Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Plüssállatok között hallgatják ki a gyerekeket

Szeged - A polcokon plüss állatkák, mese-, és mondókás könyvek, az asztalon legó, a falon kedves kis képek: a Szegedi Törvényszék egyik irodáját alakították át gyermekmeghallgató szobává az elmúlt hónapokban.
A hétfői ünnepélyes átadón Tárkány-Szűcs Babett, a törvényszék elnöke elmondta: az Országos Bírósági Hivatal segítségével 1 millió 100 ezer forintból hozták létre a gyermekmeghalgatót, aminek berendezési tárgyaira 700 ezer forintot költöttek. – Korábban csak a Szegedi Rendőrkapitányságon volt ilyen szoba, amit szükség esetén a bírósági alkalmazottak is használtak. A barátságos környezet csökkenti azt a stresszt, ami áldozatként vagy tanúként a gyereket érte. Csak idén huszonegy indítvány érkezett az ügyésszégtől, amiben gyerekeket kellett meghallgatnunk. Nemcsak a bűncselekmények kiskorú sértettjeit tudjuk itt kikérdezni, elmérgesedett házassági perekben vagy gyermekelhelyezési perekben is jó szolgálatot nyújt a gyerekmeghallgató – mondta.

A barátságos környezet csökkenti azt a stresszt, ami áldozatként vagy tanúként a gyereket érte. Fotó: Karnok Csaba
A barátságos környezet csökkenti azt a stresszt, ami áldozatként vagy tanúként a gyereket érte.
Fotó: Karnok Csaba

Urbán Zoltán, a CSMRFK bűnügyi igazgatója az elmúlt évek tapasztalatairól beszélt, hiszen a rendőrségen már 2005 óta létezik hasonló szoba. – A gyerekek az ilyen helyiségben jóval nyugodtabbak, látják, hogy nem egy rideg kihallgatóban vannak, játékok veszik őket körül, jobban megnyílnak. Ezáltal olyan információkat osztanak meg, amik az eljárás lefolytatásához nagyon hasznosak – fogalmazott. Lőrinczy György, a Csongrád Megyei Főügyészség főügyésze egy személyes emlékét osztotta meg az átadón: 1989 nyarán egy olyan 11 éves kisfiút kellett kihallgatniuk, akinek édesanyját tanyájukon a szeme láttára ölte meg különös kegyetlenséggel egy számára ismeretlen férfi. – A kissrác kiszaladt az erdőbe, és csak jó pár óra múlva találtak rá a rendőrök. Ki kellet kérdezni minél hamarabb, de az akkori rendőrségi kihallgató olyan rideg volt, ami növelte benne a félelmet. Néhány dolgot tudott csak mondani, szerencsére azért még aznap sikerült elfogni a gyilkost – mesélte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Panek Sándor József

80 éves korában elhunyt lapunk egykori sportújságírója, Panek Sándor József, akit legtöbben úgy… Tovább olvasom