Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Profi táncosok Afrikából

Ghánai táncosok és zenészek lépnek színpadra ma este Szegeden, egy részük siket. Az előadók mégis profik, hiszen tökéletesen érzik a dobok lüktetését.
Egy hónapig turnézik hazánkban a ghánai African Footprint International zene- és táncegyüttes, Szegeden ma este nyolctól a Belvárosi moziban lép színpadra.

Az profi együttes a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének meghívására érkezett hazánkba, a tánccsoport ugyanis egyben hallássérültekkel foglalkozó civil szervezetként is tevékenykedik az afrikai országban. A zenét és a táncot nem csupán az afrikai kultúra sokszínűségének, életörömének bemutatására használják, hanem a fogyatékkal élők és az egészségesek közti híd megteremtésére is. Ezt jelzi az is, hogy táncosainak egy része – siket. A produkció értékét ez viszont nem csökkenti: a siket táncosok tökéletesen érzik a dobok rezgését, amire a tradicionális afrikai zene épül. Produkciójukkal egyben azt is demonstrálják, hogy a fizikai hátrány nem egyenlő a képesség hiányával.

Jegyek ezer és ezerötszáz forintért a Belvárosi moziban válthatók a kétrészes műsorra ma délután fél kettőtől.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellenzéki és kormánypárti frakcióvezetők reményei

A szegedi közgyűlés vezető politikusai biztosak abban, hogy az országos politika hatással lesz a… Tovább olvasom