Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Rabláskísérlet az Olajbányász téren

A símaszkos zsákmány nélkül menekült el a szegedi Olajbányász térről, pedig az ottani kis élelmiszerbolt bevételét követelte – szerda este. Az álarcos rabló azt mondta, fegyver van nála, de az üzlet vezetője nem hitt neki, így dulakodni kezdtek. Az üzletet januárban is kirabolták.
– Fegyver van nálam, ide a pénzt! – szólította fel szerda este háromnegyed 8-kor, pár perccel zárás előtt az egyik szegedi kisbolt vezetőjét egy fekete ruhás, símaszkos férfi.

Egyszer már kirabolták

– Már megint? – tették fel elhűlve a kérdést az Olajbányász téri kisbolt közelében működő nonstop palacsintázó és hamburgeres dolgozói, amikor értesültek a símaszkos férfi szerda esti akciójáról. A kisboltot január végén ugyanis már kirabolta valaki. Akkor a bezárt üzletbe az álmennyezetet kiütve, felülről jutott be egy ismeretlen. Mivel készpénzt nem talált, cigarettával, márkás italokkal és elemekkel megpakolva – szintén a mennyezeten keresztül – távozott. M. Toronykőy Márta elmondta, a boltos kára ekkor 50 ezer forintra rúgott, de az eljárást azóta – az elkövető ismeretlen volta miatt – megszüntette a rendőrség.

– Éppen kiléptem a kassza mögül, és a bejárati ajtó felé tartottam, hogy az ott levő árukat beárazzam. Ekkor bejött a maszkos férfi, és követelte a bevételt – elevenítette fel a történteket a szegedi Olajbányász téri élelmiszerbolt vezetője, aki ahelyett, hogy eleget tett volna a felszólításnak, dulakodni kezdett az ismeretlennel. – Nem hittem el, hogy tényleg van fegyvere – adott magyarázatot bátor lépésére László. Az adok-kapok csak néhány pillanatig tartott, aminek végén a símaszkos úgy ellökte a boltost, hogy az elesett, és felrepedt a szemöldöke. A rabló ezután sarkon fordult, kihátrált az üzletből, és elmenekült. – Talán megijedhetett attól, ahogy elkezdett vérezni a szemöldököm – találgatott László az ismeretlen gyors meghátrálásával kapcsolatban, aki zsákmány nélkül távozott az üzletből.

A rabláskísérletről a rendőrséget csak jó három és fél óra múlva értesítette a boltvezető – miután bement a klinikára, ahol néhány öltéssel összevarrták a szemöldökét. Így viszont nem volt esélye a rendőrségnek, hogy forró nyomon kezdjen az eset föltárásához – M. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint.

A rablás kísérletével gyanúsított ismeretlen 25–30 év körüli, 180-190 centiméteres férfi. A bűncselekmény elkövetésekor fekete ruhát és símaszkot viselt. A rendőrség annak lehetőségét sem zárja ki, hogy a férfinak társa is lehetett. Kérik, aki a bűncselekménnyel vagy az elkövető kilétével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szegedi Rendőrkapitányságon (Párizsi körút 16–22.), vagy hívja a 107-es, 112-es segélyhívót.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rossz szokás a sorbaállás Szegeden

Bővítette telefonos ügyfélszolgálatát az Égáz-Dégáz. Tegnap ki is próbáltuk. Miért tolong mégis a… Tovább olvasom