Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 15°C Még több cikk.

Ráharaptak a Napra Szegeden

Több száz diák figyelte a részleges napfogyatkozást a Szent-Györgyi Albert Agóra udvarán. A nagyelőadó teremben műholdas közvetítéssel a teljes napfogyatkozást is követhették az érdeklődők.
Speciális szűrővel ellátott csillagászati távcsöveken keresztül bárki megfigyelhette a részleges, mintegy 60 százalékos napfogyatkozást. Szegeden többen az erre a célra használható szemüveggel, vagy hegesztő üvegen keresztül kémlelik az eget. A közel kétharmados fedés 10 óra 48 perckor volt.

– Az idei teljes napfogyatkozás csak kevés lakott területet érintett világszerte: a Feröer-szigetek és a Spicbergák szigetcsoporton lehetett látni, egyébként az Atlanti-óceán és a Jeges-tenger területén húzódott keresztül a teljességi sáv – mondta Szalai Tamás a Szegedi Tudományegyetem Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének PhD-hallgatója. Az esemény egyik szervezője elárulta: bíztak benne, hogy sokan elmennek, de arra nem számítottak, hogy megtelik az Agóra udvara.

– A Napot jöttünk megnézni. Nagyon tetszik a távcső, ilyet kérek szülinapomra – mondta a 10 éves Dani, aki édesanyjával érkezett az eseményre. A rendezvény szervezői és a gyerekekkel érkező tanárok is többször felhívták a figyelmet arra, hogy tilos a napba nézni.

A napfogyatkozást számos babona övezi. Az észak-amerikai indiánok úgy tartják, a Napot ilyenkor egerek rágják meg, azért fogy el. A mexikóiak is evéspártiak voltak, ők azt hitték a Hold felfalja a Napot. Hazánkban a Balatonnál úgy tartották, hogy egy kakas eszi meg a forró égitestet, a máramarosiak szerint napfogyatkozáskor egy farkas lakmározik belőle.


Napfogyatkozás Szegeden. Fotó: Kuklis István (galéria)


Több száz diák figyelte élőben a részleges napfogyatkozást a Szent-Györgyi Albert Agóra udvarán. Speciális szűrővel ellátott csillagászati távcsöveken keresztül bárki megfigyelhette az égi eseményt. Többen az erre a célra használható szemüveggel vagy hegesztő üvegen keresztül kémlelték az eget. A közel kétharmados fedés 10 óra 48 perckor következett be.

Részleges napfogyatkozás. Fotó: Kuklis István (galéria)


Korábban írtuk:

Négyévnyi szünet után ismét napfogyatkozást láthatunk Magyarországról, péntek délelőtt. A Hold takarásába kerülő Nap miatt az Atlanti-óceán vidékén teljes napfogyatkozás lesz, Európa teljes területén részleges fogyatkozást láthatunk. Szegedről nézve a csillagászati esemény 9 óra 39 perckor kezdődik, a maximális, közel kétharmados fedés 10 óra 48 perckor következik be, a jelenség egy perccel dél előtt ér véget.

2008-ban a Dugonics térről lehetett a napfogyatkozást követni, most az Agórában lesznek a csillagászok.
2008-ban a Dugonics térről lehetett a napfogyatkozást követni, most az Agórában lesznek a csillagászok.
Archív fotó: Segesvári Csaba

– Nem lehet már kapni napnéző szemüveget. Aki biztonságosan szeretné a fogyatkozást követni, látogasson el az Agórába, ahol az SZTE csillagász munkaközössége, valamint a Magyar Csillagászati Egyesület szegedi tagjainak közreműködésével napszűrővel ellátott távcsövek és speciális védőszemüvegek segítségével lehet a napfogyatkozást nézni – mondta Szalai Tamás, az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének PhD-hallgatója. Hozzátette, az időjárás-előrejelzés szerint tökéletes idő lesz, felhők sem zavarják a napfogyatkozás megfigyelését.

Az égi jelenség hatással lesz a gazdaságra is. A napelemek elterjedése miatt teljesítménycsökkenésre lehet számítani a délelőtti órákban. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) tájékoztatása szerint akár 30 gigawatt villamos energia kieshet; ez a paksi erőmű kapacitásának 15-szöröse. Hozzátették, az európai rendszerirányítók felkészültek a nehézségekre, növelték a gyorsan mozgósítható tartalék kapacitásokat.

2008-ban a Dugonics térről lehetett a napfogyatkozást követni, most az Agórában lesznek a csillagászok. Archív fotó: Segesvári Csaba
 Archív fotó: Segesvári Csaba

Megerősített ügyelet lesz, a szakemberek kora reggeltől a napfogyatkozás végéig folyamatos telefonkapcsolatban felügyelik majd az energiaellátás biztonságát. Erre azért van szükség, mert az európai villamosenergia-termelés napelemre támaszkodó része 1999 óta 0,5 százalékról 10,5 százaléka nőtt.

Csongrád megyében a pusztaszeri, ópusztaszeri, balástyai naperőműparkok, valamint a Szegedi Tudományegyetem épületeire telepített napelemek működését befolyásolja a napfogyatkozás. Magyarország területéről hasonló mértékű látványosságot legközelebb csak 2026-ban lehet megfigyelni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Havi 200 ezer forintért így élhet Szegeden!

Ha a képek alapján megtetszene a lakás (nem, nem ház!), érdemes mélyen a zsebekbe nyúlni, ugyanis… Tovább olvasom