Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Pitbullt dobtak utcára Tarjánban

A cselekmény állatkínzás, ami bűncselekmény és 2 évig terjedő börtönnel is sújtható.
A kifejlett pitbull kutya kóborolt Szeged sűrűn lakta tarjáni-felsővárosi területén. Állatbarátok lettek rá figyelmesek, akik a rendőrség értesítése után az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő szakemberét kérték fel, hogy a közterületen az állatot szedje össze.

Egyre több nagytestű, félelmet keltő állatot engednek vagy dobnak el, hagynak magára. A cselekmény állatkínzás, ami jelen törvények értelmében bűncselekmény, mely 2 évig terjedő börtönnel is sújtható. Az állatvédők legtöbbször megteszik a feljelentést, de az azonosító chip nélküli kutyák gazdái rendszerint nem kerülnek elő - közölte az Orpheus Állatvédő Egyesület.

Fotó: Orpheus Állatvédő Egyesület
Fotó: Orpheus Állatvédő Egyesület

Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület szakembere szerint a háziállatként tartott kutyák emberi felügyelet nélkül hagyása, az állatok utcára dobása felelőtlen cselekmény, ami a 2004. évi X. törvény szerint kimeríti az állatkínzás bűncselekmény fogalmát is.

Aki úgy gondolja, hogy az utcára dobott kutya a környezetéből (pl. szomszédjától) származhat, az jelezze a hatóságnak a jól ismert 107-es számon a meglévő információkat. Az első hiteles segítő számára az Orpheus Állatvédő Egyesület 20.000. Ft nyomravezetői díjat ad. A fajtájának megfelelő viselkedésű kutyus egyébként a www.ebangyal.hu gazdikereső oldalon örökbefogadót, szerető gazdit keres.

Olvasóink írták

  • 17. Qllancs 2013. május 17. 15:39
    „Nekem is van 2 csodálatos, jugoszláv farkasölő kutyapárom. Ők a szörmébebujt ..unokák. Soha nem adnánk, löknénk ki utcára. Igaz sokba vannak, mindent megesznek, még a vasszöget is...de imádjuk őket.”
  • 16. galuska 2013. május 16. 21:29
    „"hála a magas" életszínvonalnak már igen sok faj kutya is utcára kerül,nem kevésbe van a tartása,nagyon sajnálom a kutyát,meg a gazdáját is”
  • 15. _csutak_ 2013. május 16. 19:34
    „Másodszor látok két nap alatt a Gyöngyvirág utca első (Lidi felé) lépcsőházánál egy fekete, fiatal labradort egy szőke nővel.
    Tegnap rugdosta ma pedig pofozta!
    Igen gorombán beszóltam neki, megmondtam a lónak mije való a kezébe.
    Ha legközelebb látom, hogy veri, felveszem telefonra, vagy kamerára (ami mindég nálam van!) és feljelentem.
    Számomra az ember az első de imádom a kutyákat és minden állatot, ezért sincs a panelben.”
  • 14. kvendi 2013. május 16. 19:23
    „...és ezekből egyre több lesz...! :(
    Makkosházi városrészen is látok naponta egy nagy testű egyenlőre elég jámbor fehér/vaj színű..., eléggé szakadt kuvaszt...! :( Lakók dobnak /raknak ki neki/nekik kaja maradékot, ha nem találnak...kukák környékén.

    A körgáton csúcsforgalom van a - panelbe lakó -"egészségügyi" sétáltatéstvégző kutyusokból...!
    (SZERINTEM)...nem panelba valóak a nagy testű a kutyák...(!)”
  • 13. Borzzz 2013. május 16. 18:51
    „Horthyszobor már legálisan tartható,de eddig is tartották. sztem staffi nem pit...
    Azért mert egy kutya harci kutya még nem gyilkos...Az annál szomorúbb h csak úgy kidobnak kutyákat minden következmény nélkül de nem csak ilyen kutyáknál kell tenni,másfél hónapja kóborol makkosházán egy szuka kuvasz(abszolút barátságos) de az nem zavar senkit,és a kistestű kutyák?szigorítani kéne a törvényeket.....
    pachakuti ott a pont!!!!”
  • 12. szisz. 2013. május 16. 14:12
    „A kutyákkal legtöbbször akkor van baj, ha falkába verődnek, így abszolút nem mérvadó, hogy az adott képen hogy néz ki és mit csinál. Ennyi erővel készíthetünk egy tömeggyilkossal is egy jó fotót, akkor máris emberbarát lesz és humanista?!...
    Ez nem állatkínzás, inkább közveszély okozás egy ilyen erős testű állatnál!!”
  • 11. ebrendeszet 2013. május 16. 14:05
    „Ha van szemed, ez egy általános megfogalmazás, nem a kutyáról szól...
    "Egyre több nagytestű, félelmet keltő állatot engednek vagy dobnak el, hagynak magára."

    Nézz szét a www.ebangyal.hu oldalon, és tény, hogy egyre több nagy testű, mások által félelmetesnek látszó állatot engednek szabadon! Az, hogy egy kutyás szakember máshogy látja... az más dolog! A lényeg: senki se dobhasson ki állatot következmény nélkül az utcára! Gondolom ebben egyezik az állatvédők véleménye!”
  • 10. Horthyszobor 2013. május 16. 13:59
    „Kérdezem a hozzá jobban értőket, nincs betiltva a pitbull terrier tartása hazánkban? Valahogy úgy emlékszem régebben ezt nem engedték.
    Egyébként meg szomorú, hogy egy állatot a gazdája, így kiebrudal... Miért nem próbálkozott elajándékozni?”
  • 9. Hencsi89 2013. május 16. 13:35
    „Igen, látszik milyen "közveszélyes" a kutya... Főleg ha jobban megnézzük, hogy a képen ott egy csecsemő a háttérben, valóban milyen agresszívan lép fel a kutya velük szemben. -.- És még póráz sincs rajta!
    Tényleg undorító, hogy ilyen előítéletesek az emberek!!!”
  • 8. macs 2013. május 16. 13:23
    „Tetszik, nagytestű, félelmet keltő állat. Őszinte leszek, nekem a kistestű, a gazdáik által rosszul szocializált kutyákkal szemben vannak averzióim.”
  • 7. Roland1000 2013. május 16. 12:06
    „Na igen, ez a kutya tényleg nem úgy néz ki, mint egy pitbull..., és a gazdája - amennyiben kitette - a közveszélyes.”
  • 6. ebrendeszet 2013. május 16. 11:41
    „DasBoot: egy staff-pit elég durvát tud tépni egy emberen, sajnos rendszeresek a súlyos állatok által okozott harapások!

    grafika88: reméljük kiderül mi a helyzet, köszönjük a segítséget!”
  • 5. geza 2013. május 16. 10:58
    „Nincs ezzel összefüggésben?

    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/gazdaja_szeme_lattara_tepte_szet_picurt_a_vereb/2333141/”
  • 4. grafika88 2013. május 16. 10:45
    „Nem lehet, hogy inkább kiszökött? párzási idő van és lehet,hogy keresi a gazdája!
    Nem félelem keltő a kutyus..őneki több esze van mint sok embernek !
    Szerintem ő se veszélyesbb mint a tegnapi 2 szamár ! Én és a családom minden tagja e--egyesületnek utaltuk az adónk :1 % át ! remélem megkapták ! Rengeteget tesznek az állatokért ! KÖSZÖNET jár érte !!!”
  • 3. pachakuti 2013. május 16. 10:29
    „A gazdát megkeresni és lecsukni, a láthatóan barátságos amerikai staffordsihre terriert örökbeadni, a DM-et figyelmeztetni fölösleges félelemkeltésért, és a kutyások elleni burkolt ellenszenvkeltésért!”
  • 2. Roland1000 2013. május 16. 10:21
    „DacBoot! Mi a te problémád konkrétan? Ez a cikk miért hangulatkeltő? A kommented első felében azt írod, hogy ezrek voltak hajszálnyira a haláltól... Ezt te írod, nem az újságíró... És egyébként meg: egy ilyen kutya nagyon veszélyes tud lenni, főleg akkor, ha éhes, vagy ha egy kutyafalka része lesz...

    És egyébként meg nem kell hangulatot kelteni, mert anélkül is kedvem lenne szétrúgni a kutyának a gazdájának a ..ggét. És mindenkiét, aki kidobja az utcára a kutyáját.

    De az önkormányzatok felelősségét nem lehet elhanyagolni ebben az esetben, mert habár nyilatkoztatnak arról, hogy van-e kutyám és hány darab, de a kutya sem ellenőrzi, hogy igazat mondtam-e... Abszolút nincs nyomon követve, hogy melyik háznál hány darab és milyen fajtájú kutya van tartva.”
  • 1. DasBoot 2013. május 16. 09:33
    „Hányingerkeltő cikk.
    "A kifejlett pitbull kutya kóborolt Szeged sűrűn lakta tarjáni-felsővárosi területén."
    Emberek ezrei voltak hajszálnyira a haláltól! A tömeges tragédia bármelyik pillanatban bekövetkezhetett volna! Nem volt feltüntetve a legközelebbi iskola/óvoda távolsága méterben!
    "A fajtájának megfelelő viselkedésű kutyus" Ez mit jelent? Szerintem békés, intelligens kutyát.
    Rosszul vagyok a mai hangulatkeltő újságírástól.

    Üdv a cenzornak!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Festménynovellákat várnak a Nyári Tárlat képeire

Összekapcsolódik az irodalom és a képzőművészet azon a festménynovella-pályázaton. Tovább olvasom