Délmagyar logó

2018. 06. 22. péntek - Paulina 15°C | 27°C Még több cikk.

Régész lehetsz

Idén az SZTE Bölcsészettudományi Karának Régészeti Tanszéke is csatlakozott a Régészet Napja rendezvényhez.
Idén az SZTE Bölcsészettudományi Karának Régészeti Tanszéke is csatlakozott a Régészet Napja rendezvényhez.

A hét év feletti gyerekeket interaktív régészeti kalandjáték, a piciket játszóház várta a Bölcsészettudományi Kar épületében. Pintér Nagy Katalin adjunktus elmondta hat főszereplője van a játékos feladatoknak: egy őskori ember, egy népvándorlás kori harcos, egy honfoglalás kori nő, egy kun nő, illetve a két világháború között, az BTK Régészeti Tanszékén dolgozó két kutató, Buday Árpád és Széll Márta különleges életútját kísérhetik végig a résztvevők.
 
Régész lehetsz. Fotó: Török János (Galéria)

Egy rövid előadást követően a látogatók kis létszámú csoportokban, egy csapatvezetővel fedezhették fel a bölcsészkar épületét, ahol különböző állomásokon tekinthették meg és vehették kézbe a főszereplőkhöz kapcsolódó tárgyakat, illusztrációkat.

A legfiatalabb érdeklődők pedig kipróbálhatták a barlangfestést, valamint a régész homokozó segítségével egy kis időre ők maguk is régészekké válhattak.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olvasónk írta - A pápa reménykeltő pünkösdi gondolatai

"Isten szabadságot adott, sokszínűek vagyunk, de a lélek egységet teremt, visszaállítja a… Tovább olvasom