteret eközben a Szabó Péter vezette Vörös Sólymok 5 Falke gépből álló köteléke, majd egy ASH 25 segédmotoros vitorlázógép – a világ egyik legnagyobb fesztávú (27 méter) légmadara – uralta. Extra 300-as gépével Dobre Mihály, a bukaresti repülőegylet parancsnoka alig néhány méterre a fejünk felett zúgott el, majd érkeztek az ejtőernyősök.

Román sasok kötelékben. A keleti gépmadarak fantasztikus produkcióval rukkoltak elő a szatymazi égbolton, amely az elmaradt kecskeméti repülőnap miatt a tavalyinál is jobban érdekelte a repülés szerelmeseit. Fotó: Segesvári Csaba
Román sasok kötelékben. A keleti gépmadarak fantasztikus produkcióval rukkoltak elő a szatymazi égbolton, amely az elmaradt kecskeméti repülőnap miatt a tavalyinál is jobban érdekelte a repülés szerelmeseit. Fotó: Segesvári Csaba

– Az ejtőernyőzés lényege a zuhanás, a szabadesés – vallja Papp Anna, az Aeroking Ejtőernyős Klub oktatója. 1200 és 1500 méterről ugrottak, majd csomagoltak: gyakorlattól függően 10 perc–egy óra összehajtani a műszálas anyagból készült ejtőernyőt. Még akkor is, ha van olyan kupola, ami kisebb, mint egy női táska, és összesen 6 kilogrammot nyom.

Távolabb a főzőverseny résztvevői serénykedtek: Simicz József deszki polgármester éppen a kakastaréjról értekezett egy tévéstábnak. Szatymazi kollégája, Kormányos László, a rendezvény egyik házigazdája elárulta: 2007-ig sok helybeli sem tudta, hogy van repülőterük. – Elsősorban nekik szól ez a látványosság, de örülök, hogy olyanokkal is találkozom, akik környező településekről, sőt, Budapestről érkeztek – fogalmazott. Bizony, sokfelől jöttek – sokféleképpen: egyesek öltönyben rótták a köröket, mások papucsban, néhányan távcsövet, mások sört szorongattak. Egy kisfiú játékrepülőt kért, apu inkább egy szilvapálinkával lepte meg magát.

Román sas akcióban. Legalább annyian nézték tátott szájjal, mint Besenyei Pétert. Fotó: Segesvári Csaba
Román sas akcióban. Legalább annyian nézték tátott szájjal, mint Besenyei Pétert.
Fotó: Segesvári Csaba

Melegségre vágyott: fél kettő körül viharos szél kerekedett, esni kezdett. Láthatóan nem erre készült Kakas Béla, Sándorfalva első embere sem, aki rövidnadrágban keresett menedéket az eső elől.

Szerencsére a román sasokhoz már napszemüveg kellett: az egymás mellett, fölött, alatt, szembe repülve cikázó kötelék – amely Szabó Péter szervező tájékoztatása szerint először látható Magyarországon – 1200 lőerős gépei között legtöbbször alig volt 2 méter. Utánuk pedig Besenyei Péter vette birtokba a légteret. Két héten belül másodszor láttuk a műrepülő világbajnokot – a szegedi Red Bull utcai parádén is itt volt –, de nem úgy a produkcióját: mindig improvizál, mindig egy kicsit mást mutat. Newton mindenesetre zokogott volna a szatymazi repülőnapon, ha szembesül vele: a fizika törvényei dugába dőlnek, amint Besenyei pördül és fordul.

Az égbolt magyar magyar ura hozta a formáját. Fotó: Segesvári Csaba
Az égbolt magyar magyar ura hozta a formáját.
Fotó: Segesvári Csaba

Tököl–Szatymaz: 27 perc

Besenyei Péter leszállás után elmondta: a versenyeken akár 13–14 G gravitációs erő is hat rá egy-egy rázósabb manővernél. Tegnap reggel viszont nem versenyről jött, pecázással kezdte a napot. Tökölön szállt fel – 27 perc alatt ideért.

Olvasóink írták

  • 13. Byron67 2009. június 02. 22:48
    „Üdv!
    Besenyei Péter bemutatója:
    http://www.panoramio.com/user/2449008/tags/Besenyei%20P%C3%A9ter”
  • 12. SP 2009. május 31. 17:17
    „9. hozzászólás Byron67 2009.05.31. 16:44
    Nagyon érdekes volt, köszi”
  • 11. Byron67 2009. május 31. 17:16
    „Besenyei Péter repülőgépe.

    A kép felbontása 81Mpix!

    http://www.gigapan.org/viewGigapan.php?id=24561”
  • 10. SP 2009. május 31. 17:03
    „ok”
  • 9. Byron67 2009. május 31. 16:44
    „Üdv!
    A repülőnapon parkoló gépek Gigapix képe. A kép felbontása 270Mpix!!
    http://www.gigapan.org/viewGigapan.php?id=24557”
  • 8. SP 2009. május 31. 16:28
    „5. hozzászólás Byron67 2009.05.31. 10:50
    Nagyon tetszenek a képeid, Tied a pálma!”
  • 7. micsibucsi 2009. május 31. 12:20
    „Byron67! Nagyon állat képek :) Ezeket te csinálod? Elárulod hogyan?”
  • 6. hsc 2009. május 31. 11:46
    „Üdv!
    http://www.panoramio.com/user/810016/tags/III

    folyt. köv”
  • 5. Byron67 2009. május 31. 10:50
    „Üdv!
    Panorámaképek
    A helikoptermodel:
    http://www.360cities.net/image/model-airplanes-helicopter-szeged

    Pörköltfőzők:
    http://www.360cities.net/image/hungarian-stew-cooking-competition-csongrd-county
    http://www.360cities.net/image/hungarian-stew-cooking-competition-2-csongrd-county”
  • 4. SP 2009. május 31. 09:39
    „http://www.jetfly.hu/rovatok/jetfly/hirek/urrepulogep_hajtomu_teszt/”
  • 3. corebonts 2009. május 31. 09:27
    „Nekem nagyon tetszett a repülőnap, kár hogy a délelőtti programokról lemaradtam. Főleg az extra ea-300-as gépek bemutatói (mind Dobre Mihályék, mind Besenyei Péter) ejtettek ámulatba. Viszont fél órás sorbanállás után az arcunkba kapni hogy elfogyott a palacsinta, azért nem volt olyan vicces...

    Amúgy szerintem Besenyei azt mondta az inderjún hogy 12G az abszolút határ afölé nem szabad nekik még versenyen sem menni, bemutatókon meg ennél lényegesen kevesebb hat rájuk (bár gondolom ettől a lényegesen kevesebbtől is összex*rnám magam...)

    Én szerintem jövőre is ottleszek :)”
  • 2. Mike3 2009. május 31. 08:50
    „Rendkívül színvonalas volt a műsor, ezúton is köszönjük a szervezőknek! Jövőre is megyünk biztosan. Besenyei ismét hatalmasat repült! A románok tökéletes bemutatót adtak, aki ért hozzá pontosan látta micsoda teljesítményt nyújtottak. A Falke kötelék külön dícséretet érdemel. Megmutatták, hogy nem kell 350.000 Euro-s gép ahhoz, hogy magas színvonalú produkciót adjanak elő! Nagyon szép volt, köszönjük!

    Kedves DM!

    Az egész kötelék volt együtt 1200 Le, argggggh! Bár igaz, hogy komolyakat húznak a műrepülő pilóták, 14G egy kicsit sok lesz... Még korlátlanul műrepülhető harci gépeknél sem engedélyezett 9 G-nél több, maximum az orosz vasaknál de ott sem 14 :)

    m.”
  • 1. Byron67 2009. május 31. 08:35
    „Üdv!
    Ppanorámaképek a repülőnapról.
    A képek lenyomott bal egérgomb mellett az egérrel mozgathatók.

    http://www.360cities.net/image/model-airplanes-2-szeged
    http://www.360cities.net/image/model-airplanes-jet-propelled-airplane-2-szeged
    http://www.360cities.net/image/model-airplanes-jet-propelled-airplane-szeged
    http://www.360cities.net/image/model-airplanes-3-szeged
    http://www.360cities.net/image/air-display-romanian-team-airplanes-szeged
    http://www.360cities.net/image/besenyei-02-mod-copy
    http://www.360cities.net/image/air-display-romanian-team-szeged”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drága kisfiam: 30 millióba kerülsz!

Szeged - Jó minőségű pelenka, menő bicikli, sítábor, versenyképes diploma – kutatások szerint… Tovább olvasom