Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Rászorulók kapják a Mikulás-gyári adományokat

Még három napig fogadja a rászorulóknak szánt adományokat a szegedi Mikulás-gyár. A plázában délelőtt tíz és este nyolc óra között lehet leadni a jó állapotban lévő, vagyis ajándékba adható könyveket, ruhákat. Élelmiszerre, ágyneműre, használati eszközökre is szükség van.
Még három napig fogadja a rászorulóknak szánt adományokat a szegedi Mikulás-gyár. Fotó: Gyenes Kálmán
Egy barna kabátos nő nagy táskával érkezik a Mikulás-gyárba. A csomagból előkerülő ruhák végigszánkáznak a csúszdán, majd egy dobozban landolnak. Az asszony állatfigurás matricákat kap köszönetként – örülni fognak neki az unokái. Máris érkezik egy fiatal férfi: lépdel is fel a csúszda tetejéhez.

– A húgom hallotta, hogy itt Szegeden is van Mikulás-gyár, ő válogatta össze az ajándékokat – mondta Holik Zoltán. A csomagba játékok kerültek, a plüssállatoknak bizonyára nagyon örül majd az a kisgyerek, akihez a csomag eljut.

Szombat óta a fővárosi akcióhoz kapcsolódva Szegeden is működik a Mikulás-gyár. A szegedi plázában a Vöröskereszt munkatársai fogadják az adományokat – a ruhákat, könyveket, élelmiszert, tisztítóeszközt szétválogatják, s a rászoruló családoknak személyre szabottan állítanak össze csomagokat.

Adományok hava

Az elmúlt esztendőben számos párt és szervezet gyűjtött adományokat Szegeden. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai mintegy 650 darab takarót gyűjtöttek össze, ezeket hajléktalanok és kisebb önkormányzatok kapták. A Baptista Szeretetszolgálat tavaly a hitközséghez eljuttatott adományokból segítette a rászorulókat, mintegy 400 ezer forint értékben. A Fidesz megyei női tagozata a családok mellett az anyaotthonokat, a gyermekotthonokat is támogatta, a megyében mintegy 2 millió forintot élő adománnyal. A KDNP adományát Böjte Csaba testvérnek vitte haza a dévai gyerekeknek, nekik 1 kamionnyi ruhát adtak össze a segítő szándékú emberek. Az Egyházmegyei Karitász karácsonyi vásárának bevételéből – mintegy 180 ezer forint – tüzelőt vettek a szegényebb családok számra.

– A megyében élők kapnak ezekből az adományokból – mondta Korom István, a Magyar Vöröskereszt Szegedi Területi Szervezetének titkára. – A munkatársaink ismerik az ilyen segítségre szoruló embereket: ahol tizenegy gyermek él, oda főként játékot és élelmiszert juttatunk, de ismerünk olyan fekvő beteget is, aki egy jó könyvnek örülne.

Hogy mire van szükség? Mindenre. Ruhából hozzák a legtöbbet, de előfordult, hogy két nő a szomszédos élelmiszerüzletben vásárolt lisztet, cukrot, olajat, édességet, kolbászt, ásványvizet, s ezt küldték ajándékba. Egy aprócska kislány kedvenc mackóját hozta, a csúszdán leszánkázó plüssállattól integetve búcsúzott el.

– Járt itt egy olyan asszony is, aki nagyon hálás a Vöröskeresztnek, az árvíz ugyanis elvitte a házát, s akkor segítséget kapott tőlünk – mesélte Korom István. – Most lehetősége volt segíteni, kétszer is hozott adományokat. A Mikulás-gyár ezen a héten szombaton zárja be kapuit, addig reggel 10 órától este 8 óráig várják az adakozók felajánlásait.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelték az építményadót is Szegeden

Legutoljára 2005 januárjától emelkedett a vállalkozásokat sújtó építményadó, évente és… Tovább olvasom