Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Puha sztrájk a Volánnál Szegeden

Szeged - Reggel fél ötkor kezdődött és hat óráig tartott tegnap hajnalban az autóbuszvezetők sztrájkja Csongrád megyében. Virágh István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet megyei vezetőjének közlése szerint csaknem 200 helyközi és távolsági buszt érintett, közülük 90 egyáltalán nem indult el.
Mintegy száztíz helyi járatos járműre a sofőrök felkötötték a kék szalagot a szolidaritás jeleként, a városi forgalomban dolgozók ugyanis a munkabeszüntetésben nem vettek részt. A sztrájkhoz több mint kétszáz buszvezető csatlakozott a Tisza Volánnál.

A szegedi buszpályaudvar hajnalban üres volt, látszott, hogy az utasok készültek a sztrájkra. A forgalmi irodában viszont kedd este óta percenként megcsörrent a telefon, a diszpécserek egész éjszaka folyamatosan tájékoztatták az utasokat. Félreértésekre csak az adott okot, hogy míg a többi megyében reggel 7-ig, Csongrádban csak 6-ig tartott a sztrájk.

A Mars téren másfél óra pluszpihenőjük volt a buszoknak. Fotó: Karnok Csaba

Mező István, a Tisza Volán Zrt. közszolgáltatási divízióigazgatója azt mondta, a munkabeszüntetés fegyelmezetten zajlott. Az utasok az elégséges szolgáltatást megkapták, az első hajnali busszal ugyanis mindenki elutazhatott a célállomásra. Hatkor rendben elindult az összes járat, és a késéseket délre mindenütt behozták.

Hogy mennyire elkerülték az utasok a Mars téri autóbusz-pályaudvart tegnap, arra jó példa: a menetrend szerint 5.20-kor Budapestre induló expresszjárat a sztrájk lefújása után, 6-kor utasok nélkül vette célba a fővárost.

Olvasóink írták

  • 1. joy 2007. november 28. 14:56
    „Értelme?
    Ha a szakszervetetek a magasabb bérért, jobb munkakörülményekért küzdenek helyes, jogos a sztrájk.
    De meggondolandó, mikor, ki ellen, hogyan.

    De prolitikai baromkodásért, régmúlt diktatúrából ránxáradt, rossz rendszerek fönntartásáért elítélendő, értelmetlen, sőt káros.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szakikra márpedig mindig szükség lesz

Szeged - Nemcsak diplomásokra, hanem képzett géplakatosokra, ácsokra, kőművesekre is szükség van – vélekednek a Szeged-Móravárosi Szakközép- és Szakiskola általunk megkérdezett tanulói. Tovább olvasom