Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Próbaper tandíjügyben – néhány szépséghibával

Folytatódik a tandíjper a Szegedi Városi Bíróságon. Ma azonban nem a második tárgyalást tartják, hanem az elsőt ismétlik meg. A felperest a HÖOK védeni szeretné, ezért Swiderski Erika valószínűleg most sem jelenik meg.
Az első tárgyalás megismétlésével folytatódik ma délután a tandíjper a Szegedi Városi Bíróságon. Az ismétlésre azért van szükség, mert Kotroczó Bélát, a felperes jogi képviselőjét éppen az első tárgyalás napján törölte az ügyvédi névjegyzékből a Magyar Ügyvédi Kamara – tudtuk meg Cseh Attilától, a megyei bíróság elnökhelyettesétől.

Kotroczó korábban azt mondta, azért törölték, mert egyhavi tagdíjat nem fizetett be időben. A felperest támogató Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) erről augusztusban lapunktól értesült, de Schőberl Márton, a szervezet elnökségi tagja elmondta: a makói Kotroczó ügyvédi iroda a HÖOK jogsegélyszolgálatán keresztül régóta segíti őket, ezért változatlanul megbíznak az ügyvédben. Kotroczó pedig úgy nyilatkozott: felvételét kéri egy másik ügyvédi kamarába. A Magyar Ügyvédi Kamara internetes lekérdező rendszere szerint azonban ez egyelőre nem történt meg. A rendszer Kotroczó Bélát törölt ügyvédként tartja számon. Nagy Zoltán HÖOK-alelnök ezzel kapcsolatban elmondta, „tudatában vannak a problémának", és kérik az ügyvédtől, hogy a tárgyalásig rendezze az ügyet.

Békéscsabai ügyvéd

Kotroczó Béla lapunknak elmondta: a Heves Megyei Ügyvédi Kamarába kérte felvételét. Mivel egyelőre nem tag, Erikát nem ő, hanem egy békéscsabai ügyvéd, Kovács László képviseli.

A Swiderski Erika kontra Szegedi Tudományegyetem ügyben az első tárgyalás július 10-én volt. Az egyetem – az elsőrendű alperes – részéről Szabó Imre dékán volt jelen, a másodrendű alperes Média Menedzser Oktató Kft. nem képviseltette magát. Erika nem jött el, ügyvédje nem tudott válaszolni a bíró kérdésére: miért nincs jelen a felperes. Hogy ma itt lesz-e, arra Nagy Zoltán így válaszolt: igyekeznek megvédeni Erikát, ezért feltehetően nem.

A lány egyébként eddig is keveset szerepelt. Áprilisban, amikor kiderült, hogy ő lesz a felperes a próbaperben, lapunknak telefonon adott interjút. Ő hívott bennünket, számát nem akarta megadni. Miután az első tárgyalásra nem jött el, az egyik bulvárlapban megjelent: a másodikon itt lesz. De lehet, hogy mégsem.


Tandíjper – a kezdet

Az oktatási jogok biztosához fordult három diák, mert bár államilag finanszírozott képzésben vettek részt, mégis félévente 80-90 ezer forintos tandíjat – úgynevezett fejlesztési hozzájárulást – kellett fizetniük a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Média Intézetében (SZTE-BMI). A HÖOK úgy döntött, támogat egy diákot a tandíj visszafizetéséért indított próbaperben. A kiválasztásnál az egyik szempont az volt, hogy az illető jelenleg is valamelyik felsőoktatási intézmény hallgatója legyen. Swiderski Erika 2000-től 2004-ig tanult az SZTE-BMI-ben, most pedig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakos diákja. A HÖOK másik szempontja az volt, hogy a diák hajlandó legyen vállalni a nyilvánosságot. Erika a két alperestől az általa hat félév alatt befizetett 860 ezer forint és annak járulékai visszafizetését kéri. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késnek a költözések

Az ügyészséghez került már hónapokkal ezelőtt két patinás szegedi műemlék épület – azóta is… Tovább olvasom