Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Reklámzabálók és a többiek

Szeged - „Nem kérek reklámanyagokat, szórólapokat." Magyarországon még csak a lakosság négy százaléka nyilvánítja ki így a hirdetőújságok iránti nemtetszését, míg Nyugaton már ilyen feliratú, postaládára ragasztható matricákat a boltokban is lehet vásárolni.

„Reklámújságot nem kérünk" – még ha akarnánk, sem kerülhetné el a figyelmünket egy szegedi ház postaládáján a felszólítás. A fehér papírra vastag, fekete filccel írt határozott figyelmeztetés hatásosnak tűnt: a levelesben nem tornyosultak a színes hirdetők. Felcsöngettünk a tulajdonoshoz, hogy megkérdezzük tőle, miért akar megszabadulni a reklámújságoktól.

A felirat hatásos lehet, mégis kevesen alkalmazzák. Fotó: Segesvári Csaba

– Nem én ragasztottam ki a cetlit, hanem az édesanyám. Amíg külföldön dolgoztam, ő kezelte a postámat, mivel egy házban élünk. Nem tudja elviselni azt a rengeteg „szemetet" – magyarázta Korom Gabriella, aki már többször leszedte az utasítást, hiszen ő gyakran a hirdetett akciók miatt megy el vásárolni, és ilyenkor, karácsonykor jó ajándékötletek is születhetnek a reklámok segítségével. A fiatal nő elárulta, ő nagy hasznát veszi a töméntelen papírnak, gyakran ezzel béleli ki a macskaalom alját.

Magyarországon a direkt marketing legelterjedtebb eszközéről megoszlanak a vélemények. Sokan a hirdetésekből szereznek hasznos információkat, mások dühösek lesznek, amikor levelesládájuk megtelik a „zaklató" újságokkal. Egy nemzetközi felmérés szerint míg egyes nyugat-európai országokban a lakosság negyven százaléka jelzi, hogy nem kér a hirdetésekből, addig nálunk ez az arány mindössze négy százalék. „Nem kérek reklámanyagokat, szórólapokat" – a külföldi boltokban ilyen előre gyártott matricákat árulnak.

– Ebben az évben is több millió reklámújságot viszünk ki Szegeden, de mindössze ketten jelezték: nem kérik a posta által terjesztett kiadványokat – magyarázta Harnos Csaba, a Szeged 1. Posta vezetője. Elmondta, a családi házban élők közül bárki írásban jelezheti kérelmét. A társasházaknál már kicsit bonyolultabb az eljárás, hiszen esetükben a ház összes lakójának közösen kell nyilatkoznia, amit utána a posta nyilvántartásba vesz.

Sok háznál közös gyűjtődobozok elhelyezésével orvosolták a problémát.

Tiszta Amerika

A reklámújságokat nap mint nap kötegekben hozzák a belvárosi bérházba. A fölszinti lakónak nincs postaládája, ezért a lábtörlőjére dobálják a szóróanyagot. Kinyitja az ajtót, elszörnyülködik az újsághalmon, kétrét görnyed és nagyokat nyögve fölnyalábolja. Még a másodikon is hallani lehet, ahogy szuszogja: „Mit képzelnek ezek, iderakják a rengeteg szemetet... Én meg szedjem össze? Hát azt hiszik, hogy mindent szabad? Ez nem Amerika!"

Karácsonyi ajándékosztás 4 repülőjegy vár Önre!

Olvasóink írták

  • 11. Mese 2007. december 11. 20:56
    „Nálunk is van makkosházán egy nő,mindig jókat nevetek a kiírásain. Csupa helyesírási hiba! Nem tudom miért hisztizik mindenki ez miatt,ott van a szemetes,szépen kidobom,ami nem kell. Csak nem törik le a kezük...vagy igen?”
  • 10. dova 2007. december 11. 20:16
    „jozsi,
    Jó az ötlet.

    Az Internetre vonatkozó így hangzik:
    Az elektronikus kereskedelemről szóló 2001. évi CVIII. törvény 14. §-a kimondja: az
    információs társadalommal összefüggő szolgáltatás felhasználásával küldött
    reklámnak világosan és egyértelműen azonosíthatónak kell lennie, amint az
    hozzáférhetővé válik az igénybe vevő számára. Kizárólag az igénybe vevő egyértelmű,
    előzetes hozzájárulásával küldhető elektronikus úton, levelezés során reklám.

    Ezt kellene elfogadtatni az írott médiára is.
    Támogatom”
  • 9. .suhym. 2007. december 11. 18:57
    „A régi kapun nekünk is volt láda "Reklámanyag" felirattal. Ez aztán nem akadályozta meg a terjesztőket, hogy a postaládánkba dobálja. Mikor szóvá tettük,azt válaszolta: Neki olyan utasítása van, hogy a postaládákba kell bedobnia!:(”
  • 8. sevenof9 2007. december 11. 17:26
    „nem rossz, 5let, jozsi. de ez nem all a penz, a toke es a marketinggepezet erdekeben. egyszeruen tomd ki vele a postats/futart. de nem lenne rossz akcio beboritani egy adaggal a terjeszto/reklamozo aruhazaba mint performance.”
  • 7. jozsi 2007. december 11. 15:41
    „Tud valaki olyan jogi/alkotmányos akadályról, ami miatt a kéretlen reklámleveleket (akár az utcai szórólapokkal egyetemben) ne lehetne egyszerűen betiltani, pl. környezetvédelmi okokra való hivatkozással? Elsősorban a levélszemét úgyis környezetvédelmi kérdés. Tudomásom szerint az EU-ban az internetes levélspam terjesztése büntetendő cselekmény, kivéve ha az ember megrendelte. Lényegileg ez nem különbözik a papír reklámlevéltől, miért hát a különbségtétel? Akinek szüksége lenne a tájékozódáshoz a reklámlevélre, továbbra is kaphatna, ha megrendeli (ugyanúgy, mint a netes hírlevelet).”
  • 6. sevenof9 2007. december 11. 15:31
    „mert azt hiszik a merketingesek,hogy ezzel eladnak. illetve elhitetik a megrendelokkel. ha egyszer felebredne ez a kokori okorkor es vegre p.csan rugna az osszes marketing-media-jogasz fajzatot,sokkal jobb kor koszonne rank.

    a fak meg kit erdekelnek? majd a maketingest? ugyanmar. o csak a profitot akarja - ma. Hogy holnap mire kolti,az mar mellekes, illetve lesz-e meg valamire koltenie...”
  • 5. No.6-Sy 2007. december 11. 15:04
    „Egyetértek: igaz, hogy külföldön elég, ha kiragasztjuk az előre gyártott, boltban is kapható cetlit - itt, a derék dojcsoknál "Bitte keine Reklame!" a legelterjedtebb szöveg -, otthon azonban nem. Hiába ragasztok ki a postaládámra bármit is, senkit sem érdekel, egyszerűen ignorálja a postaláda és a lakás tulajának akaratát - ami meglehetősen dühítő lehet bárki számára, azt gondolom. Itt, a dojcsoknál még soha semmiféle kéretlen reklámszemetet nem kaptam, mert tiszteletben tartják a postaládánkon levő szöveget, azaz az akaratunkat.

    Szegeden a házunkban a postaládák alatt van egy kincstári doboz, amit a nagyjából házmester pozícióban levő emberke rendszeresített, ahova mindenki bedobálhatja a kéretlen reklámszutykot. (Naponta csurig telik.) Van egy másik fazon, aki rendszeresen viszi a MÉH-be vagy hasonló helyre az összegyűjtött reklámojságokat. Ismerek olyan emberkéket, akik pl. kifejezetten ablakpucoláshoz gyűjtögetik pl. a Szegedi Hírdetőt (vagy mi a kőr a pontos neve). Azt mondják, jobb, mint bármilyen ablakpucolószer.

    Miért kell ennyi fát kivágni, ennyit pazarolni olyan reklámhordozókra, amelyek zömét olvasás nélkül kihajítják az emberek?”
  • 4. bruja 2007. december 11. 13:43
    „külföldön a házak falán vannak külön reklámújságokra, hírdetésekre egy nyitott láda, ahonnan akit érdekel az kiveszi az újságokat és felviszi magával a lakásába, így nem a rendes postaládát használják erre a célre.”
  • 3. sevenof9 2007. december 11. 13:40
    „kezbesito elkap. benzinnel megszivatott reklamujsag a szajaba majd ragyujtas.

    a mi postaladankhoz csak a postas fer hozza,igy a szemet tole szarmazik. 3x kellett osszegumiznom,es rabiggyesztenem egy feliratot, unsolicited mail, tobbet nem volt a ladaban semmi keretlen. hiaba no,rendor,postas es vasutas nehezen tanul.”
  • 2. .suhym. 2007. december 11. 13:19
    „Én meg arra lennék kíváncsi, honnan a fenéből szereznek kapukulcsot a reklámot terjesztők, ha a lépcsőházból SENKI nem adott nekik????
    Csak nézünk csodálkozva, mikor látjuk, hogy megint gyömöszölik be a postaládákba a hírdetési újságokat!:((

    Jogilag megengedett-e, ha az újságkihordó a neki adott kulcsot továbbadja másolásra?

    Amúgy meg teljesen mindegy ki és mit ír ki a postaládára, akkor is bedobják a sok szemetet!!!
    Lehet analfabéták, akik kihordják?”
  • 1. ónodi Margit 2007. december 11. 09:15
    „Szegeden egyáltalán nem érdekli a reklámanyagot terjesztő embert, hogy mi van kiírva a ládára! Elköltöztem lakásomból, még nem adtam el, s híába kérem mégis teletömik a postaládámat. Ugyanakkor új lakásomnál olyan kihordó van, aki általában 10-12 példányban dobja be ugyanazt az újságot. Ki tudja hol lehet panaszt tenni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A fekélybetegségek főbb tünetei

Szeged - A Park Egészségközpont orvosainak segítségével az elkövetkező hetekben olyan betegségeket, gyógymódokat mutatunk be, amelyek sokakat érintenek. Tovább olvasom