Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Rablás, lopás két boltban is Szegeden

Szeged – Egy eladónő lélekjelenlétének köszönhetően nem sikerült elmenekülnie a bolti rablónak, egy másik üzletből sportcipőt akartak lopni. Ott sem jártak sikerrel.
ABC-t akart kirabolni egy férfi, ám az alkalmazottak és egy vásárló a rendőrség megérkezéséig megakadályozta, hogy a rabló a megszerzett zsákmánnyal elmenekülhessen.

A férfi szombaton a délutáni órákban lépett be Szegeden az egyik mini ABC-be, és az alkalmazottól egy tapétavágó kést nyakához szorítva a bevételt követelte. Az eladónő megrémült, és kinyitotta a pénztárgépet, amelyből a támadó kivette a pénzt. Időközben megjelent a bolt másik dolgozója is, aki kolléganője segítségére sietett, így dulakodás alakult ki a rabló és a két bolti dolgozó között. Ekkor lépett be egy férfi az ajtón, mire a támadó jobbnak látta kereket oldani. Bár az érkező férfi útját állta, némi dulakodás után mégis sikerült neki kijutni az utcára. Az egyik eladónő azonban oda is követte, újból dulakodni kezdtek, így a férfit sikerült lefogni, és az időközben kiértesített rendőrök kiérkezéséig visszatartani.

A 25 éves férfit a rendőrség gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vette. Vele szemben rablás bűntett gyanúja alapján folyik az eljárás.

* * *

Gyerek-sportcipőt akart üzletből eltulajdonítani egy testvérpár. A 26 éves fiatalember és 15 esztendős húga a lábbeliről az áruvédelmi etikettet leszedve azokat a náluk lévő babakocsiba rejtették el és távoztak volna, ám sikerült őket lefülelni, így a babakocsiból a sportcipő előkerült.

Velük szemben lopás gyanújával eljárás indult.

Olvasóink írták

39 hozzászólás
12
  • 39. uborka 2011. június 14. 13:58
    „kár ide leirni hiszen nagy tett!!!!!!!!!!!!!!!!hol az autóm mit a szervizből loptak el, ki tud róla fél éve........válasz nincs?????????? egy szaros sport cipőért ekkora felhajtás???????? de az alfám nincs fel is tettek listára.”
  • 38. jozko 2011. június 13. 22:34
    „efek...

    Karthagót le kell rombolni.
    Ezen nem változtat az, hogy most éppen ki rabolt.
    Karthagót le kell rombolni.”
  • 37. seawasp 2011. június 13. 13:19
    „24. fffffff1 2011.06.12. 20:47

    ,,Több évig éltem az USA-ban..."
    Elment az eszed, avagy kipakoltak? :-D

    "/ több nyelven beszélő komoly iskolai végzettségel rendelkezem/"

    Ja, én is beszélek 5 nyelven, de abból az Isten sem ért négyet! :-D”
  • 36. hát 2011. június 13. 09:03
    „Én két és fél éve küzdök, munkáért megélhetésért, becsületért, családért...és még sorolhatnám!!!!!”
  • 35. queenmargareth 2011. június 13. 08:47
    „Annyit tennék hozzá, hogy én is ismerek fél- negyedvér romát akik dolgoznak, de őszintén igazi, sötét, bongyor cigányt tényleg nem láttam boltban dolgozni.....
    Az, hogy néhányan kiemelkedtek, lsd politika, Bangó Margit, az előbbiek ugyanúgy lopnak, mint a fehér:)-más dolog, és kevés a cigánynépességhez képest! Nem is kellene kiemelkedniük, CSAK illeszkedniük, de nem akarnak, csak hajtogatják, hogy őket mindenki bántja..
    A munkához visszatérve, tényleg csak annyit, hogy nekik felajánlották, mi meg egy éve küzdünk.”
  • 34. nagypappa 2011. június 13. 04:47
    „33. Demanda 2011.06.13. 01:41
    30. fffffff1 2011.06.12. 22:39

    Volt nekem egy cigány barátom, autóbalesetben halt meg. (vétlen autóban utasként érte utol a végzete)
    Azon keresztül láttam, hogy ami nekem természetes azért neki naponta meg kell küzdenie.
    HA külföldre mentünk nyaralni minden olyan dolgot amibe a határon bele tudnak kötni (többnyire élelmiszer volt) az én kocsimba tettünk, mert őt biztosan megtalálta a VÁM-os. Nem csak a magyar Vámosok!

    Ha fizetett valahol egy-két ezer Ft-ot, úgy vette elő a pénzt, hogy lássák több százezer van nála.

    A fiú gyermeke a Közgazdasági Egyetemen tanít Pesten, Izraelbe jár előadást tartani, a lánya egy éve ment férjhez, teljesen normális családi életet élnek.
    Sajnos tényleg nagyon sok az előítélt velük szemben, de nem ok nélkül: Ezt az okot ők maguk vívták ki maguknak. Ezért a ritka kivételnek iszonyú nehéz .
    Az unokám aki soha nem hallotta a roma kisebbség hátrányos megkülönböztetését, az iskola első osztályában már szembesült a valóssággal. Sajnos azt kell mondjam, hogy a roma osztálytársakat ki is közösítették.”
  • 33. Demanda 2011. június 13. 01:41
    „fifi egyet tanulj meg... cigány az, aki bőrszíntől függetlenül nem akar beilleszkedni a dolgozói társadalomba, azon élősködve, másokat megkárosítva akar érvényesülni. Aki dolgozik, aki tesz, aki akar, annak helye van a társadalomban, és minden emberi támogatást megérdemel. A többi viszont - egy jó szó nem sok -, annyit se várjon a társadalomtól.”
  • 32. andalgokandallo 2011. június 13. 01:30
    „nem a bőrszín határozza meg az ilyen dolgokat, hanem a mélyszegénység, iskolázatlanság, családban tanult dolgok. az tény, hogy magyarországon a cigányok nagyobb eséllyel vannak a halmazok metszéspontjában. de az is tény, hogy láttam én már jó magyar embert is munka nélkül, lopásból, csalásból, erőszakból élni. nameg segélyekből. ahogy láttam már cigányt is egyetemen, munkahelyen.

    aki rabolni próbált, valószínűleg nem jókedvéből tette. kár, hogy nem jutott eszébe okosabb megoldás a problémáira. a börtönben legalább lesz mit enni...”
  • 31. johnconnor 2011. június 12. 22:57
    „szép álmokat fifi, a lesz amúgy egy sz :P”
  • 30. fffffff1 2011. június 12. 22:39
    „28.Ne pontoz, szolj hozzá értelmesen. Kilépek, köszönöm a véleményeket. Ha még lessz értelmes hozzászóló, akkor holnap jelentkezem.”
  • 29. fffffff1 2011. június 12. 22:33
    „26.
    Két azonos korú iker gyermekem van, semmilyen támogatást nem vettem, és remélem nem veszek fel. ezek a támogatások, mindenki számára elérhetök, és általában, nem csak romák veszik igénybe.
    27.A "Magyar" is felvesz a segélyt, és a támogatást. Mindenkinek nehéz. De ez azért abszurd, hogy az államfő is roma! Magszünt a jólét állam, és ez mihdenkit flusztrál.”
  • 28. Grabowsky 2011. június 12. 22:28
    „22, 23::::::
    Ott a pont!”
  • 27. pinkcat25 2011. június 12. 22:08
    „21. fffffff1 !!!!!!!!!!!!!!!
    Próbálj meg magyarként támogatást, munkát kapni!!!!
    Eljött az időtök, roma az államfő is!!!!!
    Ezért húzok én ebből az országból!
    Vissza se nézek......”
  • 26. EdyMormus 2011. június 12. 21:45
    „Akinek nem inge, ne vegye magára, az tudja, hogy ő becsületes, nem kell mentegetőzni, bizonyítgatni az igazát. Becsületes, ez az alap, ezért nem jár dícséet, ezt várják az embertől, a többiről, azt hagyjuk.
    Nekik minden jár, és ha tenni kell érte, csak a hiszti van nem a bőrszínnel van a probléma, hanem a vele járó mentalitással, TISZTELET A KIVÉTELNEK (1000-BŐL 1).
    Egy ismerősöm mondta, hogy az oviban nekik minden ingyen van, mert hátrányos helyzetű, sok gyerek van a családban. Nem elég, hogy nekik minden ingyen jár, de még havi 20 Ezer forint óvodáztatási támogatás is jár nekik hogyha a gyerek rendszeresen eljár az oviba!!!
    Magyarországon igenis van fajgyülőlet, de nem a romákat gyülölik, hanem a fehéreket, legalábbis a témogatási gyakorlat ezt mutatja.
    A kicsit felelőséggel bíró magyar családok nem szaporodnak annyira, hiába kecsegtetik őket a nagycsaládosok nagy támogatásával, de a másik népek ontják az utánpótlást, csak az a baj, hogy 18 ÉVES koruk után nagy valószínűséggel, csak egy újabb kolonc lezs az állam nyakán, nem pedig az államkasszához hozzájáruló tiszteséges dolgozó Állampolghár.Ja és mégegyszer mondom TISZTELET A KIVÉTELNEK!!!”
  • 25. fffffff1 2011. június 12. 20:53
    „22.
    A testvérem kb 15 éve áll a pult mögött!!!
    És még nem lopott, Egy munkahelyen dolgozik, még mindég minimálbérért! 15 ÉVE!!!!”
  • 24. fffffff1 2011. június 12. 20:47
    „Ezt már többször leírtam!
    Több évig éltem az USA-ban, amikor hazajöttem, próbáltam elhelyezkedni. Találtam egy állást, jelentkeztem, elmentem a meghalgatásra, ahol amint megláttak közölték, hogy az állás betelt!
    Két óra mulva ismét felhívtam őket, és mégis volt felvétel/ több nyelven beszélő komoly iskolai végzettségel rendelkezem/. EZ NEM DISZKRIMINÁCIÓ!!!!!!!
    Persze a sok előítéletnek van alapja.”
  • 23. queenmargareth 2011. június 12. 20:42
    „Szentesen pl a baromfi-feldolgozóba direkt romákat kerestek, el sem mentek a felvételre! Nekem még kevesebb esélyem van, mint nekik. Az ország és ez az államvezetés CSAK a cigányokat támogatja, ingyen lakás, segélyek sora, Balatonszárszói üdülések zabálásokkal........a mi pénzünkön, nekünk ilyet meg sem említenek.”
  • 22. queenmargareth 2011. június 12. 20:39
    „hidd el, ha nem fehér lett volna mindkét esetben az eladó:)poén tudom, ki látott már pult mögött becsületesen dolgozó romát?Szóval, ha roma eladó menti meg az árut a fehér magyartól, az iszonyú nagy hírértékkel fog járni, nem városi, nem megyei, nem országos, hanem világegyetemi szinten.”
  • 21. fffffff1 2011. június 12. 20:37
    „20.
    Ezt nem mi kezdtük, hogy mikor magyar, mikor cigány!
    Próbálj meg cigányként munkát találni!!!!!”
  • 20. queenmargareth 2011. június 12. 20:26
    „12. fffffff1 2011.06.12. 19:58
    nem cigány, hanem magyar, mert a cigányok nem magyarok mégsem? Nem integrálódtak?
    A cigánynak nem kell lopni, ők ezeket megkapják a fehér magyar béréből.”
39 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A gépészmérnöki munka alkotás is

Sűrített levegővel alkot nagyot – közte díjnyertes precíziós gépet, automata berendezést, de még műizmot is Gyeviki János okleveles gépészmérnök és okleveles villamosmérnök, diákjaival együtt. Tovább olvasom