Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Rendhagyó születésnap a száz éves Reök-palotában

Szeged - Száz éves a szegedi Reök-palota szecessziós épülete, és éppen száz napja nyitott meg az épületben a REÖK, a Regionális Összművészeti Központ. Az évfordulóra programokkal készülnek.

Idén novemberben lesz 100 éve annak, hogy Magyar Ede, a hazai szecesszió meghatározó alakja megépítette a Reök-palotát Munkácsy Mihály festőművész unokaöccse, Reök Iván vízügyi mérnök és családja számára,  ráadásul éppen száz napja nyitott meg kapuit az épületben a REÖK, a Regionális Összművészeti Központ.

A kettős ünnepet szombaton nyílt nappal és egésznapos programokkal teszik emlékezetessé, a belépés díjtalan. Emléktáblát avatnak a hajdani lakók – Reök Iván vízmérnök, Kiss Ferenc erdőmérnök, Bäck Manci fotográfus – tiszteletére.

A konzervatórium hallgatói koncerteznek az épület termeiben, a gyerekek átszínezhetik a palota rajzát, lesz Reök-torta, Balog József előadásában bemutatják a tervező Magyar Ede utolsó napját különös öngyilkosságáig. A nap krónikása elkalauzol 1907-be a zene és a képzőművészet segítségével.

Száz napja nyitott meg kapuit az épületben a REÖK, a Regionális Összművészeti Központ. Fotó: Schmidt Andrea

Este a rekonstrukcióra váró sarki kávézóban koncerteket hallgathat a közönség, a szünetben a Hetek csoportja előadásában pedig 100 évvel ezelőtti kabarékból kaphatnak ízelítőt az érdeklődők.

A különleges születésnapi rendezvényen az elmúlt 100 év hangulatát visszaidéző zenei- és táncprogramok, beszélgetések, 100 éves régiségek vására és épületséták is zajlanak.

Folytatódik a REÖK megnyitóján kezdődő népszerű „Archiváljuk Szegedet" fotózási akció, emellett a palota Zöld Szalonjában – melynek átadására is a jubileum alkalmából kerül sor – minden érdeklődőről fotó készül kedvenc zöld tárgya társaságában. Ezen a napon mindenki ajándékot kap, aki valamilyen formában bizonyítja a 100-as számhoz való kapcsolódását, legyen az testsúly, testmagasság vagy életkor vagy bármi más.

Születésnapi programok

10.00 – 10.20. Ünnepélyes emléktábla-avatás a 100 éves évforduló alkalmából
10.20 – 13.00. Promenád koncertek a REÖK termeiben
10.20 – 13.00. Gyermekprogramok, kézműves-foglalkozások az átriumban.
11.30 - 13.00 100 év tánc, kalandozás a tánc világában, táncbemutató és táncoktatás

12.00 – 15.00. 100 éves és mégis új! - Fotózási akciók a rekonstruált Zöld Szalonban
13.15 – 14.00. Ünnepélyes REÖK-tortavágás
14.00 – 14.45. Magyar Ede utolsó napja
15.00 - 16.30 100 év tánc, kalandozás a tánc világában, táncbemutató és táncoktatás
15. 00 – 16.00. Beszélgetések a Reök-palotáról a Zöld szalonban (Újvári Edit építészeti előadása)
15.00 – 17.00. Épületséták
16.00 – 17.00. Ez történt 1907-ben
17.00 – 17.15. Ünnepi gyertyagyújtás a Reök-palota előtt
17.15 – 19.00. Minden, ami zene: 1907-2007. I. - A Rácz Trió koncertje a Reök Kávézóban

19.00 – 20.00. A Hetek Csoportjának századfordulós kabaréja a Kávézóban
20.00 – 21.00. Minden, ami zene: 1907-2007. II. - A Rácz Trió koncertje a Reök Kávézóban
21.00 – 22.00. Minden, ami zene: 1907-2007. III. - A Rádió MI DJ-inek zenés-táncos estje

Látvány-programok:

10.00 – 22.00. Kívül-belül virágzik a palota!
10.00 – 17.00. Százéves régiségek vására
17.15 – 22.00. Este az épület homlokzata Reök-színekbe öltözik. 
Erre az alkalomra a palota is „ünneplőbe öltözik": virágkompozíciók díszítik az épületet, mely a nap zárásaként díszkivilágítást kap.

A REÖK-ben száz nap alatt már összesen kilenc kiállítás került megrendezésre. A Goya, Blake és Kondor Béla alkotásait először együtt bemutató „Szépség és fájdalom" nyitó tárlat nemcsak a közönség körében aratott sikert, hanem szakmai körökben is elismerést vívott ki. Az országos reklámkampánnyal kísért kiállítás tette lehetővé a REÖK képtár funkciójának megalapozását és egy olyan referenciát teremtett, melynek eredményeként a jövőben ismét világhírű alkotók kiállításainak adhat otthont az intézmény.

Első alkalommal vidéki helyszínen, a REÖK-ben került megrendezésre „A magyar festészet napja" kiállítás olyan művészekkel, mint El Kazovszkij vagy Nagy Gábor. A Központban jelenleg is látható, várakozáson felüli népszerűségnek örvendő XXV. Magyar Sajtófotó Kiállítás ugyancsak első alkalommal volt látható Szegeden. Mindemellett az intézmény kamarakiállításai, Csurka Eszter, FeLugossy László és Nádas Péter alkotásait bemutató tárlatok is meghatározó elemei voltak a 100 nap programkínálatának.

A REÖK az elmúlt száz nap során pezsgő művészeti központtá vált: a tárlatok mellett olyan produkcióknak, társulatoknak adott otthont, mint a nemzetközileg elismert Krétakör Színház, vagy Pogány Judit egyszemélyes drámaelőadása. A szobaszínházi előadások keretében Podmaniczky Szilárd írásait Balog József tolmácsolásában élvezhette a közönség, ugyanakkor a zene sem maradhatott ki az izgalmas kínálatból: többek között Pavlovits Dávid gitárművész, Temesi Mária és növendékei, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti karának hallgatói, valamint a Quimby együttes is fellépett az impozáns palotában.

Az elmúlt száz nap során összesen 15000 látogató érkezett a REÖK-be, a napról napra új programot kínáló intézmény pezsgő kulturális centrummá vált.

A következő hónapokban világhírű képzőművészek alkotásait bemutató tárlattal, valamint szegedi művészek önálló kiállításával jelentkezik a Központ. Tavasszal pedig a XX. század meghatározó, sokoldalúságáról ismert világhírű művészének alkotásaiból nyílik kiállítás.


Olvasóink írták

  • 1. Pósa Tamás 2007. november 20. 19:56
    „Magyar Ede szegedi munkái Kjanó jóvoltából a megtalálható a PosaPortalon a Szegedi építészek tematikus térképén:
    http://posaportal.hu/gmaps/?Adat=Epiteszek()”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerdán kezdődik Török Márk fegyelmi tárgyalása

Szeged - Szerdán reggel kezdődik Török Márk fegyelmi tárgyalása. Az EHÖK-elnök minden érdeklődőt… Tovább olvasom