Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

Rajongás, nosztalgia és Molnár Dixieland

Szeged - Sztárvendégek, ajándék- és díjátadások, valamint vetítés tarkította a Molnár Dixieland Band szegedi koncertjét. A fellépések hatalmas sikeréhez Malek Andrea és a Fool Moon is hozzájárult. A hármas jubileumot ünneplő Molnár Dixieland örömzenéjét még állva is érdemes volt végighallgatni.

Csak álló hely jutott annak, aki a kezdés előtt pár perccel érkezett péntek este a szegedi ifjúsági házba. A Molnár Dixieland Band koncertjét mindenki látni akarta. Az öt-hat év körüli gyerekektől kezdve nagymamák és nagypapák is eljöttek a koncertre: rajongásból, nosztalgiából, szerelemből. Tiger Raggel, vagyis tigrishajszával kezdte a koncertet az idén negyvenöt éves együttes. Majd Szentgyörgyi Pál alpolgármester átadta a jubileumi Szeged Nagy Plakettet, amit, mint mondta, csak a zenekarnak alapítottak, hiszen már minden városi díjat megkaptak.

A Royal Garden Bluest már körülbelül 10–15 későn érkező nézte a függöny mellől, mert ekkorra a pótszékek is elkeltek. A gyors bluesszám után történelemóra következett: a zenekarról szóló kisfilmből megtudhattuk például, hogy Ésik Zoli bácsi volt Molnár Gyula kedvenc biológiatanára, láthattuk a 60-as évekbeli Garay Mártát egy hatalmas konttyal, és néhány hangulat-, illetve koncertképet a 70-es, 80-as és 90-es évekből, valamint napjainkból. A Stranger On The Shore és a Creol Jazz számot a Szabadsághimnusz követte. Közben egyszer-kétszer megszólalt a teremben a tűzjelző. A zenekar azonban a profik nyugalmával játszott tovább. És talán azért sem izgultak, mert a tagok között tűzoltó is akad: a harsonán játszó Fajszi Csanád ugyanis állandó tagja a Központi Tűzoltó Zenekarnak.

Szokásához híven egy percet sem lazított Szeged legismertebb zenekara. Molnárék most is beleadtak apait-anyait - Fotó: Frank Yvette
Szokásához híven egy percet sem lazított Szeged legismertebb zenekara.
Molnárék most is beleadtak apait-anyait. Fotó: Frank Yvette

Új színt lopott a koncertbe a színpadra lépő Malek Andrea. A sztárvendég most lépett fel először a Molnár Dixie-vel. A művésznő szépséges fekete szemekről énekelt – oroszul. Hatalmas sikerrel. A tizenötperces szünet után melankolikus és mókás számok követték egymást. Végre Garay Márta csodálatos hangját is élvezhettük. Majd újabb vendég érkezett: Molnár Gyula fiával, Molnár Gáborral együtt a színpadra lépett a Fool Moon. Az a capella-együttes még Malek Andreával is énekelt, ami szintén ősbemutatónak számított. A fináléban mindenki színpadon volt, és igazi örömzene zárta a koncertet.

Olvasóink írták

  • 1. Yossarian 2009. február 09. 09:59
    „a Malek kimaradhatott volna a dologból, nem nagyon illett a képbe. olyan esztrád műsor jeleget adott a koncertnek. de Molnárék ismét nagyon jók voltak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marian Cozmára emlékeznek Szegeden

Szeged - A szegedi szurkolók 16 órakor gyűlnek össze, hogy a vasárnap hajnalban leszúrt veszprémi… Tovább olvasom