Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Pörgős magánrendelők Szegeden

Szeged - Aki megunta, hogy akár hónapokat várjon egy-egy szakorvosi vizsgálatra, ma már megteheti Szegeden is, hogy felkeres egy magán-rendelőintézetet. Általában egy héten belül fogadják, ha van rá több ezer forintja. A diagnosztikus eljárások még drágábbak, akár nyolcvanezer forintba is kerülhetnek.
Közel egy hónapja teszteltük, hogy a szegedi rendelőintézet OEP-finanszírozású szakrendeléseire mennyi idő alatt lehet bejutni, mikorra kapunk rájuk időpontot. Számos esetben csak hosszú hetekkel, hónapokkal a bejelentkezés után – vontuk le a tanulságot. A piac viszont megteremtette az alternatívákat Szegeden is: több magántőkéből működő rendelőintézet kínálja már szolgáltatásait azoknak, akik szeretnék elkerülni a teljesítményvolumen-korlát miatti várólistákat – és ezt meg is tudják fizetni.

– Az ultrahang, a labor, a kardiológiai, nőgyógyászati, fül-orr-gégészeti és endokrinológiai szakrendelésünk a legnépszerűbb mostanában – közölte Székely László, a Szegeden 2001 óta működő Medicenter Szakorvosi Intézet orvosigazgatója. Mint mondta, többnyire egy héten belül be lehet jutni mind a huszonhatféle szakrendelésükre, hiszen közel hatvan szakorvos dolgozik náluk, sok szakmából többen is. A lehető legszélesebb körű ellátásra törekednek, vonzza ugyanis az embereket, ha egy helyen gyorsan – akár egy napon belül –, elegáns körülmények között tudnak többféle vizsgálatot elvégeztetni.

Kismama a Medicenter rendelőjében.
Fotó: Segesvári Csaba

Nagyon „fut" a menedzserszűrés, ami egy 2-3 órás, 6-7 vizsgálatot tartalmazó sorozattal a legfőbb kockázati tényezőket szűri ki. Ha egy páciensnél szükséges, a számos orvosszakma jelenléte révén akár még a gyors „házi" konzílium is megoldható. Az előjegyzett betegek tíz percen belül bejutnak. Az első vizsgálatok ára bruttó 7500 forint, de minden további egyre olcsóbb. Mivel a cég szerződött minden önkéntes egészségpénztárral, a tagoknak kártyájuk „kontójára" végzik el a vizsgálatokat. A diagnosztika drága, de egy napon belül bárki bejuthat a klinikai MR-re vagy CT-re. Előbbi ára 40-80 ezer forint, utóbbi a fele.

Fél éve működik a Stefánián a Park Egészségközpont, ahol a nőgyógyá- szati, a belgyógyászati szakrendeléseket és a Medex-vizsgálatot veszik igénybe a legtöbben. Ez utóbbi egy Nyugat-Európában már elterjedt vizsgálat, ami 9 szervrendszerre 85 százalékos pontossággal szűr – magyarázta Bartha László, a központ vezetője. 10–15-féle szakrendelés működik jelenleg náluk, kínálnak például teljes kórszövettani vizsgálatot és mozgásszervi sebészetet is. Az első vizsgálat a legdrágább itt is: 7500 forint áfával.


Bartha László garantálja, hogy fizetős páciensein 24 órán belül elvégzik a klinikai CT- és MR-vizsgálatot – noha ezek várakozási ideje OEP-finanszírozással másfél hónap is lehet. Mammográfiára két nap múlva mehet, aki náluk bejelentkezik. A laborvizsgálatot viszont – mivel arra van OEP-szerződés – beutaló ellenében 300 forintos vizitdíjért elvégzik, és legfeljebb 3 napon belül az eredményt is megkapják a páciensek. Egy héten belül többnyire náluk is megvizsgálják a bejelentkező betegeket.

Várakozás közben művészeti élmény

A Madách utcai Klinikum Rendelőben most szintén 10–15-féle szakrendelés elérhető. Gyetvai Tamás ügyvezető szerint náluk a szemészet, a fül-orr-gégészet, az ortopédia és az érsebészet megy a leginkább – az óriási igények miatt az első kettőből naponta rendelnek szakorvosok. Tervezik a bőrgyógyászati, plasztikai sebészeti és diabetológiai szakrendelés elindítását is hamarosan. Náluk is megvizsgálják a pácienseket egy héten belül, az árak 4 és 8 ezer forint között mozognak. A várakozás közben tárlatokat is láthatnak a páciensek, a váróban ugyanis kortárs művészek alkotásait állítják ki.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. TB-fizető 2008. március 16. 15:23
    „Mellesleg a fizetős páciens a várólistásokat tolja hátrébb, mert a sürgősségit elvégzék mindenképp. Magyarul, ha valaki "csak" TB-t fizet (vagy aki TB-t fizet az nem fizet?!), itt is rosszabbul jár mint az aki minimálbéren bejelentve, zsebből-zsebbe fizető beteg. Jó móka mi?!”
  • 34. terepauta 2008. március 15. 15:17
    „anonym
    te egy seggfej bunkó vagy.
    Én a vezéredről és rólad mondtam véleményt, ne ködösíts!”
  • 33. Eekes Tímea 2008. március 14. 11:35
    „26hetes terhesen a pulzusom megugrott,kétszer voltam időpontos vizsgálaton,ami EKG t jelent,ááááááá nem kell vele foglalkozni,a nőgyógyászom csak nem volt nyugodt,a klinikára kértünk új időpontot,és ez decemberben volt majd februárra lett volna időpont,amikorra már szülök.Így kénytelen voltam magán úton elmenni cardiológushoz:egy óra alatt teljes körűen kivizsgált,EKG,szív ultrahang,és szív echo cardiográfiás vizsgálat,meg is találta amit más nem!10 000 ft ot hagytam ott!!!!!!!!!viszont megnyugodtam és választ kaptam egy nap alatt a bajomra ,nem pedig hónapok alatt.Mi van azzal aki nem teheti meg,hogy ilyen sokat fizet?”
  • 32. Nomád 2008. március 13. 23:05
    „Ovi + Gyferi=EGY NAGY RAKÁS SZARRAL. A nép szívja meg az ő kakaskodásukat.Én biztos nem vitatkoznék egyik becsületéért sem.Az út amin most mindannyian járunk egyenest a pokolba vezet.JA és sztem Hmv-hely kb annyira mint Szeged semennyire.”
  • 31. anonym 2008. március 13. 22:48
    „terepauta !
    Értem én atekervényes megszólalásod !De abból süt a szegények lesajnálása. PL. Az anyja munkakönyvét látta a kredencen !Más könyvük nem volt .stb.
    Szégywld magad !Nem tudod kimagyázni ,és ezt nem is lehet.
    Neked lehetet gyerekszobád, csak jónevelésed nem !
    Gyalázkodni tudsz csak !Ez volt a te gyerekszobád !
    Primitív vagy !”
  • 30. Gong 2008. március 13. 21:49
    „Miért is van az SZTE Rendelőintézeteben ilyen hosszú várólista?
    Mert a megfizetett eü.hozzájárulásunkon csökkentették az ellátandó beteg kvótát.Tehát ha beteg vagy és nagyon , akkor menj a fizetős helyre... Tiszta sor, ez ma az egészégügy...”
  • 29. sestavy 2008. március 13. 20:20
    „ja
    és 3 nemmel szavaztam

    most lehet fanyalogni, és tenni a megjegyzéseket”
  • 28. Sestavy 2008. március 13. 20:17
    „Mulatságos olvasni, h a 4. hozzászólástól nem a cikkről szólnak az írások, hanem Gyurcsány - Orbán vélt- valós bajairól

    Én bizony kifizetem az 5, 10, olykor 140 ezer forintos díjat is, mert legalább számlát adnak, és nem zsebbe megy.”
  • 27. terepauta 2008. március 13. 18:22
    „anonym
    Ne oszd az észt, mert neked úgyis rettentően kevés van.
    A gyerekszoba félre magyarázását megbocsájtom neked, hiszen, ha nem volt neked ilyen, honnan tudnád, mi az...
    Nem a vagyoni helyzet dönti el a gyerekszobát, de honnan is tudhatnád ?!?!
    Látod, pl innen is származik az óriási különbség bal és jobb között..
    Az igazi baloldali embereket én egyébként tisztelem, de azokat nem közöttetek kell keresni...”
  • 26. Gábor1 2008. március 13. 18:04
    „Azért ne sajnáljuk már annyira szegény OVI-t a támadásokért, holott a legnemtelenebb támadásokat ő indította, a fütyülőbandáktól kezdve a lenéző, a másikat emberileg legyalázó szóhasználatokig.

    Számos ellenpéldát lehet hozni a te "nemzetközileg elimert" jelződdel szemben. Azért külföldön nem hülyék ám, uralkodása idején mindenkivel szembement, aztán csodálkozik, hogy a választási kampányban jobboldali országvezetők sem állnak ki mellette. A külföldnek nem érdeke egy destabilizált, és a környezetét is destabilizáló a szélsőségekkel összekacsintó vezető támogatása itt Európa közepe felé, és ez meg is látszik a reakciójukon.

    Egyébként a te hangnemed is tőle van, a másikat emberileg legyalázni. Mikor veszitek már észre, hogy ez nem vezet sehová? Ez primitívség.”
  • 25. anonym 2008. március 13. 17:39
    „terepauta !
    Jobb ha hallgatsz ,közben figyeld Orbán könyök rángatózását ,amikor beszél !
    Gyalázatosan írsz a szegénységről !Neked biztos apucikád ,anyucikád mindent megadott, még gyerekszobét is ,nahát !Futotta valahogy a Kádár idejében erre összeszedegetni !Meg is látszik az intelligenciádon a gyerekszoba megléte !Úgy tudom Orbán is szegény volt ! Most akkor hogy van a Fideszesek lenézik a szegényeket ,és közben a szegényekért a szavazásukért harsognak ?
    Különleges "logikád van " ! Képzeld ,Orbán és Gyurcsány, meg a többi sok szegény volt és a kádárrendszerben tanúltak ! !”
  • 24. Lutetia 2008. március 13. 17:06
    „Van egy kedves barátnőm, az I. kerületben lakik, értelmiségi (a szakterületében nemzetközi szinten elismert tudós), és nem jobboldali. Hogy is van ez?
    1. Aki az I. kerületben lakik, az mind értelmiségi?
    2. Aki értelmiségi, az mind jobboldali?
    Merész általánosításaidat tömegével lehet cáfolni, kedves Ditti. A túlzott általánosítás mindig felkelti a demagógia gyanúját. Én értelmiségi vagyok, de nem jobboldali. És körülöttem csak úgy nyüzsögnek a nem jobboldali értelmiségek. Akkor mi most nem is létezünk??
    Ja, mielőtt még elhamarkodott logikai következtetést vonnál le, kedves Ditti, sietve elárulom, hogy aki nem jobboldali, az még nem automatikusan baloldali ám. Mert az élet sokszínű, és éppen ez teszi széppé - de csak annak a számára, aki nem merev kategóriák szemellenzőjén át szemléli a világot.”
  • 23. terepauta 2008. március 13. 16:57
    „Gábor1
    Szeretnél te olyan nyugodt lenni annyi támadás után, mint O.V.
    Az fáj nektek leginkább, hogy O.V.-nek volt gyerekszobája, a ti példaképeteknek pedig nem, mert még szobájuk sem volt..
    O.V. magas intelligenciájú, nagy tudású, nemzetközileg is elismert, tehetséges politikus. Ezt ugye nem vonod kétségbe?
    A ti Feritek gyerekkorában csak az anyja munkakönyvét látta a kredencen, meg is látszik rajta. Más könyvük nem volt...
    Nézd meg, amikor a "sajátjai" között van, akkor is milyen félelmetes a viselkedése.
    De imádjad rendületlenül, senki nem tiltja !!”
  • 22. Gábor1 2008. március 13. 16:03
    „Azt a kevés dolgot nem nehéz fejbentartani :DDD”
  • 21. ditti 2008. március 13. 15:54
    „Nem dolgozok az önkormányzatnál csak itt élek és tudom mi történik ennyi!
    Ha-ha, olvasd el csak ezt az egyetelen fórumot és rájössz ki az aki mocskolódik. Nem lesz meglepetés.”
  • 20. Gábor1 2008. március 13. 15:06
    „Azzal egyetértek, hogy egymás hülyézése, ideggyengézése nem vezet sehová, és felesleges, dehát pont a jobboldal hozta ezt is be.
    A nemzetközi megítéléssel nem példálóznék a helyedben, mert ott OVI nagyon vesztésre áll.

    Te tényleg az önkormányzatnál dolgozol. :D”
  • 19. ditti 2008. március 13. 14:13
    „Itt nem az a lényeg, hogy ki rángatózik és ki nem, hanem az, hogy ki mit mond a nemzetközi és a hazai médiában! Na ezek alapján nem normális GY. F!
    Vásárhely tanyaközpont? Nos erről csak ennyit: Szeged előtt kapott Európa díjat az infrastruktúrális fejlődése miatt, több millárdos beruházások települnek (Szegedre nem jött a növényolajgyár sem mert Vásárhelyt választotta), minden születendő gyerek havi 4 ezer Ft-ot kap 18 éves koráig az ÖNKORMÁNYZATTÓL a bébikötvény mellett, minden létrehozott új munkahely után 500 ezer Ft-ot ad az ÖNKORMÁNYZAT , minden szolgáltatónak kihelyezett irodája van az ÖNKORMÁNYZAT épületében, a vízszolgáltatót visszavásárolta a város és csökkentette az árakat, bevezette a dohányzásellenes kampányt a játszótereken is és a munkahelyek nagy részén, stb...
    Ez mind TANYAKÖZPONT-ra jellemző! Kár, hogy Szegeden ezek közül semmi nincs kedves kampec!
    Én nem szidom Szegedet éljetek ott, de nem kell állandóan mocskolóni és primtív megjegyzéseket tenni hanem estleg érvelni kell. De ez úgy látszik nem megy!”
  • 18. Gábor1 2008. március 13. 13:36
    „Nézd csak meg, ha beszél különösen valami nagygyűlésen, vagy hasonló felfokozott hangulat esetén rángatja a karját, ki be. Ha toll lenne rajta, elrepülne, mint egy kibaszott madár :D

    Ne mondd, hogy még nem vetted észre. Hiába, más szemében a szálkát, magunkéban a gerendát se?”
  • 17. terepauta 2008. március 13. 13:24
    „Gábor1.
    Mikor látta ön O.V-t rángatózni?
    Gy.F-ről már a külföldi média is idegbetegséget közöl.
    Egyébként a tünetek (Gy.F.) pontosan "ezek" az egyik idegrendszeri betegség esetén...”
  • 16. kampec 2008. március 13. 12:43
    „de most ne ezen agyaljunk, hanem azon, hogy miért van az, hogy

    "Bartha László garantálja, hogy fizetős páciensein 24 órán belül elvégzik a klinikai CT- és MR-vizsgálatot - noha ezek várakozási ideje OEP-finanszírozással másfél hónap is lehet."

    ezeket a vizsgálatokat is elszámolják a tb (és persze a beteg) felé? ha igen, ... na ide nem írok semmit. Ha nem, az meg nem igaz, mert akkor nem férne bele a 80ezerbe, az tuti.”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kutyákra koncentrált, de a vonatra nem

Szeged - Feltehetően ittas volt az a férfi, aki kedden este nekiszaladt egy személyvonat oldalának Szegeden, a Bajai úti vasúti átjáró közelében. Tovább olvasom