Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Rendhagyó könyvbemutató az Anna fürdőben

Árkádiává – ókori görög, az idill, a harmónia színhelyeként ismert tartománnyá – vált a szegedi Anna fürdő. Weiner Sennyey Tibor A természettel való kapcsolat újragondolása című, különleges verseskötetét mutatták be itt tegnap.
Mik a pihik? Félszárnyú madarak a kínai mitológiából, melyek csak minimum kettesével tudnak repülni – hiszen így lesz két szárnyuk. Vagy, még inkább: többesével. – Nemzedéktársaim között rengeteg a „pihi". Tudják, repülni kellene, egyesével azonban erre képtelenek. Pedig azt is tudják, el kellene szállni ebből a mai valóságból egy másikba, mondjuk, görögösen Árkádiába, latinosan Arcadiába, ahol természet és költészet egybeesik. Ezt az Arcadiát idézem meg a verseskötetben – mondja Weiner Sennyey Tibor, A természettel való kapcsolat újragondolása című, Gérecz Attila-díjjal jutalmazott mű szerzője.

A tegnap bemutatott könyv az első kiadás bővített változata; a szerző, túl azon, hogy költő, az SZTE magyar–összehasonlító irodalomtudomány–latin szakos hallgatója. Kifejezett új idilligény mutatkozik meg a könyvbe foglalt, háromszor tizenegy versben – plusz a további szövegekben, melyekkel a második kiadás bővült –, így a kötet eléggé különbözik az antiidillre építő kortárs irodalom nagy hányadától. Új hangvétel, új – azaz klasszikushoz visszatérő – forma, új, környezettudatos világlátás. Az egyik, legelsők közti reagálás a megváltozott viszonyokra.

S miért épp az Anna fürdőben volt a könyvbemutató? – Mert a víz meghatározó környezeti elem, s mert az Anna fürdő Szegeden nagyon erősen szakrális helyszín – válaszol a kérdésre a szerző. Több új kötete is készül, emellett eredeti „hazája", a Vas megyei Zsennye első költője, a fiatalon elhunyt Békássy Ferenc – akire Czeizel Endre is fölhívja egyik könyvében a figyelmet, mint be nem teljesedett, nagy tehetségre – szövegeit gondozza. Egyébként, mondja Weiner, várható, hogy a ma még a nagyközönség előtt ismeretlenül csengő nevű szerzőnek éppoly reneszánsza lesz, mint a hozzá hasonlító Csáth Gézának.
Kik olvasnak Weiner Sennyey Tibort? Az első kiadás korábbi, szegedi, Grand Café-beli bemutatójának sikere is igazolja: sokan vevők erre az irodalomra. Fiatalok, nem fiatalok egyaránt. Fogadjunk, mindegyiküknek fél szárnya van.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszépültek a házak

Átadták tegnap a Somogyi, a Kelemen, a Kölcsey és a Kárász utca által körülzárt, 500 millió… Tovább olvasom