Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Pornográfia: terror a kisszínházban

Szeged - Sokan hazamentek a szünetben péntek este a Pornográfia című színmű bemutatójáról a szegedi kisszínházból. Simon Stephens forradalmian új darabjára kevesen voltak felkészülve.
Aki vad erotikára, pornográf jelenetekre, szexuális aktusokra számított, csalódottan vehette tudomásul: Simon Stephens Pornográfia című darabjának alig van köze a buja vágyakhoz.

A 16 éven felülieknek ajánlott, kétharmad ház előtt játszott darab legnagyobb részében mind a 18 színész a színpadon van, ami nagyon sok. Mivel igazi párbeszéd hosszú ideig nem alakul ki a színészek között, a legváratlanabb pillanatban adják át egymásnak a szót. A néző a két felvonásos darab első félórájában csak kapkodta a fejét: a minimális díszlettel – padok, székek, levegőből lelógó nagy-britanniai zászlók – berendezett színpadon ki is beszél éppen.

A Londonban játszódó, a 2012-es nyári olimpia elnyeréséről, majd az egy nappal későbbi, 2005-ös metrórobbantásokról szóló darab egyébként nemcsak a nézőktől, a színészektől is komoly koncentrációt igényel. Érdekes rendezői megoldás – a produkciót Bodolay Géza jegyzi – a duplaszerepek alkalmazása, bár ez is csak tovább bonyolítja a darab megértését, amely eleve úgy kezdődik, hogy a színészek közlik: a Pornográfiát bármennyi szereplővel el lehetne játszani.

Borsos Bea, Szűcs Lajos, Fekete Gizi és Erdélyi Tímea. Fotó: Schmidt Andrea
Borsos Bea, Szűcs Lajos, Fekete Gizi és Erdélyi Tímea. Fotó: Schmidt Andrea

Így kifejezetten érdekes az első felvonás végén az a két testvér közötti párbeszéd, amelyet a duplaszerepnek köszönhetően négyen, Erdélyi Tímea, Borsos Beáta, Pataki Ferenc és Savanyu Gergely adnak elő. A vérfertőző kapcsolatot több értelmezésben is láthatta a közönség, amely közül legalább kéttucatnyian a távozás mellett döntöttek a szünetben. A főként idősebb korosztály nem rejtette véka alá véleményét a darabról: rettenetesnek tartották. A nézőtéren valaki megjegyezte: szükség van a kortárs szerzők műveinek bemutatására, de talán nem a Pornográfiával kellett volna indítani.

„Készen álltok a forradalomra?"

A színpadi kivetítőn a darab elején megidézték Madonnát is, aki néhány nappal a terrortámadás előtt londoni koncertjén a „Készen álltok a forradalomra?" kérdéssel köszöntötte a rajongókat. Ha ezt átértelmezzük a forradalminak beharangozott színműre, elmondhatjuk: a Pornográfiára a szegedi nézők többsége nem volt felkészülve.

A darab egyébként legüdébb színfoltja az öt hátizsákost, többek között a terroristákat is alakító Barnák László, Egger Géza, Járai Máté, Poroszlay Kristóf és Szívós László. A fiatal színészek láthatóan szívüket-lelküket beleadták a darabba, még terroristaként is szerethető, esendő emberekként láthatjuk őket a színpadon. A robbantásokra való készülődésük a darab legérdekesebb része. Borovics Tamás, aki főleg a második felvonásban tud kibontakozni, profin játssza az adjunktus szerepét, Somló Gábor láthatatlan hontalan-házigazda, míg Gömöri Krisztián Petőfire hasonlító harmadik utasának létjogosultsága nehezen értelmezhető a darabban. Jakab Tamás öregúrként inkább csak hallgat a színmű elején, majd csirkecombra vágyó öregasszonyként a végén lubickol szerepében.

Olvasóink írták

  • 17. szabo55 2008. november 19. 11:22
    „Ki mondta, hogy ők bunkók?Tartsa tiszteletben mindenki a másik ízlését!Nem azt kell mondani, Hogy förtelem, rossz, hanem azt, nekem nem tetszik, távol áll tőlem. Attól még lehet jó, vagy értékes! Nekem például nem a világom a Kortárs balett. De elismerem, nem megyek el megnézni. Az első hármat láttam, nekem nem jön be. De nem fikázom!”
  • 16. emilybronte 2008. november 19. 11:08
    „Összegezve: akiknek ez a darab nem tetszik, az csak operett-musical, Győzike zabáló bunkó lehet?!
    Az a darab, amelyik komoly és aktuális kérdéseket vet fel, az feltétlenül jó is? Ha így lenne, milyen könnyű lenne jó színházat csinálni...”
  • 15. szabo55 2008. november 18. 16:54
    „Bocsánat Vaszy Viktor figyelmetlen voltam!”
  • 14. szabo55 2008. november 18. 16:46
    „Minden tiszteletem Vaszi Viktornak, és szegény Gregor Józsefnek!Kiváló, és meghatározó művészei voltak színházunknak, rengeteget köszönhet nekik Szeged. De véleményem szerint egy kicsit ki kellene lépni már csodás bűvkörükből, és nyitni az avangart felé is. Amit annak idején Pál István, Árkosi, Kormosék a Yatén próbáltak. Természetes, én is azt mondom, hiba volt bérletbe tenni a pornográfiát. De könyörgöm, megváltozott minden körülöttünk, a színházak is változnak, a műsortervek is! Nem hiszem, azért ütötték agyon barátai azt a szegény fiút, akiknek most zajlik a perük, mert csúnyaságot néztek moziban, tévében, vagy színházban. A szülők felelősségéről kéne beszélni! Miért beszélnek csúnyán a gyerekek? Mert otthon azt hallják! Nem foglalkoznak a gyermekeikkel!Tisztelet a kivételnek! Erről is szól a pornográfia. Ne a színház neveljen, ma már nem feladata, (kivéve gyermek darab) hanem rávilágítani, és tükröt tartani, meghökkenteni!”
  • 13. gyarmati_nő 2008. november 18. 15:12
    „szegedix! Definiálnád az ÉRTÉK fogalmát?!

    A szegedi közönség egy részéről pedig megvan a véleményem. Az évadnyitó Nyitányon random módon odamentem idősekhez, fiatalokhoz, és megkérdeztem, tudják-e, mi lesz a 2008/2009-es évadban műsoron. Senki nem tudta, még azt se, azon az estén mire jöttek, csak hát az első 300 bérletváltónak ingyen volt...
    Idézem az egyik választ (anya, lánya): "Nem tudom mi lesz a műsor, de vettünk bérletet, ahogy minden évben. De nem operákra. Mire is?!" - fordult a lányához. Az se tudta. Gratulálok "Tirpákia kultúrautomatáinak". Ezeknek aztán csinálhatsz színházat, amint nem énekelnek a színpadon, vagy nem csillognak a flitterek, leáll az agyműködésük...”
  • 12. rattacha 2008. november 18. 08:09
    „Kedves szegedix!

    Engedje meg, hogy ismeretlenül is feltételezzem, hogy Ön az idősebb kettőnk közül. Megértem Önt. Szereti a régi klasszikus, szép darabokat. Mint mondjuk a Rómeó és Júlia. Amiért fél Anglia Shakespeare fejét követelte. Hiszen mi van benne? Drog, erőszak, fiatalok közötti szexualitás. Visszataszító. Itt jegyzem meg nem láttam a Pornográfiát. De most már meg fogom nézni és utólag is reagálok rá. hátha megváltozik a véleményem.”
  • 11. faguriga 2008. november 18. 06:24
    „Bazeg, a tévébe sé mindig az ,én, ami neköm teccik, ugye ?”
  • 10. A-lex 2008. november 18. 00:23
    „Számomra nagyon örvendetes, hogy ilyen hibátlan, feddhetetlen emberek járnak színházba. Minden bizonnyal minden koldusnak adnak alamizsnát (külön örülnének, ha még be is csengetnének hozzájuk), minden kedves embertársukkal igyekeznek előzékenyek lenni, kapcsolatot létesíteni (őszintén, hány olyan ismerős arc van reggel a buszon, akiről csak azt udjuk, hol szál fel, és hol szál le), még csak véletlenül se vonzza a tekintetüket pl. egy fogyatékkal élő ember, soha nem volt egy bűnös gondolata sem, és egy-egy katasztrófáról szóló tudósítást nem talál valami hátborzongatóan érdekesnek. Ők már nyugodtan hátradőlhetnek. Nekik tényleg nincs mit megmutatni. Valóban FÖRTELMES....a világunk.

    Azt ki-ki döntse el maga, miért jár színházba. A közönség egy részének tetszett, egy másiknak nem. Tegyen akkor valaki igazságot. Tény, hogy hiba volt ezt az előadást bérletbe rakni, de az is tény, hogy sokan azok közül, akik végigülik a darabot, meg sem próbálnak értelmezést, mondanivalót keresni.

    Felmerült itt a Holdudvar. E szerint senki sem nézett Holdudvar-előadásokat? Ugyanis ott mentek a Székhelyi-éra legjobb darabjai. Ha ilyen jellegű darabokat betesznek a Kisszínházba, és csak mondjuk félház előtt megy, az már a vezetőség gondja, és nem vesz el az előadás értékéből.

    Ezt a Mandragórás esetet még nem hallottam. Nyilván kellemetlen, meg tudom érteni, de azért Sallai művésznőnek (ha nem tévedek róla van szó) sem kell a fejét venni, mert egyszer elkésett. Éppen elég baj, hogy a művészeknek ingázniuk kell, ha egy kicsit ki akarják egészíteni gázsijukat. Gondoljunk inkább bele, hány kiyáló művészt (pl. Bubik István, Selmeczi Roland) vesztettünk el így és inkább örüljünk, hogy végül épségben megérkezett.”
  • 9. opinion 2008. november 17. 23:29
    „A közönség ízlését pocskondiázó szíves figyelmébe ajánlom, hogy az emberek nem azért járnak színházba, hogy ott is híradót nézzenek, vagy a globalizálódó világ mocska csapja őket szembe, hanem azért, hogy szórakozzanak, kikapcsolódjanak, szellemileg is és lelkileg is gyarapodjanak. Ezt pedig a színházba járó közönség nem csak a kultúrsznobok által olyannyira lenézett operettel és musicallel tudja elképzelni / bár e két utóbbi műfaj valljuk be tényleg nem könnyű/, hanem elgondolkodtató, jól színpadra rendezett prózai darabokkal.
    A kortárs szó nem szükségképpen jelenti azt, hogy egy darabnak nyomasztónak, felháborítónak, ebből kifolyólag bicskanyitogatónak, a nézhetetlen kategóriának kell eleget tennie. Ha a Szegedi Nemzeti Színház vezetősége jelenlegi műsorpolitikájával rétegszínházat kíván létrehozni, akkor legyen szíves tájékoztassa az évtizedek óta bérlettel rendelkező hűséges közönségét, hogy ettől és az eljövendő évadoktól kezdve, méltóztassanak ízlésüket és értékrendjüket átformálni, vagy jól gondolják meg a kedves nézők mire adnak ki forintokat a családi költségvetésből, bár, jegyzem meg hangsúllyal, manapság tízszer is meggondolja a kedves átlagbérből élő honpolgár, megengedheti-e magának, hogy színházjegyre, esetlegesen bérletre adjon ki pénzt.
    Bodolay csinált már egy-két szokatlan, ám mégis jól rendezett előadást Kecskeméten, míg tehette és tette mindezt a közönség megelégedésére, megfelelő helyen, hisz ami nagyon furcsa volt, felmérte jól hány néző kíváncsi rá, és kamara előadás lett, nem túlméretezett helyen, korlátozott előadásszámban. Ezzel a darabbal az úgymond saját vezetése alatt lévő színházában sem mert előrukkolni, pedig tehette volna, de nem tette, ám Szegeden teheti, hisz nem az ő hátán csattant az ostor, bár itt nem tudom kién fog, a közönséget kivéve.
    Ezt a darabot a Hold udvar néven jól ismert helyen is be lehetett volna mutatni, annyi szereplővel, amennyivel a szerző megálmodta és igény is lenne rá.
    Úgy látszik a bukásból még volt elég, hisz a jól beharangozott Mezzo fesztivál elődásai is mérsékelt sikerrel és még mérsékeltebb nézőszámmal ért véget.
    Tisztelettel kérdezném, hogy a prózai tagozat vezetője még mindig telefonon és e-mailen keresztül dolgozik, vagy már személyesen is tiszteletét tette, hovatovább talán előadást is megnézett azon kívül amit ő rendezett? Talán jó lenne, ha hazatérne a macska, mert nagyon cincognak az egerek, bár afelől kétségem sincs, hogy a cica a tejfölös edényét maradéktalanul kinyalja.
    Végszó gyanánt még egy képzavarral éljünk, ezen az évadon már a csoda sem segít, nemhogy Telihay Péter.”
  • 8. Dönci 2008. november 17. 22:10
    „.shuhym.!

    Pedig idén a Toscán után a Mandragóra a legjobb előadás.
    Nyilván az a közjáték sem tett jót,mik ki nem derülnek.:D
    Ha pedig már a Mandragóra sem jött be,akkor a Pornográfiával ne is kísérletezz.:)

    magbog!
    A legtöbb ember szórakozni jár a színházba és azért,hogy ne az általad említett sorozatokat és efféléket nézze.Kulturált szórakozást szeretnének.Persze nem csak operetteket és zenés vígjátékokat,bár részemről ezeket szeretem és a nézők többsége is,mondom többsége,nem mindenki!Csak azzal a kevéske is hányaddal nem fog megtelni a színház.Kellenek komoly darabok,amik elgondolkodtatanak,lásd Pillantás a hídról.Az dráma és mégis mekkora sikerrel futott tavaly.Nincs a szegediek ízlésével semmi gond!
    És van bennük annyi tisztelet a színészek iránt,hogy nem állnak fel előadás közben,bármennyire is szeretnének.Mondjuk én már csakazértis végignéztem,de megértem azokat,akik nem voltak kiváncsiak a folytatásra.”
  • 7. .suhym. 2008. november 17. 21:41
    „Ha az ember vesz egy bérletet, általában el is megy az előadásra, mert szórakozni szeretne,
    DE
    ez sajna nem mindig jön össze.

    Mi pl. "kihagytuk" a Kávéházat, helyette megnéztük a Tosca-t, ami felejthetetlen élményt nyújtott.

    Következett a Mandragóra e hónap 7-én..
    Az, hogy hemzsegtek benne a trágár kifejezések, még csak hagyján, hogy a darab cselekményét, cirka nem egész egy órában el lehetett volna játszani, szintén még csak hagyján,
    DE
    hogy a II. felvonást nem lehetett elkezdeni időben, mert a nyúlfarknyi szerepet alakító színésznő "elfelejtett" beérni a színházba időben, az már azért eléggé felháborító!
    Székhelyi nem a szívem csücske, de szerencsétlent olyan helyzetbe hozni, hogy ott ül a színpadon cirka 40 percen át, és várja, hogy kolleganője kegyeskedjen megjönni....eléggé vértforraló volt.
    Először megjelent Juronics úr, és közölte baj van a színpaddal, de hogy mi, miután a színpadkép a két felvonás alatt nem változott...azt nem mondta el.
    Aztán Székhelyi kezdett egy monológba, amit elfelejtettek kihangosítani R-GO fele sem volt érthető, majd megjelent Király Levente és próbálta menteni a menthetetlent, ő is mondott ezt-azt, amit szintén nem nagyon lehetett érteni, mert hangosítás nem volt, aztán elmondta, hogy a kolleganő nem ért vissza Budapestről. Így telt el 40 perc, mire folytatódhatott az egyébként sem felemelő előadás.

    Egyik néző megjegyezte az első sorban, hogy a színdarab legjobb része a hosszú szünet volt!”
  • 6. magbog 2008. november 17. 19:31
    „és milyen igaza van szabo55-nek. hogy lehet így lealacsonyítani egy színházat!?!?!? aki nem érti, nem fogja föl egy színházi darab lényegét vagy nem érzi jól magát...egyátalán minek megy el!? maradjon otthon azt nézze a falat.”
  • 5. szabo55 2008. november 17. 19:01
    „Kedves szegedix! Nyugodtan felállhatott volna közben, vagy tüntethetett volna távozásával.Tudta, hogy mire megy, napok óta olvasható. Legyen a színházban ott helyben botrány!Nyilvánítsanak ott véleményt! Ne utólag fanyalogjanak.Így majd a színház csak operettet, és zenés vígjátékot fog műsorra tűzni!Az is kell, persze!Aztán lehet haza menni, nézni Győzikét, a celebeket, a brazil sorozatokat, a magyar szappanoperákat.Ott nem kell gondolkodni, és figyelni! Kellemes kikapcsolódást.”
  • 4. szegedix 2008. november 17. 18:16
    „Sajnos nekünk tegnap nem tartottak szünetet! Ez is terror volt a javából! Rákényszeríteni a nézőre ezt a FÖRTELMET! Mi a feladata a színháznak? Az, hogy ÉRTÉKET közvetítsen! A tegnap esti előadás mi volt? Hát érték az nem!!! Értem én a szerzőt. Tükröt akart állítani! De kinek az Isten szerelmére??? Aki itt magára ismerhetne, az nem megy színházba, remélem. Ha esetleg bemenne, akkor nem valami pozitív életérzést, mintát kellene neki bemutatni? Ha én színházba megyek, évek óta béletes vagyok, akkor felöltöztettem testem -lelkem és arra készülök, hogy vagy színvonalasan szórakoztatnak, vagy valami olyan felemelő érzést kapok, ami előre visz? Ma, mikor a tv, rádió, újságok, bombariadóval, gyermekgyilkosokkal, melegekkel van tele, akkor miért kell ehhez a NEGATÍV SZENZÁCIÓHOZ A SZÍNHÁZNAK IS Csatlakozni??? A színházbajárók közül, akik még bemennek , kevesen fogadják el ezt! Ki fogadja el? Kinek nincs elege ebből a negativitásból, aki maga is fusztrált valamiért! Mert nem talált társat, mert nincs sikere a munkájában, mert depressziós! Ma, mikor a depresszió népbetegség, miért kell az adófizetők pénzén Kávéházat, Pornográfiát bemutatni? Közben, olvasom Gyűdi úr nyilatkozatát, hogy szeretnék a fiatalokat megcélozni! Könyörgüm, ne!!!! Így is magukra vannak hagyva szegények! Lásd a majdnem öngyilkos lány esete! Kedves Gyűdi úr! ÉRTÉKET KÖZVETÍTSEN! BOTKA ÚR meg figyeljen oda mire ad pénzt a város! Lassan nem lesz közönség a színházban! Tegnap is félházzal ment. Ha szünetet mertek volna tartani, akkor bizonnyára csak egy-két fusztrált mazoista alak maradt volna!”
  • 3. gyarmati_nő 2008. november 17. 17:21
    „Ami nem operett vagy musical vagy habcsók, az a szegedi közönség nagy részétől már "koncentrációt igényel". Vagy abszolút rendszerhiba következik be: felállnak és kimennek.”
  • 2. szabo55 2008. november 17. 17:01
    „Nem igazán értem, amit Gömöriről , meg Somlóról ír.Jakabbal, Boroviccsal ők négyen a legütősebbek! Állítólag már holnaptól szünet nélkül megy a darab. Megnézném úgy is!”
  • 1. A-lex 2008. november 17. 09:36
    „Persze mindenkinek szíve joga otthagyni az előadást, de remélem, azok, akik nem vették a fáradságot, hogy végignézzék a darabot, véleményt sem óhajtanak mondani. Ez a "nem volt felkészülve" is nevetséges. Ha valaki egy ismeretlen darabot néz, vegye a fáradságot, hogy egy kicsit utánaolvasson. Ha valaki elolvasta az eddig megjelent cikkeket, átfutotta a színlapot, és az előadás közben és után egy kicsit használta a fejét, nem hiszem el, hogy a darabról nem alakult ki valamiféle kép az előadás végére. Persze ezek után is lehet, hogy nem tetszett, de akkor legalább meg tudják indokolni. Fél előadásból véleményt mondani egy egységes egészről nem lehet. "A néző kapkodta a fejét", "koncentrációt igényel" stb. Az én szememben ezek pozitívumok. További vélemények a Kisszínház honlapjának fórumán és a szegedma.hu oldalon.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Díjátadó gálával zárul a Mezzo-operafesztivál

Szeged - A nagyszínházban ma 20.30-kor kezdődő gálaesttel zárul a nemzetközi operaverseny. A… Tovább olvasom