Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Rendőri bántalmazások: egy ügyben emeltek vádat

Csongrád megye - Nehéz bizonyítania a nyomozó ügyészségnek a rendőrök ellen tett feljelentések valóságtartalmát. Az elmúlt 3 évben bántalmazás hivatalos eljárásban bűntett gyanúja miatt 85 esetben indítottak eljárást – csak egy vádemelés történt.
Továbbra is kihallgatja a sértettet, és a rendelkezésre álló bizonyítékokat mérlegeli szakértő bevonásával a Szegedi Nyomozó Ügyészség. Megírtuk: az Egyesült Arab Emírségek sakkszövetségének egyik tagját állítása szerint három határrendész verte meg szombat hajnalban a Belvárosi híd újszegedi lábánál. A feljelentés szerint az üldözés során Szaúd Mohamed al-Marzúki súlyos sérüléseket szenvedett – az ügyészség bántalmazás hivatalos eljárásban bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
– Rendőrökkel szemben bántalmazás hivatalos eljárásban bűntett gyanúja miatt 2009-ben és 2010-ben 30-30, tavaly 25 eljárást indított a Szegedi Nyomozó Ügyészség. A 85 eset közül mindössze egy ügyben emeltünk vádat. Nagyon nehéz bizonyítani az ilyen eseteket: egy állítás áll szemben egy tagadással – mondta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Az esetek közül néhány nagyobb médianyilvánosságot is kapott. Jogtalan fogva tartás bűntettében mondta ki bűnösnek 2009 végén a bíróság azt a rendőr hadnagyot, aki egy gépkocsis üldözést követően indokolatlanul előállított két férfit a Szegedi Rendőrkapitányságra. A rendőrök azért kezdtek intézkedést Bauer Bencével és egy vele utazó barátjával szemben, mert a fideszes politikus gépkocsijával Sándorfalva felől Szegedre tartva többször is átlépte a felezővonalat: az őt követő civil autók villogtak nekik, mire Bauerék lehúzódtak, de közrefogták őket, és a kocsikból három fekete ruhás, sapkás férfi ugrott ki, akik nem sokkal azelőtt egy kommandós akció résztvevői voltak.

Bauerék azt hitték, hogy rablótámadás, így menekülni kezdtek. A két férfit elfogták, megszondáztatták, majd a negatív eredmény után mégis előállították őket. A táblabíróság végül jogerősen 300 napi tétel, napi tételenként 800 forint pénzbüntetésre ítélte a rendőr hadnagyot.

Szakértők

Igazságügyi orvos, illetve műszaki szakértő kirendeléséről döntött a szegedi nyomozó ügyészség az egyesült arab emírségekbeli sakkvezető ügyében. Szanka Ferenc elmondta, az orvosszakértő feladata lesz eldönteni, hogyan keletkezhettek Szaúd Mohamed al-Marzúki sérülései, a műszaki szakértő pedig összeveti majd a sérüléseket és a helyszínen rögzített más nyomokat.  

2009 végén a Szegedi Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a kubai származású Szabó Péter ügyében. A fiú és anyja azért írtak panaszlevelet, mert állításuk szerint áprilisban megfenyegették, és a fiatalember bőrszínére tettek megjegyzést a lakásukban gázpisztoly után kutató rendőrök. Az ügyben ismeretlen elkövető ellen bántalmazás hivatalos eljárásban gyanúja miatt indult nyomozás. A nyomozás lezárulásáról szóló határozatot az ügyészség elküldte a feljelentőknek, akik nem éltek panasszal ellene.

2010 tavaszán az ügyészség indokoltnak ítélte meg a rendőrök tonfahasználatát: a szegedi Nemes takács utca egyik házának udvarában egy rendőr ezzel lökött el egy 52 éves nőt, aki súlyos sérülést szenvedett. Az ügyészség elfogadta azt a rendőri védekezést, hogy a járőrök csak a további támadásokat akarták elkerülni.

Szakszerű volt a vetkőztetés
Tavaly januárban alsónadrágra vetkőztettek a rendőrök három BMX-ező fiatalt Szentesen. A járőrök lakossági bejelentés alapján igazoltatták a fiatalokat, majd átvizsgálták ruháikat, mert felmerült a gyanú, hogy szúró-vágó eszköz vagy drog lehet a felszerelés és a lábuk között. Az egyik BMX-es nadrágja levétele nélkül leszedte a sípcsontvédőt, a többiek viszont cipőből kibújva, alsónadrágra vetkőzve tudták csak teljesíteni a rendőri felszólítást. Az igazoltatás befejeztével irataikat visszakapták, semmit sem találtak náluk. Nem történt bántalmazás, és az ügyészség is megállapította: az intézkedés jog- és szakszerűen történt.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. uborka 2012. június 09. 11:46
    „Elmondanám nagy élményemet, én is igy jártam egy takony gyerekkel és egy szemüveges nővel,kiből nem tudom hogy lett rendőr mert állitólak van testnevelési felmérés,na ezt hagyjuk, Jogtalanul úgy meg büntettek,hogy 50 e-ftom-ba került 2 hónapig jogositványt bevonták , volt szembesités teljesen mást mondtak, hazudtak nem az vezette az autót akinek kellett volna mind kettőjüknek a kezében telefon. szembesitéskor a rendőrségen rájuk vertem az ajtót elmentem. Irtam Ügyészségre Biróságra A JÓ
    ISTENHEZ ŐK NYERTEK. HÁT EZ VAN SZEGEDEN, ITT LEHET VEREKEDNI , DROGOT ÁRULNI ILL. ŐRIZNI, SZOLGÁLATBAN MAGÁN ÜGYET INTÉZNI STB. ÜDV. A KAPITÁNYNAK.”
  • 48. Mignon 2012. június 08. 11:56
    „Most mar ertem, hogy a vasutnal miert nem türik meg a tebolyodottakat.
    :)”
  • 47. Queenmargareth 2012. június 08. 11:25
    „46:))))))))))))))))
    Kár, hogy azóta lecsúsztál:)))))))))”
  • 46. Mignon 2012. június 08. 10:12
    „44. Margit

    Valamikor en is voltam azon a szellemi szinten mint Te.
    (aber das ist lange her-long time ago)”
  • 45. történész 2012. június 08. 08:51
    „Bauer ügyre visszatérve,ha én kacsázni kezdek az úton mások előtt a gépkocsimmal ,súlyos büntetésre számíthatok.Valójában ha belépek a pártba akkor ezek szerint megúszhatom ?”
  • 44. Queenmargareth 2012. június 07. 21:12
    „40. Mignon 2012.06.07. 19:19
    melyikünk a beképzelt?:)ki írta, hogy a VILÁGON EGYEDÜL CSAK MAGYARUL VAN LEÍRVA:.......:)
    Az a baj, hogy polihisztornak képzeled magad és rosszul is játszod. Itt hülyeséget írtál.
    És ki volt még felháborodva, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetve a DM-et, mert leadták a nevét?
    Ez viszont butaságra vall!
    De toleráns leszek:)mert más vagy.
    Szegény feleséged...hogy tűri, hogy így nevezed?”
  • 43. nemecsekerno_007 2012. június 07. 21:10
    „42. Berlusconi 2012.06.07. 20:56

    Jaja, én is ezt mondom. Írt egy cikket az Economist Mo.-ról.
    http://index.hu/belfold/2012/06/07/economist_beteg_orszag_a_dunanal/

    "Sickness on the Danuba" Majd jön a hivatalos nyilatkozat, hogy "nem ismerik a helyi viszonyokat" nem a <moderálva>, hol élnek ezek. Azok nem olyan újságírók, mint ezek. Már szakmailag : (”
  • 42. Berlusconi 2012. június 07. 20:56
    „nemecsekerno_007!
    Egy állam rendőrsége a társadalom tükörképe...”
  • 41. nemecsekerno_007 2012. június 07. 20:47
    „A betyárbecsület jól működik. A rendőrség teljesítmény pont olyan mint az összes többi állami intézménynek. Amit nagyon tud mind: magyarázni a bizonyítvány.
    De ezen nem kell csodálkozni, ennyire vagyunk képesek, ennyit érünk. Csak az orrunkat hordjuk magasan : (”
  • 40. Mignon 2012. június 07. 19:19
    „Margit!

    Amiket en utalok, az a
    -diktatura, intolerancia, rasszizmus, alaptalan vadaskodas es a bekepzelt libak!”
  • 39. Queenmargareth 2012. június 07. 18:51
    „8. Mignon 2012.06.07. 09:13

    "A vilagon ez, feheren feketen egyedül (!) csak a magyar utlevelben szerepel hivatalosan.
    Talan, nem is veletlenül..."

    Tényleg ismered a világot, ez nem semmi, mert ez fontos és ki ellenőrzi?!, tudom, nem kell, mert te írtad.
    Lehet, hogy néhány magyar mégis híres volt pozitív értelemben is?:)))))))

    Magyar utálatod mindig ki tudod fejezni.”
  • 38. történész 2012. június 07. 18:32
    „öreg1

    Tudod,hogy ártatlan vagy nem ártatlan ?Talán eljut odáig nálad is ,hogy a rendőr azt teszi amit parancsba kap..pontosan fogja el a jogtalan bevándorlót vagy így vagy úgy de fogja el.Talán elolvastad és érted..felszólítás után elszaladtak,ennyit már tudni..”
  • 37. Berlusconi 2012. június 07. 17:41
    „öreg1!
    Szegény, hülye állampolgár!
    Mit akartok?! Azt akarod, hogy a gyerekedet agyonverjék, megerőszakolják? A tisztességes, jogkövető állampolgárnak nincs nézeteltérése a rendőrökkel. Ha tudsz olvasni, akkor láthatod, hogy mindig a svindlisek panaszkodnak a hatóságokra.”
  • 36. öreg1 2012. június 07. 16:14
    „Szegény ártatlan rendőrök !”
  • 35. történész 2012. június 07. 16:02
    „23. kondvezér

    Tehát te ott voltál és tudod megvolt -e verve ? vagy az ellenállásuk közvetlen következménye a feltehető borda törés.Én javaslom,hogy viselkedjünk nyugodtan ,mert te elvárod,hogy nem kell Magyarozni, mi meg elvárjuk,hogy nem kell rendőrözni,gyalázni őket egy olyan ügyben amiről halovány szellentésünk sincsen.Az az ember bűnös a Magyar törvények szerint aki a hatósági eljárás alól kivonja magát....még ha szerintetek taknyos orrúak intézkednek is.
    Más dolog az,hogy az urak ellenállása következtében az elfogáskor milyen helyzet alakult ki, ezt meg bízzuk az ügyészségre.Bízom benne,hogy kétszer nem meszelik el a csak a rendőröket mert a delikvensnek halálfélelme támadt és elszaladt.És ha nekem támad az Arab kávézó előtt halálfélelmem azt is elfogadják ??”
  • 34. tzrtz 2012. június 07. 14:01
    „Ilyen putrisan működő, diktatórikus múlttal rendelkező országokban a rendőröknek erős túlhatalma van, a politikai vezetés dróton rángatja őket, cserébe pedig nagyon sokat megenged nekik kisebb tekintetben. Emellett a rossz fizetések kompenzálásaként is békén hagyják inkább őket, elvégre Gyurcsányéknál láthattuk, hogy végső esetben csak a rendőrség marad még az állítólagos demokráciában is utolsó lehetőségnek. Ezért aztán a viselkedésük tényérbemászó nagyon sok esetben még a leghétköznapibb megnyilvánulásoknál is, mert senki nem szól rájuk, hogy ne legyenek ilyenek, másrészt meg a feletteseik is ilyen szellemiségűek gondolom. Végül pedig, ha olyan tömegterrorra alkalmazzák őket akár csak egyszer is, mint 2006 októberében, akkor utána milyen jogon várja el tőlük valaki, hogy máskor emberi módon viselkedjenek? Ott megkapták az engedélyt, hogy üssenek, lőjenek, akit csak akarnak, így kell tehát bánni a mocskos civilekkel, ne csodálkozzunk tehát, ha igazoltatásoknál, szabálysértésekkor mezei bírságolásoknál is ugyanígy viselkednek. Meg azon se, hogy ha mégis feljelentés születik ellenük, akkor összezárnak gyorsan, és sose derül ki, hogy mi is volt igazából.”
  • 33. Abakusz 2012. június 07. 13:55
    „Határrendész, aki nem beszél nyelvet, az olyan, mint a közlekedési rendőr, aki nem ismeri a KRESZ-t, vagy a beszédhibás rádióriporter.
    Bár egyesek szerint Magyarország önmagával határos, de mit csinálnak abban az esetben, ha mégsem magyar a határsértő? Gondolom jól artikulálnak és hangosabban kérdeznek. Magyarul.
    Nem túlzott elvárás, hogy egy ALKALMAZOTT rendelkezzen a megfelelő képzettséggel. Nem szívesen ülnénk olyan buszon, ahol a sofőrnek nincs jogosítványa. Érdekes, egy jogász nem kap diplomát, ha nincsen nyelvvizsgája, miközben leélheti az életét, hogy nem találkozik külföldivel. De egy határrendész?”
  • 32. Mignon 2012. június 07. 13:54
    „Hogy a meglatogatott orszag kulturajat, szokasait ismernünk kell, ebben
    nagyon igaza van Süger63 hozzaszolonak!
    Egy pelda:

    Van nehany szaz nemet katona Tadzsikisztanban, ott allomasoznak.
    Egyik hetvegen a katonak parancsnokuktol engedelyt kertek
    a helyi diszko meglatogatasara, a helybeli hölgyek megismerese volt a cel.
    A parancsnok nem engedelyezte!

    Mert, mondta:
    -"Itt, Tadzsikisztanban az a szokas, ha valaki tancol egy lannyal, azt el is kell venni felesegül!
    Ha meg nem veszi el, akkor a lany rokonai agyonverik!"

    Tehat, vigyazni kell a tancmulatsaggal!”
  • 31. sügér63 2012. június 07. 13:39
    „Emlékszem egy pár évvel ezelőtt egy külföldi (arab?) leszúrt a budapesti metróban egy magyar egyetemistát,mert az nem hagyta,hogy a külfőldil letapizza a barátnőjét. A másik országban az a szokás, hogy erre a konfliktusra lehet szúrni, a magyar ezt nem tudta...Mikor külföldre megy az ember áttanulmányozza az ottani szokásokat stb. ez igy illik Visszafele úgyszintén.”
  • 30. Mignon 2012. június 07. 13:32
    „Tucat!

    Afuan!
    (ez arabul azt jelenti, hogy "kerem")
    :)

    Arabul a következö igy hangzik:
    Kedvesem! Csinalj mar nekem egy csesze kavet!......Azizati! Ameli kahve minfadlik!”
49 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bíróság dönti el, ki a megyei építészkamara elnöke

Kettészakadt a megyei építészkamara. A tagság új elnököt választott, ám ezt többen megtámadták - a két vezetés egy irodaházban székel. Tovább olvasom