Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Prostikat tartottak rettegésben

Szeged - Stricijüket feljelentő prostituáltak vallomását akarta visszavonatni egy szegedi banda oly módon, hogy elrabolták, bezárták és megverték a lányokat. A főkolompost Szegeden, a Szent Ferenc utcában kapták el november végén.
Csuklyát viselő kommandósok törtek be november 25-én kora reggel a szegedi Szent Ferenc utca 14. szám alatti társasház egyik földszinti lakásába. A Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei a lakásból egy férfit vittek el bilincsbe verve – számoltunk be a mindössze 10 perces akcióról lapunkban. Az üggyel összefüggő kérdéseinket Bartha László őrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda sajtószóvivője akkor azzal hárította el, hogy a folyamatban lévő nyomozás sikerességét veszélyeztetné a nagyobb nyilvánosság.

Azóta kiderült: a Szent Ferenc utcából elhurcolt férfi után a rendőrök még 5 embert vettek őrizetbe, akik ellen emberrablás és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt nyomoztak. Megtudtuk, hogy D. Tibor Krisztián két nőt futtatott prostituáltként itthon és külföldön: az örömlányoknak hol keresetük felét, hol a teljes összeget át kellett adniuk. A nők júniusban Zürichbe utaztak, ahol szintén prostituáltként kezdtek dolgozni, de pár hét elteltével összekaptak D. Tibor Krisztiánnal, és haza akartak jönni. A férfi ekkor megfenyegette őket, ami miatt a nők Svájcban feljelentést tettek ellene, majd hazatértek. A feljelentés alapján a svájci hatóságok elkapták D. Tibor Krisztiánt, akit előzetes letartóztatásba helyeztek.

A férfi rokona, D. Mátyás József és társai ennek a feljelentésnek a visszavonására akarták rávenni a két nőt úgy, hogy június és szeptember között több alkalommal, különböző helyszínekről elrabolták, majd szegedi és kecskeméti lakásokban fogva tartották és rendszeresen megverték őket. A nyomozók november 25-én fogták el D. Mátyás Józsefet a Szent Ferenc utcai ingatlanban, majd öt társát azok lakásáról állították elő – tájékoztatta lapunkat Bartha László. A férfiakat azóta előzetes letartóztatásba helyezték.

Olvasóink írták

54 hozzászólás
  • 54. 620829 2010. december 16. 12:34
    „JAAAAAAAAAAAAAAAA nincs cigobünözés ugyi???????,”
  • 53. Bunghole99 2010. december 16. 10:42
    „rászízmús !!!!!!”
  • 52. vári 2010. december 16. 09:55
    „Hannababa

    Na és? Ettől még nem lehet bármit megtenni a prostikkal. Undorító az a hozzáállás, hogy "ja, agyonverték? csak egy prosti, kit érdekel?"
    Igazuk van a svédeknek: nem a prosti a bűnös, illletve nem csak a prosti, hanem a kuncsaftok is.”
  • 51. Hannababa 2010. december 16. 08:56
    „Senkiből nem lesz prosti ha nem akarja,el kell menni dolgozni ha valaki akar akkor talál munkahelyet!Na erről ennyit”
  • 50. frakk 2010. december 16. 08:44
    „A városban, és az egész országban totálisan fel van mérve a szex ipar a szereplőivel egyetemben. A hatóság tudja ki a K...a és a stricik is nyilvántartásba vannak véve.
    Na miről is beszélünk ismét???????? Kiragadunk valamit , de miért is??”
  • 49. Fremen1 2010. december 16. 00:51
    „Tisztelt Délmagyar munkatárs, ez a cikk úgy hülyeség ahogy leírta. Korábbi cikkek tanúskodnak arról, hogy városunkban Lázár Szvetozár már húsz éve üldözi a bűnt. Húsz év alatt csak eljutott odáig, hogy egy stricit meg tudjon fogni. A jelenlegi cikk szerint nem. Hát akkor mifenének közöltek róla két öntömjénezésen kívül teljesen céltalan cikket?:)))”
  • 48. Mignon 2010. december 16. 00:38
    „En, szeretem es tisztelem a prostiualtakat.
    Ök is szeretnek engem.

    Kölcsönös a megbecsüles.”
  • 47. flexsnake*** 2010. december 15. 23:44
    „41. majd félszáz lány van eltűnés miatt körözés alatt, miközben ,,dolgoznak". Ritka, hogy prostit elraboljanak mivel cigány cigánytól nem mer lopni és könnyen kivégeznék érte. Az ilyen prosti rablásokkal kezd fehér próbálkozik csak.”
  • 46. butagyerek 2010. december 15. 19:05
    „Remélem a bűnösök megússzák valami felfüggesztett büntetéssel, és ha happy end a vége akkor valamelyik lány családtagja korrekt módon ténylegesen igazságot szolgáltat. De sajnos ez csak álom marad, ők meg üdülnek egy pár évet a mi pénzünkön.
    Mikor lesz végre Magyarországon tényleges büntetés ahol az igazi bűnözőket is elítélik, és nem szállodai szintű ellátással pihentetik őket ?”
  • 45. Zeppelin 2010. december 15. 18:51
    „klj_54!

    Köszi!”
  • 44. info 2010. december 15. 18:05
    „3. hozzászólás frakk 2010.12.15. 08:25
    Igen, igen ez nem demó, dimo....”
  • 43. dodó 2010. december 15. 17:52
    „Apró kis kiegészítés:
    Ezek az ártatlanul megvádolt, a segélyt, rokkantnyugdíjat, csépét, nevelési és lakhatási támogatást mindig rendben és pontosan felvevő kirekesztett védett fogyasztók a Szt. Ferenc utcai Lestyán-klán üldözött és rettegő tagjai.”
  • 42. klj_54 2010. december 15. 17:35
    „28. hozzászólás Zeppelin 2010.12.15. 14:26
    Igazad van!”
  • 41. krojo 2010. december 15. 17:27
    „37. Igy van, ahogy irtad. Azonban mielött elrabolták, fogva tartották és verték a lányokat, elötte már dolgoztatták öket. Valamivel be kellett, hogy cserkésszék- és inditsák a lányokat ezen az úton. Vörcsinek azért irtam, hogy a kezdet nem is olyan nehéz a striciknek. A gond akkor kezdödik, amikor a lányok tiltakoznak és nem akarják csinálni. Onnantól a stricik minden eszközt bevetnek, hogy a lány maradjon. Ennek példája az itteni cikk téméja, mint látjuk, semmitöl se riadnak vissza. És nagyon-nagyon sok lány soha nem fog feljelentést tenni, mert fél. Inkább tovább tür és dolgozik, vagy ha sikerül is kikerülnie abból a közegböl, inkább eltünik és nem beszél.”
  • 40. szilléri 2010. december 15. 16:55
    „Lohadt, lasszista, alpadsavos, mely madzsar hozzászólók !

    Na el is megyek !

    ( vicc - a gyengébbek kedvéért ! )”
  • 39. frakk 2010. december 15. 16:51
    „Vörcsi: megnézném mit tudnál csinálni ha a kezük közé kerülnél. Annyira rafinált kerítési módszereik vannak , hogy álmodban sem gondolnád. Akit kiszemelnek, gyakorlatilag 80% eséllyel megszerzik még akkor is ha bármilyen atyúristen. Aki az öltönyös pasikra bukik azt öltönyösen cserkészik be, aki életében még nem kapott 50 szál rózsát egyszerre, de minden álma , azt 50 rózsával fogják, aki külföldi útra menne azt azzal, akinek a csillogás kell csillognak -villognak, akit kell , leitatnak, akit kell elkábítanak, aki csak a barátnőkre hallgat azt másik nővel cserkészik be. Soroljam?? 100-nál több esetet tudnék mondani. A lányomat nagyon tudtam volna félteni. A diszkókban sok jóképű srác nem annak látszik aki, ezt jó ha tudja sok fiatal lány, mert ezek a fiúk ellenük dolgoznak. Ők nem szórakoznak--dolgoznak.”
  • 38. antikos 2010. december 15. 16:49
    „Konkrétan kijelentem! Nincs cigánybűnözés! Hanem 2 hét alatt rend lett!!!”
  • 37. flexsnake*** 2010. december 15. 16:38
    „34. ti nagyon elvagytok tévedve. A lányok 90%át elrabolták és rabszolgaként kényszerítik erre. Nem valami megtévesztő igérgetéssel, hanem szájba dugott fegyverrel.”
  • 36. papsajt 2010. december 15. 16:35
    „34. hozzászólás Vörcsi- "nem a lányokat tartom elsősorban felelősnek, hanem a szülőket."

    90%-ban szülő nélkül felnőtt 14-18 éves ,intézetes lányokra vadásznak, akik szociális és anyagi hiányban nőttek fel.
    Én soha nem jártan örömlánynál, de nem is nézem le őket. Ameddig önszántából teszi,addig nem érdekel, de az összes strigót falhoz állítanám. Ingyenélő, szadista tetvek.”
  • 35. Zeppelin 2010. december 15. 16:23
    „frakk !

    "június és szeptember között több alkalommal, különböző helyszínekről elrabolták, majd szegedi és kecskeméti lakásokban fogva tartották és rendszeresen megverték őket" ...szól a közlemény.

    Szerintem Te nem érted a cikket. Hogy a fenébe lehet valakit többször is elrabolni, különböző helyekről?!

    Nem vagyok védő, de felmerül a kérdés, hogy ez kimeríti-e az emberrablás törvényi tényállását?!”
54 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma ön is bekukkanthat a Dugonics téri épületbe

Sétáltunk a szegedi egyetem "majdnem kész" Dugonics téri fő épületében. Ezt ma ön is megteheti, ugyanis egy napig látogatókat fogad a újjászülető egyetemi központ. Tovább olvasom