Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Rákellenes tanácsadást tartottak a megyeháza aulájában

Rákellenes tanácsadást tartottak a megyeháza aulájában
A rákellenes világnap adta az apropót, hogy a Csongrád Megyei Kormányhivatal tanácsadást tartson csütörtökön a megyeháza aulájában. Gera Katalin tisztiorvos és Goda Edit megyei vezető védőnő várta az érdeklődőket.
– Sokan voltak kíváncsiak a tanácsainkra, délelőtt voltak a legtöbben. Magyarországon évek óta a halálozási gyakorisági sorrend élén a szív- és érrendszeri betegségek állnak, rögtön utána következnek a daganatos betegségek, ezért az emberek szeretnék tudni, hogy előzhetik meg a betegség kialakulását – mondta a rákellenes világnapon a megyeháza aulájában  Gera Katalin tisztiorvos. Hangsúlyozta: a rákos megbetegedések megelőzhetők, ennek érdekében egészséges életmódot kell folytatni, rendszeresen önvizsgálatot kell tartani, szűrésekre kell járni. – Sokan nem tudják például, hogy Csongrád megyében négy városban végeznek emlőrákszűrést, Szegeden két helyen, valamint Szentesen, Makón és Hódmezővásárhelyen is. A rákos megbetegedések kialakulásában nagyon fontos az idő is, hiszen vannak olyan fajtái, például a méhnyakrák, amely 10–15 év alatt halálhoz vezethet. De vannak olyanok is, amelyekhez elég néhány hónap is, például a hasnyálmirigyrákhoz – tette hozzá a tisztiorvos, akinél arra is lehetőség volt, hogy a hölgyek egy emlőmulázs segítségével megtanulják az önvizsgálat lépéseit.
 
Fotók: Kuklis István
Fotók: Kuklis István

Goda Edit vezető védőnő is hasznos életmódtanácsokkal várta azokat, akik tudni akarták, hogyan élhetnek egészségesebben. Szerinte nemcsak a nőknek, hanem a férfiaknak is fontos tájékozódni például a méhnyakrák kockázatairól, hiszen sokszor nekik kell elküldeniük párjukat a szűrésre, valamint az ő döntésükön is múlik például az, hogy lányuknak beadassák-e hetedik osztályban a HPV-vírus elleni védőoltást. – Sokan nem tudják azt sem, hogy egyre több 5000 főnél kisebb településen már lehetőség van arra, hogy a védőnők végezzék el a méhnyakrákszűrést, hiszen egyre többüknek van erre megfelelő képesítése – osztotta meg lapunkkal Goda Edit. Mindkét szakértő hangsúlyozta, hogy a rák kialakulása nemcsak egy dolog következménye, hanem számos tényező együttes hatásán múlik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak szexet akart - 9 milliót zsaroltak ki tőle

9 millió 135 ezer forintot fizetett ki egy azóta már elhunyt idős férfi a zsarolóinak Csongrádon. Azzal revolverezték, hogy a lány, aki pénzért lefeküdt vele, még nem nagykorú, és ebből baja lehet. Tovább olvasom