Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Rablás lett az üzleti megbeszélésből

Szeged - Őrizetbe a vette a Szegedi Rendőrkapitányság Tarjánvárosi Rendőrőrse azt a 23 éves szegedi férfit, akit egy március 6-án történt rablás elkövetésével gyanúsítanak - értesült a delmagyar.hu dr. Szenti Szabolcs hadnagytól, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.
A feltételezett elkövető egy üzleti megbeszélés ürügyén találkozott egy szegedi nővel, akitől azt kérte, hogy az általa eladásra kínált cigaretta ellenértékét mutassa meg neki.

A későbbi sértett kézbe vett 125 000 forintot, amit a gyanúsított kikapott a kezéből, majd menekülni akart. A nő megpróbálta visszatartani a férfit, de utóbbi ellökte a sértettet, aki egy autónak esett.

A gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését tagadta.

Mivel korábban már volt büntetve erőszakos bűncselekmény miatt, a Szegedi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és előterjesztést tett az ügyészség felé előzetes letartóztatásának indítványozására.

Olvasóink írták

  • 12. nagypappa 2009. március 22. 14:26
    „Varadipal

    Képzeld el, ha még EU követelményeknek megfelelőek lesznek a börtöneink.
    Akkor mekkora lesz a tülekedés, hogy valaki felvételt nyerjen mint elítélt

    A mai hírek közt Szegeden "csak" három rablásról olvastam, igaz mind a három rablás gyanúsítottját be is csukták.”
  • 11. varadipal 2009. március 12. 08:55
    „Zoltanz Úr!/10/
    A jövedéki termékkel való visszaélést kihagytad.
    Mindig hangsúlyoztam, hogy a dohányzás és a túlzott szolárium káros az egészségre.
    Logaritmus Úr!
    A jelenlegi bírói gyakorlat szerint felfüggesztettet kap, és súlyos, behajthatatlan pénzbüntetést.
    /Azután kiröhög a merdzsóból, ha az aranylánc nem húzza le a szépen fésült, ápolt hajú fejét./
    Rosszabb esetben az adódból gyúr és zabál a Tv mellett a sitten.”
  • 10. zoltanz 2009. március 11. 16:28
    „Mi folyik itt?????????????????????????????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Üzleti Tárgyalás! Beszarok!
    Megélhetési esetén a seft, adómegkerülés, orgazdaság, adócsalás felértékelődik. Üzleti tárgyalássá. Ha mégsem, akkor saját fogyasztásra vásárolt, leadózott jövedelemből, konkrétabban segélyből, nagy a család, a 125 ezer Forintnyi füstölni-való az "üzletasszony" 50 testvérnek cca egy heti adagja.
    Megyek és beveszek egy vérnyomáscsökkentőt.”
  • 9. Logaritmus 2009. március 11. 14:47
    „Meglett, megbüntetik, visszaeső tehát nem is keveset fog kapni. Azért a sértett sem piskóta, 120 rugóért vesz kamu cigit.”
  • 8. vuk 2009. március 11. 13:56
    „GHP-nek hivjak azt.
    Genetikailag HiperPigmentalt.”
  • 7. Luckatosh 2009. március 11. 13:40
    „Az ilyen "uzleti megbeszelest" seftnek, az ezt koveto "rablast" pedig lehuzasnak hivjak muvelt uri korokben,”
  • 6. imna 2009. március 11. 13:12
    „Arra persze csak gondolni tudok meg elképzelni h. milyen eredetű lehetett az a cigaretta, amit a "hölgy" eladni szándékozott volna....az eredetét meg inkább hagyjuk szerintem. Jaaa, és tényleg ez az adásvétel, amely üzleti tárgyalás ürügyén lett megbeszélve hol volt, irodában, netán a piacon?
    Már megint egy ilyen ´szecska´ hír!”
  • 5. Zs 2009. március 11. 13:10
    „nem Svééd??”
  • 4. rozator 2009. március 11. 12:28
    „Nem cigány!Hátsó indiai!Tanuljátok már meg!”
  • 3. Balthaz?r 2009. március 11. 12:14
    „Cigany”
  • 2. dodó 2009. március 11. 12:09
    „Milyen nemzeti-etnikai kisebbség tagjainál bevett szokás, hogy 23 évesen már büntetett legyen erőszakos cselekményekért?”
  • 1. savos 2009. március 11. 11:02
    „Azt csak remélni tudom, hogy a zárjegyek nem sérültek meg a cigarettákon.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szavazzon a legnépszerűbb Hungária dalra!

Szeged - A Made in Hungária című filmmel párhuzamosan újra kitört a rock and roll láz hazánkban. A delmagyar.hu játékában most önökre bízzuk, hogy eldöntsék: melyik a legjobb Hungária-sláger? Tovább olvasom