Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Pluszpénzt kérnek a szemétért

Szeged - Egy éve a bérleti díjon felül még szemétszállítási díjat is szednek a Mars téri üzletek után. Van bérlő, aki teljesíti, mások nem fizetnek, sokan különalkut kötöttek.
– 23 éve van érdekeltségem a szegedi Mars téren, de a szemétszállítást sose számlázták külön, mindig benne volt a bérleti díjban – mondta Domonkos István, a Domker Bt. üzletvezetője. – Tavaly január elején kaptuk az első felhívást, hogy ezentúl minden hónapban fizessek pluszban 10 ezer forint plusz áfát. Én nem fizetek azóta sem, és ezt eleinte a mintegy 100 üzletnek a fele ugyanígy megtagadta. Azóta is kapom a felszólításokat, hogy ha 8 napon belül nem rendezem a számlát, beperelnek.

Megtudtuk: az üzletek bérlőivel 2006-ban és 2010-ben szerződött a piacvezetés, az első körrel a kiscsarnokok, a másodikkal a nagycsarnok átadása után. A kereskedők az üzletekért, azok bérleti jogáért alapterülettől, „rasztertől" függően 4–8 millió forint plusz áfát adtak, de a belső kialakítást már saját maguk végezték el. Azóta havi bérleti díjat fizetnek, amely a szerződés szerint tartalmazza a – mérőórán kívüli – közös vizet és áramot, a fűtést, az őrzést, a csarnokok takarítását, a szemét elszállítását – utóbbit a bérlők kötelesek maguk elvinni a tárolóba.

Kereskedője válogatja, hogy áll a szemétszállítási díjhoz. Fotó: Schmidt Andrea
Kereskedője válogatja, hogy áll a szemétszállítási díjhoz. Fotó: Schmidt Andrea

– Nagyon sokat ráköltöttünk az üzletekre – folytatta a 62 éves férfi, akinek a betéti társasága több egységet vett meg a csarnokokban, és azok bérbeadásával foglalkozik. – Hogy még pluszban ilyen költségünk is lesz, arra senki se figyelmeztetett. Azt sem veszik figyelembe, hogy válság van, mindenkinek rosszabbul megy a bolt. Tudok olyan ruhás kereskedőről, akinek 50 ezer forint a haszna egy hónapban. Ráadásul a szerződések határozott idejűek – a kiscsarnokban 20, a nagyban 25 évre köttettek –, a bajbajutottak számára nincs is „menekülési útvonal".

Évi 20 millió

A szemétszállítás évi 20 millió forintjába kerül a Szegedi Vásár és Piac Kft.-nek, a díj a pár évvel ezelőttihez képest szinte a duplájára emelkedett. Az első szemétdíjat tavaly februárban kapták meg a kereskedők.

Szerettünk volna több kereskedővel is beszélni, de nem jártunk sikerrel: nem akarták szítani a tüzet. Úgy tudjuk, az „ellenálló magból" már sokan külön megállapodást kötöttek a piacvezetéssel. Vagyis nem új bérleti szerződés, hanem egyezség született, kisebb összegről, mint ami az első felhívásban szerepelt. Úgy tudjuk, a legkisebb egységek után csak 2500 forintot kell fizetni havonta.

– Kétoldalú megállapodásokkal módosítjuk a bérleti szerződéseket – válaszolta kérdéseimre Erdei Péter, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezető igazgatója. – Erre azért van lehetőség, mert egy-egy üzlet nem egyforma mennyiségű szemetet „termel". A díjemelésre szükség volt – folytatta az érvelést –, mivel jelentősen megnőtt a szemét, hulladék mennyisége, több tárolóedény kellett, és ez megnövelte a költségeket.

Arra a kérdésre, mi történik azokkal, akik nem fizetnek, a következő választ kaptuk: – Akad néhány bérlő, aki nem fizet, de egyre kevesebben vannak. Velük is a megállapodásra törekszik a Szegedi Vásár és Piac Kft.

Olvasóink írták

  • 7. árvaádám 2013. április 05. 07:51
    „Kell az aprópénz a repire!!

    Ha valaki megnézi az elmúlt éveket rájöhet beültek egy szinte kész új létesítménybe anélkül, hogy egy kapavágást is tettek volna azért most meg osztják az észt a toronyalatti többség segedelmével. Sok az élősködő!”
  • 6. igazságkereső 2013. április 04. 18:10
    „Igen, muszáj ezt így csinálni, hiszen kellenek a százezrek borra, sörre, pálinkára, meg a Mars téri piacigazgatóság reprezentációjára!! A halat ki ne felejtsem!!”
  • 5. IVY 2013. április 04. 13:19
    „Ahha, csak nem a konténeres szállításé!”
  • 4. Casablanca 2013. április 04. 08:09
    „Havonta 10 ezer + ÁFA szemétdíj???

    Hisz havonta kb. 3.500.- Ft a hivatalos ára, a rendelet alapján...”
  • 3. info 2013. április 04. 07:11
    „A tejboltok a csarnokban mennyit fizetnek? ugyanis nem hinném, hogy ott is termelődik hulladék!”
  • 2. jozko 2013. április 03. 16:21
    „Nem vagyok érdekelt a Mars téri szerződésekben - de a tapasztalataimra alapozott véleményem szerint az jár "jól", aki megoldásra, életszerű szerződésmódosításra törekszik a szemét gyüjtésével, tárolásával és elszállításával kapcsolatban
    a Piac igazgatóságával.”
  • 1. Mozimasiniszta 2013. április 03. 14:44
    „nna...hát , mi is van az eredeti szerződésben ? amire benyalták a cc.negyed évszázadra szóló lekötési díjat ?
    ...amúgy meg igen szemét az ügy.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jankovics Marcell és a keserédes magyarság

Londontól Oslóig a világ több nagyvárosában is sikerrel mutatták be Az ember tragédiája című… Tovább olvasom