Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Remélni is megtanulnak – Kísérleti program a Hanságiban

Csongrád megyében egyedül a szegedi Hansági Ferenc szakközépiskolában indítottak szeptemberben olyan osztályt, ahol a tanköteles kort betöltött, de az általános iskolát el nem végzett fiatalok – tanulnak. Egy év után bármelyik szakiskolában folytathatják, szakmát szerezhetnek. öbbségük eddig kerülte az iskolát, nem volt célja. Ez egy hónap alatt megváltozott.
Felszabadultan sajátítják el az alapvető ismereteket. Fotó: Gyenes Kálmán
Szokatlanul rendeztek be egy tantermet szeptemberben a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátó-ipari, Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskolában – a „céseknek". Ettől a tanévtől ebbe az osztályba azok járnak, akik elmúltak tizenhat évesek, de valamilyen okból nem fejezték be az általános iskolát. Viszont szeretnének szakmát tanulni.

Figyelem – egymásra

Itt nem padsorokban ülnek a diákok, hanem – akár egy társalgóban: különböző formájú asztalok körül, kis csoportokban – mutatja Gyuricza Zsolt, a programot vezető tanár. A terem falán plakát, rajta a diákok és a tanárok közösen alkotott szabályai, valamennyiük aláírásával. Az egyik: „Figyelünk egymásra, mindig meghallgatjuk a másik véleményét".

– A lányom tízéves kora óta nem fogadott el egyetlen társaságot sem, ezért szerettem volna olyan közösséget találni, amely befogadja – mondja Véha Edit, aki szeptember elején reggel kilenc órától délután kettőig a gyermeke mellett volt a foglalkozásokon. A fiatal lány egy hónap elteltével addig jutott, hogy már több óráig megmarad osztálytársaival. Egyikük, a szegedi Virgoncz Tünde azt mondja: diáktársa egyre jobban kinyílik.

Eddig nem jött be a suli

Tünde – aki egyébként állatorvos szeretett volna lenni, de most már cukrásznak készül – és a többiek is: a suli mellé jártak. Folyton lógtak, nem tanultak, dohányoztak, és minden egyebet csináltak, ami az általános iskolában megengedhetetlen.

– Egyszerűen nem jött be a suli – jelenti ki a szegedi Biter László, aki a gyakorlatias kísérleti módszer jóvoltából mostanra eljutott odáig, hogy vannak céljai. Szakács, főszakács, autófényező vagy vegyész szeretne lenni.

Először az alapkészségeket – írást, olvasást, szövegértést, számolást – kell elsajátítaniuk. A programot az oktatási tárca az ország huszonhárom iskolájában indította el – néhány hetes projektekből áll. Ezekben nincsenek tantárgyak, dolgozatok és hagyományos feleletek. A foglalkozások nem negyvenöt percesek, annyi ideig tartanak, amennyire szükség van a tananyaghoz. Ha a diákok elfáradnak, sétálnak, kiszellőztetik a fejüket.

– Minden nap azzal kezdődik, hogy mesélnek magukról, elmondják, mi történt az előző délután. Bármiről beszélhetnek, problémákat vethetnek fel, amit azonnal próbálunk megoldani – magyarázza Dénes Teodóra osztályfőnök, aki szerint itt a tanárnak nagyon nyitottnak kell lennie, állandó párbeszédet kell kialakítania a diákokkal.

– A tanárok nagyon barátságosak, tényleg partnerként kezelnek bennünket. Tetszenek a foglalkozások és nagyon gyorsan eltelik az öt óra. Biztosan itt maradok egész évben, és aztán szakács vagy felszolgáló leszek – jelenti ki határozottan a makói Ördög József, aki ha sikeresen elvégzi ezt az évet, alapiskolai végzettség nélkül is tanulhat szakmát.

„Iskolafáradt" gyerekek

Az előkészítősök kereskedelmi, vendéglátó-ipari és élelmiszer-ipari szakmacsoportból választhatnak, és bármelyik szakiskolában folytathatják tanulmányaikat. A projektvezető szerint Finnországban sikerre vezetett ez a módszer, Magyarországon is működnie kell. A reményt vesztett, „iskolafáradt", sokszor hátrányos helyzetű, csalódott gyerekekből – jó szakemberek válhatnak.

Cs. Gát László
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Papagájkóros beteg a deszki kórházban

Egy 43 éves szentesi férfit kezelnek papagájkór-fertőzés gyanújával a deszki kórházban. A… Tovább olvasom