Délmagyar logó

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -4°C | 4°C Még több cikk.

Rágalmazás vagy 3 és fél év tükre?

Szeged - Éles politikai pengeváltásokra lehet számítani a hétfői közgyűlésen a városi cégek beszámolója kapcsán. A jobboldal szerint rágalom az összegzés, a baloldal 3 és fél év tükrének látja.
Ahogy ők látják

Megkerestük a megszólított cégvezetőket. Erdei Péter, a Piac és Vásár, Vajda Árpád, az IH ügyvezetője és Nagy Ferenc, az IKV elnök-vezérigazgatója nem válaszolt. Miklós Péter, a SZINT ügyvezetője úgy reagált: a cég jelenleg is alulfinanszírozott. Kötelező feladataik ellátására (iskolák, kollégiumok, sportlétesítmények, a polgármesteri hivatal egységei, a Somogyi-könyvtár takarítása) tavaly 496 milliót fordítottak, ehhez képest 480 millió támogatást kaptak. A többit vállalkozási bevételeikből fedezték, amelynek mértéke az alpolgármesteri előterjesztésben szereplő 10 helyett 30 százalék. Tavaly 25 milliós nyereséget termelt ez az üzletáguk, szemben a szocialisták által kinevezett igazgató időszakával, amikor is 2009–2010-ben 15 milliós veszteséget termelt. Tóth István Tibor SZKT-ügyvezető szerint 1,5 milliárdos kivonás után nem lehet túlfinanszírozni a céget, ha időben kapják a póttámogatást, normálisan el lehetett volna költeni. Ez a számviteli eredmény és a likviditás összekeverése; a nyereség ugyan kialakult, de ha nem kapták volna meg a pénzt, fizetésképtelenné váltak volna.

„Súrolja a rágalmazás fogalmát." „Pártpropaganda" – hallottuk jobboldali önkormányzati képviselőktől a 14 városi cég tavalyi beszámolójának összegzéséről. Baloldali vélemények szerint ez inkább tükör, ami megmutatja az elmúlt 3 és fél évet, a cégvezetők kiskirályságát és az őket védelmező fidesz–jobbikos felügyelőbizottsági tagokat. A mérlegek kapcsán a két oldal viharos összecsapására lehet számítani a hétfői közgyűlésen.

– 2010-ben, amikor az összes önkormányzati cégvezetőt egy csapásra leváltotta a Fidesz–Jobbik, az volt az indok, hogy pazarlóan gazdálkodnak, és hogy az újak kevesebb támogatásból fognak gazdálkodni, mert rengeteg tartalék van a cégekben. Ehhez képest kiderült: tartalékok nem voltak, a város mindig a szükséges mértékig adott támogatást – fűzte előterjesztéséhez a szerző, Solymos László.

Az alpolgármester szerint az is látszik, hogy az elmúlt 3 évben 10, 20, 30 milliós indokolatlan többletköltések voltak a cégeknél reklámra, jogi szolgáltatásokra. Az új cégvezetők rosszabbul gazdálkodnak, csökkent a cégek árbevétele, romlottak az eredmények. Van aránylag szépnek tűnő mérleg néhány társaságnál, ám ezek sem a cégvezetőknek köszönhetők.

Az SZKT 111 milliós nyeresége abból ered, hogy a kelleténél több, 250 milliós póttámogatást adott neki a közgyűlés novemberben. Akkor az volt a magyarázat, hogy fejre áll a cég, ha nem ad a város az állami támogatásból ekkora részt. A Szegedi Vásár- és Piacüzemeltető Kft. 3 év után először nyereséges, de úgy, hogy 39 millió forintot nem fizetett vissza a városnak a tagi kölcsönből, bojkottálva a közgyűlés határozatát, és tartozik a Mars tér területéért fizetendő 13 milliós bérleti díjjal is.

Az utóbbi 3 év egyik visszatérő küzdelmének nevezte a SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. városi támogatásának csökkentését. Tavaly 75 milliós bankbetéte volt az önkormányzati támogatásból működő takarítócégnek, 30 milliója kötvényekben és 45 milliója készpénzben. Miután a Fidesz belátta, hogy valóban túlfinanszírozta a város a társaságot, idén sikerült csökkenteni a támogatást.

Maximális prémium

A 14 városi cég vezetője közül
– az IH kivételével – 13-nak az adható maximális prémium kifizetését javasolja a közgyűlésnek Kalmár Ferenc városüzemeltetési tanácsnok a felügyelőbizottságok határozata alapján. Ez azt jelenti, hogy 2013-ra bruttó 3-4 millió forintot kaphatnak. Botka László polgármester és Mózes Ervin címzetes főjegyző szerda este észrevételt csatolt az elő-
terjesztéshez. Cégenként részletezik, hogy törvénysértő és az önkormányzat érdekeivel ellentétes, ha a prémiumhoz a kitűzéskor már teljesített feladatot határoztak meg, és az is, ha nem előremutató és erőfeszítést igénylő teljesítményt vártak el.

Állatorvosi lóként emeli ki az alpolgármester a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.-t, ahol minden előfordult, aminek egy cég életében nem lenne szabad. Az IH fedezet nélkül vállalt kötelezettséget, nem fizetett ki szerződött partnereket, mert arra már nem volt pénze. Három év alatt három cégvezető volt, de egyik sem engedte, hogy a tulajdonos önkormányzat teljesen tisztán lássa a cég működését.

A város belső ellenőreit nem engedték be, nem adtak nekik adatot. Az új beszállítókkal kötött szerződésekkel folyamatos túlköltésben volt a cég annak ellenére, hogy az elmúlt három évben évi 30 millióval több városi támogatást kapott, mint előtte. A pénzügyi bizottság hetek óta gyámkodik a cég fölött, hogy a felszámolástól megmentse. A jelenlegi igazgató nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy tett volna lépéseket, amiktől nem fog újratermelődni a 150 milliós veszteség. Az összegzés szerint az IKV Zrt.-nél sem látják szívesen a hivatal belső ellenőreit. A cég nem látja el a feladatát, pályáztatás helyett évekig hagyja üresen állni a belvárosi helyiségeket, majd feltételezhetően ismerősöknek versenyeztetés nélkül akarja bérbe adni azokat.

Az IKV az elmúlt 3 évben majdnem annyit költött ügyvédekre, tanácsadókra, mint a kezelésében lévő több mint 7000 ingatlan karbantartására. Ingatlaneladás pedig idén nem volt – áll az összegzésben.

A problémák ellenére elfogadásra javasolja az alpolgármester a cégek beszámolóját. Jogszabályi kötelezettség ugyanis elfogadni a mérlegeket a cégek működésének biztosítása érdekében. Hangsúlyozta: ez nem egyetértést jelent, hanem egy szükséges lépést, de ezzel a cégvezetők felelősségre vonása nem kerülhető el.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felcsaptak a hullámok a díjemelés miatt a Tisza-parton

Több mint tízszeresére emelte a területbérleti díjakat a Tisza hullámterében a tiszaszigeti önkormányzat – mondják a bérlők. Tovább olvasom