Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Régi legendák és mai küzdelmek

A nyár egyik legnagyobb médiaeseménye a színészlegendákat is felvonultató júniusi Stohl-tárgyalás volt, ahol színházművészetünk legnagyobbjai, köztük Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Alföldi Róbert, Kern András, Garas Dezső és Kulka János is megjelent, együttérzéséről biztosította az ítélethirdetésre váró Stohl Andrást. Egy rágózó, rózsaszín inges úrra irányuló figyelemtől jutottunk el a színházi szakma, színészek presztízséig és megbecsültségéig, érintve a teátrum régi legendáit, Fedákot és Csortost, valamint azokat a napjainkra jellemző kérdéseket, amelyek alapjaiban határozzák meg Thália papjainak hétköznapjait.
A szenzációszámba menő eseményt egy meghökkentő intermezzo is színezte: „A rózsaszín inges úr a Garas művész úr mögött fáradjon ki a rágógumival, és utána jöjjön vissza, ha kiköpte" – fogalmazott a bírónő. Az ország egyik legismertebb és legkedveltebb színésze, aki mellesleg Kossuth- és Jászai Mari-díjas, A Magyar Köztársaság érdemes és kiváló művésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja elhagyta a tárgyalótermet. Arról azonban nem szólt a fáma, hogy a bírónő egyszerűen nem ismerte fel Kulka Jánost, vagy pusztán másodlagosnak tartotta, hogy a bíróság illendőségi szabályait megsértő személy kicsoda. Vagy nem érzett színház iránti rajongást egy másik elismert, és igen komoly médiatámogatással rendelkező művész perének tárgyalása közben?

A rózsaszín inges úr a Garas művész úr mögött: gyengébbek és a bírónő kedvéért, így utólag is, Kulka János.
A rózsaszín inges úr a Garas művész úr mögött: gyengébbek és a bírónő kedvéért, így utólag is, Kulka János.


Ady írt verse Fedákhoz

Fedák Sári
Fedák Sári
A történet felidézése csak arra szolgált apropóul írásunkban, hogy elgondolkozzunk a magyar színházi szakma, a színészek régenvolt és jelenlegi presztízsén, megbecsültségén és lehetőségein. Talán soha nem volt annyira kiélezett, megosztott és kiszolgáltatott Thália papjainak és papnőinek élete, munkája, mint napjainkban. A krónikák szerint régen sem volt könnyű a teátristák élete, de akkor egészen más világ volt: Ady Endre írt alkalmi verset a huszonkét éves operettcsillaghoz, Fedák Sárihoz, és Bajor Gizi kultuszát jól jellemezte, hogy 1935-ben szobrot készített róla Kisfaludy Strobl Zsigmond. Pintér Márta Zsuzsanna, az MTA Színház- és Filmtudományi Bizottságának titkára, a Károly Gáspár Református Egyetem tanára írta A színészek társadalmi státusza című munkájában, hogy Csortos művészi öntudatára jellemző volt a következő eset: amikor Horthy Miklós feleségének késése miatt nyolc perccel később kellett volna elkezdeni a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik előadását, ő ugyanannyi ideig még megvárakoztatta a kormányzónét, és a közönséget. Próbálná ezt a gesztust ma megismételni késői utódai közül bárki...

A sajtó első igazán ünnepelt hazai színésznője, Karády Katalin
A sajtó első igazán ünnepelt hazai színésznője, Karády Katalin
És egy aktualitás: megnyílt Budapesten a Karády Katalin Múzeum és Kávéház, ahol az énekesnő Amerikából hazahozott hagyatékának számos darabját állították ki. A 30-as, 40-es évek búgóhangú színésznője karrierjét nem a tehetségét felfedező színiigazgatóknak, pályatársaknak köszönhette, hanem elsősorban a színházi sajtónak. Ezzel szinte előrevetítette a média későbbi mindenhatóságát, és felelősségét a közízlés, és közismertség alakításában.

– Korunkban a tévé radikálisan átalakította a színészek helyzetét. Gábor Miklósékat még a színházból ismerték, és ha megjelentek a képernyőn, az csak erősítette a népszerűségüket. Valamikor a 80-as évek elején megfordult a szél, és már a képernyős népszerűség erősítette a színházit. A kereskedelmi tévék aztán újra és még radikálisabban átalakították a trendet – fogalmazott Kelecsényi László író, film- és irodalomtörténész, több könyv, köztük Karády Katalinról és Latinovits Zoltánról szóló kötet szerzője, aki hozzátette: – A fiatal nézők nem is ismerik a régi nagyokat. Mi a magunk ifjúságában még érdeklődtünk az élő klasszikusok, például Páger Antal, Básti Lajos vagy a régi nagyok Somlai Artúr, Uray Tivadar iránt. Régen Soós Imre temetése volt keserű szenzáció, ma egy Zámbó Jimmy halála sokkolja a közvélemény jelentős részét.

A színház ereje

Úgy véli, rengeteg tehetséges fiatal, a 20-as, 30-as éveiben járó színész széles körben nem ismert, mert nem látható a képernyőn. Egy filmszerep szinte semmit nem jelent, mert a mozik nézettsége olyan alacsony, hogy sajnos elhanyagolható léptékű az ott szerzett népszerűség. – Szomorú tény, de egy Bessenyei-formátum ma nem lenne ismert és népszerű tévébeli megjelenés nélkül. A színész korunkban olyan választás előtt áll, mint Stohl András, amikor 2001-ben a Katona József Színház akkori igazgatója, Zsámbéki Gábor feltette neki a kérdést: mit választ, a színházi tagságot, vagy a kereskedelmi tévé műsorvezetését? Ebbe persze a vezető színészek megalázóan alacsony fizetése is belejátszik – tette hozzá Kelecsényi. Szintén a csekély, nevetségesen alacsony fizetésekről beszél a színházi szakma presztízsét firtató kérdésre Máté Gábor, a budapesti Katona József Színház igazgatója, aki visszakérdez: – Hogyan lehetne tekintélye, társadalmi rangja egy olyan szakmának, amelynek anyagi megbecsültsége nincsen?

Máté Gábor: A színháznak saját társadalmi környezetéhez kell szólnia.
Máté Gábor: A színháznak saját társadalmi környezetéhez kell szólnia.
A legendás, 1981-ben készült és európai hírűvé vált kaposvári Peter Weiss: Marat/Sade című előadásban a Kikiáltó szerepét játszotta Máté Gábor. A produkció a Kádár-rendszer legsúlyosabb tabuját, az 1956-os magyar forradalmat is képbe hozta. Aczél György tartott az előadástól, és betiltotta. Vajon ma is tudna ilyen erővel fellépni egy színházi előadás? Van még ehhez hasonló ereje a mai színháznak? – Ott van ereje, ahol értő fülekre talál. A színházi szakma feladata, hogy a színházművészetet értő közönséget, a kulturált, színházba járó embert kinevelje magának. Elvben a színháznak saját társadalmi környezetéhez kell szólnia. A politikai vezetésnek pedig örülnie kellene, hogy környezetében a gondolkodni képes emberek aránya jóval magasabb az önálló gondolkodásra képteleneknél. Szeretném hinni, hogy a színház fontos. Valamiért évezredeken keresztül fennmaradt. A magyarországi közegben még mindig a fiatal művészetek közé tartozik, színjátszási hagyományaink pedig sokkal inkább kapcsolódnak a politikai, mint a művészi áramlatokhoz – fogalmazott Máté Gábor.

Kiélesedett a helyzet

Csizmadia Tibor szerint kiélesedett a helyzet a színházi szakma és a politika között.
Csizmadia Tibor szerint kiélesedett a helyzet a színházi szakma és a politika között.
Az utóbbi évek átpolitizált színházigazgatói kinevezéseiről, arról, hogy sokszor a szakmaiságot háttérbe szorítva a politikai megbízhatóság az egyik garanciája egy-egy kinevezésnek, hogy ezzel félelmet vagy lebecsülést sejthetünk a döntések mögött, így vélekedik: – Egyiket sem. A színházról úgy gondolkodnak, mint egy területről, amit az „övék"-nek tudhatnak. Ugyanúgy, mint egy államtitkári posztról vagy egy bármiről, amit jobb, ha a „mi" emberünk vezet. A helyzet eddig is romlófélben volt, és most is romlik. Szerencsés az lenne, ha a politika pénzt adna, és nem elvenne, legalább annyit, amennyi biztonságot ad.

A Magyar Színházi Társaság az utóbbi időben többször fordult nyílt levélben Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszterhez a budapesti Operaház, a Nemzeti Színház igazgatóját ért támadások, és legutóbb, Tarlós Istvánhoz a József Attila Színház igazgatói kinevezése ügyében.
– Kiélesedett a helyzet a színházi szakma és a politika között, ugyanis a kormánynak nincs határozott kultúrpolitikája. Ad hoc jelleggel hoznak állami, önkormányzati vezetők döntéseket, és neveznek ki igazgatókat – állította a társaság elnöke, az egri Gárdonyi Géza Színház nemrég leköszönt igazgatója, Csizmadia Tibor, aki hozzátette, hogy az ideológiailag megbízható emberek színházigazgatói kinevezése ugyan mindegyik kormányzatnál előfordult, de 2006-tól, a Fidesz önkormányzati dominanciája után kezdett egyre inkább gyakorlattá válni. A szakmaiság igénye, a nézői ízlés alakítása a mindenkori színház feladata, Csizmadia Tibor úgy véli: a hatalom számára nem igazán fontos, hogy a néző mit gondol a színházáról.

Olvasóink írták

  • 10. barkzso 2011. augusztus 07. 22:04
    „Meglepően látom ballib polgártársaim a számból veszik ki a szót.
    Már nincs is mi hozzátennem, teljesen igazuk van. Végre valamiben egyetértünk.”
  • 9. deszkás 2011. augusztus 07. 17:14
    „Szakmaiság,megbecsültség? Akkor amikor a pornószinésznő is szinésznőnek nevezi magát? Ugyan már bucika meg kék zöld a visszaeséstől? A tekintélyt lehet rombolni de azt kivivni, megtartani ki képes? Na az a szinész,számomra.”
  • 8. lidi 2011. augusztus 07. 13:49
    „a Stohl ügyön (úgy általában és a cikk kapcsán) lovaglóktól kérdezném, nem érzik-e úgy, hogy épp azt demonstrálják, amiről a cikk is szól. Tehát hogy egy a média által felkapott tragikus esemény alapján ítélnek meg egy egész szakmát?

    Persze, Stohl színész, ismert színész, és nagy bajt csinált magának, az áldozatainak, meg a színházának is. De ha egy orvos, fűtő vagy (bár tudom, hogy ez elő nem fordulhat) politikus követ el hasonlót, akkor azonnal minden orvos, fűtő vagy politikus gazember lesz? Nem hinném, hogy az esetükben hasonlóan gondolkodnánk.
    Stohl is elsősorban egy ember és csak másodsorban színész. Persze ismert ember, ha úgy tetszik, lehet ráfogni, hogy alakítja a közízlést (bár sztem inkább azok teszik ezt, akik közvetve belőle és más ismert emberekből élnek: a kertévék műsorkészítőitől a bulvárújságírókig), de nem egy robot vagy egy isten, aki nem hibázhat. Nagy ostobaság úgy tekinteni egy színészre, mint egy héroszra, mert amikor bebizonyosodik, hogy mégsem az, az egyszeri ember olyan dühös lesz, mint a négyéves, amikor elveszik a játékát... Lehet persze arról nem tudomást venni, hogy a legtöbb színésznek ugyanolyan filléres gondjai vannak, mint bárki másnak, és százakról közülük sose hallunk, hiába tehetségesek vagy dolgoznak keményen, mert mondjuk a miskolci színház vezető színésze az illető és nem játszik napi szappanban stb., de attól ez még így van. És a legtöbbjük, ugyanúgy, mint bárki más, próbál tisztességes életet élni, ahogy a fűtők vagy az orvosok többsége.

    Gondolom, az itt kommentelők többsége fel lenne háborodva, ha a munkáját, a tisztességét egy szakmabelije tettei alapján ítélnék meg. Sztem ez a hozzáállás kijárna a színészeknek is, a médiától meg a kommentelőktől is.”
  • 7. DMagóg 2011. augusztus 07. 12:54
    „Csupán egy rendkivüli diplomáciai érzékről tett tanúbizonyságot a bírónő, hogy nem néven nevezve égette le az érintettet, egyébként jogosan!”
  • 6. louis 2011. augusztus 07. 12:37
    „Tisztelt achilleus,
    köszönöm az értelmetlen utóiratomra való reagálást; értelmetlen, mert egy hozzászólás előzte meg, de a moderator valamiért nem kedveli a véleményemet, pedig higgadt és tárgyszerű volt.
    Ha ´előkerülne´ a cyber-térből, érthető lenne a hozzáállásom.”
  • 5. achilleus 2011. augusztus 07. 12:23
    „4. louis 2011.08.07. 12:02
    Pedig ebben az ügyben (de magában a tárgyalásban, és az azt megelőző eseményekben), mint cseppben a tenger, szinte minden benne van. A számtalan aspektusból egyetlenegyet kiemelve: nem vagyok meggyőződve arról, hogy a bírónő nem ismerte fel Kulka Jánost, könnyen meglehet, hogy így akarta megleckéztetni a bíróság tekintélyét semmibe vevő tárgyalótermi magatartását. (Én nem tettem volna.) De még az is lehet, hogy a kiküldéssel a saját elfogulatlanságát akarta demonstrálni.(Stohlnak az első eset nem jól jön, a második opciót viszont akár optimizmusra okot adó fejleményként is elkönyvelheti.)”
  • 4. louis 2011. augusztus 07. 12:02
    „Utóirat:
    Nem hiszem, hogy egy Szeged nagyságrendű városban nincs olyan esemény, ami egy ONLINE [tehát legfrissebb, a nyomtatott újsághoz képest azonnali! frissességet lehetővé tevő] hírportálon ne lenne fontosabb, mint a dubajozás és a Stohl-tárgyalás.”
  • 3. achilleus 2011. augusztus 07. 11:54
    „1. Együgyű 2011.08.07. 10:39
    Stohl csak egy apropó, annak megpendítésére, hogy egy élvonalbeli középkorú színészt az általa viselt ing színe, és idősebb kollégájához viszonyított fizikai pozíciója alapján azonosította a bírónő. E cikkben a Stohl ügy csak egy extrém példa, maga a cikk ezen messze túlmutat, és igen érdekes kérdéseket boncolgat.
    Én magam ugyanakkor hozzátenném, hogy hasonlóan, bár különböző mértékben, tekintélyét vesztette még számos hivatás, az orvosoké, tudósoké, katonáké, rendőröké, bíráké ... És ha már itt tartunk, nem ártana belegondolni, hogy vajon csak az objektív körülmények okolhatók ezzel, vagy .... de most térjek vissza a Stohl-ügyhöz, ahhoz az ominózus tárgyaláshoz??”
  • 2. Nagyi60 2011. augusztus 07. 11:27
    „"...Csizmadia Tibor úgy véli: a hatalom számára nem igazán fontos, hogy a néző mit gondol a színházáról."
    A hatalom számára áltatában nem fontos hogy ki ,miről,mit gondol.Ahogy elnézem ez még jó ideig így is marad.
    A szakmaiság igénye meg aztán fel sem merül más területeken sem. Lásd:oktatásügy,egészségügy,költtségvetés,adópolitika,stb.Kár!”
  • 1. Együgyű 2011. augusztus 07. 10:39
    „Régi legendák és mai küzdelmek.
    Ez a cikk megint Stohl Andrásért írodott burkoltan. A Régi legendákról csak mellékesen szól!
    Rajtunk múlik bevesszük-e, vagy sem! Mindenki ízlése szerint választhat!!!
    Egy kritikus.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A dubajozás nyomában

Évek óta emlegetik az egzotikus országot magyar lányokkal, celebekkel kapcsolatban, és a közelmúltban bebizonyosodott: csakugyan járnak ki lányok Dubaiba szexmunkára. Tovább olvasom