Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Profik és kezdők mérkőznek a szegedi Reök-palotában

Szeged - Óriási az érdeklődés a Mezzo, a szabadtéri és az Armel Produkció nemzetközi operaversenye iránt: világszerte több száz pályakezdő és profi énekes indult el az elődöntőkön. A szegedi meghallgatás szombaton indult, és keddig tart, népszerű művészek is együtt küzdenek a kezdőkkel.
A sajtófotó-kiállítás adja a különleges hátteret a Reök-palotában a Mezzo, a szabadtéri és az Armel Produkció nemzetközi operaversenyének szegedi elődöntőjén. Szombaton kezdődött, kedd délutánig tart a régióból benevezett közel száz énekes meghallgatása. Mindenki két különböző stílusú, szabadon választott áriával készült, a zsűri – Pál Tamás és Philippe de Chalendar karmester – hallani is akarta mindkettőt. Az aspiránsok névsora meglepő, hiszen sohasem hallott fiatalok mellett már évek óta pályán lévő operisták is szerencsét próbálnak, Kóbor Tamást, Farkasréti Máriát, Wittinger Gertrúdot, Tóth Juditot, Cseh Antalt aligha kell már bemutatni Szegeden.

A Győrből érkezett Simon Brigitta megadja a módját, elegáns, világoskék selyemruhában libben a zsűri elé, természetes bájjal, erős kisugárzással, könnyedén énekli Júlia népszerű, ám nehéz áriáját Gounod operájából. Pál Tamás kissé meglepődik, majd látható elégedettséggel néz össze kollégájával.

– Gyerekkoromban Walt Disney-dalokkal kezdtem, csak később váltottam a klasszikus éneklésre. A bécsi zeneakadémia elsőéves növendéke vagyok, a versenyre tanultam meg ezt az áriát – csicsergi a zsűri kérdéseire válaszolva Simon Brigitta.

Kóbor Tamás, a szegedi operatársulat tenoristája is vállalta a megmérettetést – a pianínónál az egyik zsűritag, Pál Tamás karmester. Fotó: Karnok Csaba

Egy másik versenyző, a hazánkban élő kínai Jang Li nem kevésbé szimpatikus jelenség, ráadásul ugyancsak nehéz produkciót választott: először a Parto, parto... kezdetű áriát énekli Mozart utolsó operájából, a Titusz kegyelméből. Micsoda hang, milyen pazar előadás! Mindenki ámulva hallgatja. Hamupipőke áriáját olyan virtuózan énekli, hogy csak a legnagyobbakhoz, mondjuk Cecilia Bartolihoz lehetne hasonlítani.

– Bámulatosan izgalmasan alakul az elődöntő, azt hiszem, a versenyhez fűzött minden reményt beváltja ez a mezőny, mert érdekes, tehetséges, meggyőző személyiségekkel találkozhatunk. Miközben nagyok az egyéni különbségek a felkészültségben, olyan versenyző nem akadt, aki ne lenne méltó a verseny színvonalához. Máris egészen meglepő tehetségeket találtunk. Sok professzionalista énekes is elindult, de az ismeretlenek között is vannak abszolút profik, akikkel eddig nem találkozhatott a közönség. Romániából is több olyan művész jött, aki már nagy szerepeket énekel az ottani operaházakban, és a román énekiskola pazar nívóját mutatták – árulja el a szombati elődöntő szusszanásnyi szünetében Pál Tamás.

A műfaj egyik legkiválóbb hazai szakértője szerint a verseny szabályai miatt roppant nehéz lesz kiválasztani a továbbjutókat. Az elődöntő mind az öt helyszínén húsz-húsz énekest javasolhatnak az öt versenyprodukció kijelölt szerepeire. A bőség zavarával küzdenek, hiszen sokkal több a tehetség, mint amennyien továbbjuthatnak. Pál Tamás különlegesnek tartja a verseny koncepcióját, különösen azt, hogy teljes szerepekben kell az énekeseknek bizonyítaniuk, és széleskörű nemzetközi együttműködés eredményeként jöhetnek létre az operaprodukciók.

Havas Ágnes elégedett

– A New York-i elődöntőre több mint százan jelentkeztek, nemcsak az Egyesült Államokból, hanem Kanadából is érkeztek versenyzők, ezért plusz egy napot be kellett iktatnunk. Brémában német precizitással tartották magukat az eredeti menetrendhez, ott harmincan jelentkeztek, többségük már pályán lévő profi énekes. A franciaországi és a lengyelországi elődöntőket a következő két héten tartják, mindkét helyen óriási az érdeklődés. Érdekesség, hogy magyar jelentkezőkkel mindenhol találkoztunk – mondja Havas Ágnes, az Armel Produkció vezetője és az operaverseny igazgatója. – Rendhagyó és a szokványos versenyeknél jóval bonyolultabb a mi konstrukciónk, az énekesek csak most ismerkednek vele. Amatőrök szinte nem is indultak, jellemzően zeneakadémiára, konzervatóriumba járnak a legfiatalabbak is. A középdöntőt január végén Szegeden rendezzük, az már nagyobb felhajtással jár majd, jön forgatni a Mezzo stábja is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Patkányokon kísérletezik a PhD-s Nagy Dávid

Szeged - Első díjat nyert november elején a ljubljanai diákkonferencián Nagy Dávid. A Szegedi… Tovább olvasom