Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Rákapcsoltak az építők

Teljesíti vállalásait a csatornázást végző konzorcium. Tápén már kilenc csapat dolgozik az eddigi három helyett.
Egész nyáron, 10 héten keresztül sokkal csapadékosabb volt az időjárás a szokásosnál, a magas talajvíz nehezítette a csatornát építő cégek munkáját – mondta Solymos László. A városüzemeltetési alpolgármester kiemelte: nyáron 25 kivitelező csapat dolgozott a város területén, mára a brigádok száma 49-re nőtt. Tápén például már kilenc csapat dolgozik az eddigi három helyett.

Év végéig átadnak 110 kilométer csatornát, és a teljes beruházásban megépülő 11 ezer házi bekötésből 7500 már idén üzemel. Eddig 4200 háztartást kötöttek rá a hálózatra, év végéig további 3200 háztartás szennyvízelvezetése oldódik meg.

Jól haladnak az útépítők is – fűzte hozzá Solymos. Eddig 152 ezer négyzetméter burkolatot készítettek el, év végéig további 110 ezer négyzetméteren terítenek szét friss aszfaltot. Az idén elkészülő 260 ezer négyzetméternyi új útburkolat a teljes beruházás során tervezett 600 ezer négyzetméter negyven százaléka.

– Időarányosan tehát jól állunk a munkával – jelentette ki a városüzemeltetési alpolgármester, – a szeptemberi közgyűlésen tett vállalást a konzorcium teljesítette.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elitképzés a szegedi szakkollégiumban

Tíz éve alakult meg több egyetemi kar diákjainak elitképzését felvállaló Szegedi Társadalomtudományi… Tovább olvasom