Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 15°C | 25°C Még több cikk.

Rémes arcok is a címlapon

Fritzl rémesen hideg szemét sem retten megmutatni az osztrák, majd világsajtó. Látjuk fogvatartói arcát is. Ezzel szemben mi kikockázzuk a magyarcsanádi lány meggyilkolásáért elítélt Mukit kísérő őrökét, de még a rendőrautó rendszámtábláját is. Az ellentmondásról kérdeztük az olvasót, a fotóst és a jogászt.
– Az arc sok mindent elárul a személyiségről, ezért nem csoda, hogy a hírek szereplőinek képmását nem elképzelni, hanem ismerni akarjuk a sajtóból. Azért veszi meg az újságot az olvasó, mert minden részlet érdekli – például a Cozma-gyilkosság elkövetőiről – osztja meg velünk tapasztalatát Sáfár Violetta magyar szakos egyetemista. – Úgy látom, a Délmagyarország – az országos lapokhoz hasonlóan – próbál ügyelni még azoknak a jogaira is, akiket a veszprémi késeléssel gyanúsítanak. Amíg gyanúsítottként kezelték őket , a fotójukon a szemüket letakarták, a vezetéknevük első betűjét írták le, de miután vallomást tettek, megmutatták az arcot és a teljes nevet.

– Saját képmásával és hangfelvételével szabadon rendelkezik mindenki. Így annak nyilvánosságra hozatalához a hozzájárulása szükséges – rögzíti Lászlófi Gabriella, kiadónk ügyvédje. – A kivételre az egyik példa Josef Fritzl esete, akinek személyiségi jogai csak részben érvényesülnek, mert amstetteni rémként olyan nemzetközi közfelháborodást váltott ki, hogy – „nyomós közérdekből" – már a nyomozás időszakában nyilvánosságra hozták arcképét. De – „méltánylást érdemlő magánérdek" miatt – nem közölhető például annak a szakorvosnak az arcképe, akit műhibaperbe vontak, de az ügy még nem zárult le a doktor elmarasztalásával. Esetében több külső ok és szakmai körülmény is befolyásolja a nevéhez köthető eset bekövetkeztét, míg ilyen nincs például a csalónál, akinek fotóját közzétenni közérdek.

Hiába takargatta az arcát Josef Fritzl, a címlapokra került. Fotók: MTI
Hiába takargatta az arcát Josef Fritzl, a címlapokra került.
Fotó: MTI

– Álltam már bíróság előtt azért, mert a börtön karácsonyi ünnepségéről készült felvételen szereplő egyik fogva tartott utólag azt állította, azért nem tudott megvenni egy házat, mert az eladók fölismerték a fényképen és rovott múltja miatt elálltak az üzlettől – idézi kellemetlen élményét a Magyar Távirati Iroda fotósa. Németh György szerint az ilyen kellemetlenségek, illetve az „agyafúrt ügyvédek" miatt lett túlzóan óvatos a magyar sajtó, holott ember nélkül nincs igazi sajtófotó.

– A jelenlegi szabályozás ellentmondásos – jelenti ki a sajtóügyekre spe-
cializálódott ügyvéd. – A tiltás túlzóan nagyvonalú – a polgári törvénykönyv szerint mindenki személyiségi jogát mindenkinek tiszteletben kell tartania –, a jogalkalmazás viszont nem egységes, bizonytalan és hiányos. Ugyanis nem egységes a bírósági gyakorlat. Mindez mégis a sajtó színvonalának emelkedése felé visz bennünket. Hiszen a média folyton feszegeti a határokat, alakítja a jogalkalmazókat is. Kiderül ugyanis, mely lapok hitelesek. A sajtó önállóságát erősíti, hogy kialakított stílusáért és arculatáért felelősséget vállal. Célunk a jogszabályokat betartó, de bevállalós sajtó.

Kikockázott rendszám

A személyiségi jog általános és mindenkire kiterjedő, vagyis például a rendőr, vagy a börtönőr is eldöntheti, ilyen minőségében kíván-e a nyilvánosság előtt szerepelni. Ha nem, akkor arcát „kikockázva" kell felismerhetetlenné tenni a sajtófotón – mint a rendőrkocsi rendszámát. Ez utóbbival állítólag azonosítható, melyik nyomozópáros használja az autót, ami sérti a nemzetbiztonságot – a rendőrség szerint.

Olvasóink írták

  • 4. flexsnake 2009. április 01. 10:24
    „1. a rendőrség nem hoz törvényeket. Állambiztonsági szempontokat nem vizsgál felül.
    Azokat csak betartja. Egy rendőrautó rendszámából és helyzetéből már következtetni lehet sok dologra.”
  • 3. flexsnake 2009. április 01. 10:24
    „1. a rendőrség nem hoz törvényeket. Állambiztonsági szempontokat nem vizsgál felül.
    Azokat csak betartja. Egy rendőrautó rendszámából és helyzetéből már következtetni lehet sok dologra.”
  • 2. napiszar 2009. március 29. 19:30
    „Tisztelt hölgyem/uram! Ezúton szeretném felkérni Önt, Magyarország miniszterelnökének! Amennyiben ezzel a megtiszteltetéssel nem kíván élni, küldje tovább!
    Gyurcsány Ferenc”
  • 1. beaver 2009. március 28. 20:01
    „[...] ,,kikockázva" kell felismerhetetlenné tenni a sajtófotón - mint a rendőrkocsi rendszámát. Ez utóbbival állítólag azonosítható, melyik nyomozópáros használja az autót, ami sérti a nemzetbiztonságot - a rendőrség szerint. [...]

    Ez úgy hülyeség ahogy van. Mit gondol a rendőrség, talán az egyszerű átlagpolgár csak úgy "matathat" a szolgálati járművek menetlevelében? Mert csak akkor derülhetne ki, hogy ki is ült az autókban, ha illetéktelen kezekbe kerülnének a menetokmányok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogyan kerüljük el az óraátállítás miatti stresszt?

Szeged - Március 29-én, vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás: 2-kor 3-ra állítjuk át az órákat. Hogy ez mennyire ésszerű és gazdaságos megoldás napjainkban, erősen vitatott. Tovább olvasom