Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Pörögnek a szegedi ügyfélszolgálatok

Szeged - Jól vizsgáztak a szegedi ügyfélszolgálatok, negyedóránál sehol sem kellett többet várni arra, hogy sorra kerüljünk.
„Átlagosan 5 perc 3 másodpercet kell várakozniuk az embereknek az ügyfélszolgálatunkon, ami világcsúcs" – mondta Papp István, a NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának vezetője. Elmondása szerint nem sok olyan szervezet van a közigazgatásban, ahol rendszeresen figyelik a várakozási időt az ügyfélszolgálatokon. Náluk 1 éve megy mindez, a normaidő központilag 20 percben van leszabályozva. A NAV-nál a leghúzósabb nap a szerda, amikor átlagosan 11 perc 52 másodpercet kell várnia egy ügyfélnek, hogy sorra kerüljön. Ugyanez csütörtökön csak 4 perc 23 másodpercbe telik.

Megnéztük, hogy a többi szegedi ügyfélszolgálat mennyire tudja megszorítani az adóhatóságot. Az EDF DÉMÁSZ várakozótermében legalább 20-an voltak előttünk, így egy éppen akkor végző férfitól érdeklődtünk a várakozási időről. – 15 perc alatt végeztem, pedig 18-an voltak előttem. Gyorsan halad, elégedett vagyok az itteni munkával – mondta. A GDF SUEZ-nél a gép által kidobott sorszám szerint 9 ember volt előttünk: 13 perc után kerültünk sorra. – A szerencsétől is függ, hogy mikor végez az ember, volt már, hogy 5 perc, máskor viszont egy óra után sikerült elintéznem az ügyeimet. Innen még megyek a tévészolgáltatóhoz és a bankba is. Általában megpróbálom 1 napba sűríteni a különböző elintéznivalókat. Ezt az időt rá kell szánnia az embernek, ilyenkor rendszerint szabadságot veszek ki – magyarázta Tóth Adrienne. A bankot mi is kipróbáltuk, ahol azt tapasztaltuk, hogy ott is sok múlik a szerencsén, bár sokan voltak, szinte mindegyik ügyintéző ablaka nyitva volt, így 1 perc 25 másodperc után már végeztünk is az OTP-ben. Az Invitel ügyfélszolgálatára is jókor érkeztünk, 3 dolgozó is szabad volt, így rögvest sorra kerültünk.

Olvasóink írták

  • 11. varadipal 2013. március 21. 07:32
    „Nem pörögni kell,mert a hivatal nem táciskola és nem vidámpark, hanem ügyet intézni. Mindenki jobban jár, mégh az az adófizető, aki fizeti a pörgő ügyintézőt.”
  • 10. nagypappa 2013. március 20. 03:07
    „A NAV-nál (Bocskai utca) az adatlapot nem tudtam kitölteni mikorra már sorra kerültem. Az ügyintéző segített a kitöltésében. Jó a véleményem, korrektek.

    8. macusnéni 2013.03.19.
    Belefáradtam, hogy a belvárosban nem kapok parkolót, a bankban hosszan kell várakozni, nyitottam egy számlát a tak. szövetkezetnél, az épület előtt (fizető) parkoló szinte mindig üres. Ha van kedvem és időm 100 métert gyalogolni akkor ingyen is parkolhatok.
    Belvárosi bankba soha többet.”
  • 9. baaecb 2013. március 19. 16:06
    „Önkormányzati céget nem teszteltek, mert az tuti bukó a multihoz képest!”
  • 8. macusnéni 2013. március 19. 15:54
    „Ha akar az ember a banknál elintézni valamit,na nem hitelt.Annyit kell várni,hogy felkészülök rejtvénnyel,olvasnivalóval,Mert az ember 3 napi hideg élelemmel is betankol.Lassan váltani kell,mert a másiknál jó ha 5 percet kell várni.A nagyokat kerülni kell,az ügyintézők váltják egymást,mindig újabb újabb van.Az SZTK-ba is sokat kell várni.A villanynál sokat kell várni,de egy jó dolog,hogy a számlát a bankkártyáról helyben le tudják venni.Ez egy okos dolog részükről.”
  • 7. a84esbusz 2013. március 19. 15:14
    „Ha lehetne az SZTK-hoz is benézni. 3 ablak dolgozik és akkor is 20 perc felett!!!!”
  • 6. Egyolvasó 2013. március 19. 13:44
    „A minap én mást tapasztaltam.”
  • 5. nyomdasz63 2013. március 19. 13:18
    „Tapasztalat:
    A "villanyosoknál" szinte mindig sokan vannak... a "gázos" ügyfélszolgálatosok fele tetű lassú,nemtörődöm,és a "lába kapcájának" nézi a fogyasztót. A "víznél" mindig "kifogtam",hogy csak 2-3 ember volt előttem. A horgászboltban még nincs nagy sor...xD.”
  • 4. nanemaaa 2013. március 19. 13:00
    „Azért sajtóigazolvánnyal könnyű. ;)”
  • 3. myckie 2013. március 19. 11:29
    „A vilgcsúcs nem ez, hanem a magyar bürokrácia!”
  • 2. igazságkereső 2013. március 19. 11:28
    „Vasárnap járt ott a cikkíró néhány dublőrrel, vagy álomvilágban él ?!!”
  • 1. kipkop 2013. március 19. 09:32
    „Tegnap a A GDF SUEZ-nél 40 percig tartott a déli órákban a várakozás és az ügyintézés, ráadásul a várakozás egy része kint a szabadban, esőben történt.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tóth István Tibor: Semmiből nem lehet többet kihozni

Rosszabb évet tervez a tavalyinál az SZKT, 189 milliós veszteséggel. Tóth István Tibor ügyvezető igazgatót az okokról és a takarékossági intézkedésekről faggattuk. Tovább olvasom