Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Rendőrkézen az Aranycsapat szobor megrongálója

Rendőrkézen az Aranycsapat szobor megrongálója

Szeged - Elfogták az Aranycsapat szegedi szobrának megrongálásával gyanúsítható 19 éves helybeli fiatalembert. A Szegedi Rendőrkapitányság adatai szerint a férfi ittasan kezdte el rugdosni az emlékművet, amíg az el nem tört. Szabadlábon védekezhet, de garázdaság és rongálás miatt akár három év börtönt is kaphat, valamint polgári perben kötelezhetik a kár megtérítésére is. Társait még keresik.

Kiss Gábor Gergely - 2008.03.20. 10:50
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Elfogták a szegedi Sellő-ház mellett felállított Aranycsapat szobor megrongálóját – jelentették be tegnap délelőtt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. A 19 éves férfi nyomára nyolc hónap nyomozás, és félszáz tanú kihallgatása után jutottak.

A szegedi középiskolást csoportosan elkövetett garázdasággal és rongálással gyanúsítják, aki kihallgatása során vallomást tett, de ennek okát és feltételezett bűntársait nem nevezte meg. Az eddigi adatok szerint a férfi ittas volt, amikor elkezdte rugdosni a szobrot. Az elkövető egyébként nem ismeretlen a rendőrök előtt: korábban többek között sír-, és liftrongálás, valamint garázdaság miatt került összetűzésbe a törvénnyel.

A megrongált szobor. Fotó: Szegedi Rendőrkapitányság
A megrongált szobor. Fotó: Szegedi Rendőrkapitányság

Az emlékművet még 2003-ban Soproni Lajos nyugdíjas főorvos ötlete nyomán állították fel, tisztelegve az 1953. november 25-én a Wembley stadionban az angol házigazda válogatottat 6:3-ra leiskolázó magyar focistáknak. A köztéri alkotást tavaly július 8-án törte kettőbe a közvélemény előtt csak tegnapig ismeretlen vandál: egymillió forintos kárt okozott a szoborban. „Szándékosan feszegethették, húzogathatták a szobrot, amíg el nem tört" – vélekedett a rongálás napján Kalmár Márton szegedi szobrászművész. Most azt mondta, amennyire szomorú volt akkor, most annyira tud örülni a rendőrség sikerének.

– Talán választ ad majd arra, hogy miért tette ezt – mondta a művész. Az emlékmű készítőjének a javítás majd fél évébe telt: a szobor eredeti pompájában december 14-e óta díszeleg a Korányi fasoron.
 
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 14 hozzászólás
Moderálásra küldöm 14. baromság 2008.06.19. 08:40

"aki kihallgatása során vallomást tett, de ennek okát és feltételezett bűntársait nem nevezte meg"

Ez mekkora egy kamu! Kedves DM! Tájékozódtak egyáltalán? Vagy a rendőrség adott hamis infót? A 19 éves fiatalember tett vallomást persze, de nem beismerőt! Nem is Ő követte el a rongálást. Nem egy "aranygyerek" az tény, de amiket írnak az egyben nevetséges és felháborító! Na de mindegy, várjuk ki a végét! Egyenlőre még tárgyalás se volt!

Moderálásra küldöm 13. NTK 2008.03.22. 12:15

Azt azért nem értem, hogy a készítő miért nem tudott néhány szál betonvasat beletenni a szoborba. Akor aztán lehetett volna rugdosni itéletnapig.

Moderálásra küldöm 12. jh 2008.03.21. 12:07

Remélem példát statuálnak!

Moderálásra küldöm 11. Rs 2008.03.21. 09:34

Vissza kell állítani a kalodát! Nem börtönt, hogy egyen, igyon a mi pénzünkön. A városháza elé egy kalodát, beültetni az illeékest egy- két napra, nyakába akasztani a táblát, hogy mit tett és nézzen így bártan szembe a tettével! Ilyenkor jönnek a jogvédők, de aki a közösség jogait nem tiszteli, az nem érdemli meg a saját alanyi jogát sem! (Ez az én magánvéleményem). Egy- két nap ücsörgéstől nem lesz baja, viselje el tettét.
Egy másik téma, miért isznak ennyit a fiatalok? Miért részegednek le a sárga földig? Vagy az evolúció átfordult? Aki nem igaz érző, gondolkodó stb. ember az visszaváltozik állattá?

Moderálásra küldöm 10. Külföldi 2008.03.21. 01:07

Sajnos nálunk is terjed ez a mentalitás a fiatalok körében. Én is még csak 23 vagyok, de sose csináltam ilyen, pedig nem tartozom az otthon ülős típusok közé...sőt. De ha oda jut Magyarország is ahol most Anglia tart, akkor nagyon szomorú leszek. Itt már félek kimenni az utcára, 12 éves gyerekek szúrkálnak felnőtteket meg (nálunk is előfordul néha, de itt ez már "normális"). Ha mi is ide jutunk mint ők, akkor vége a világnak.

Moderálásra küldöm 9. Leviz Elek 2008.03.20. 19:38

...korbácsot neki!!!! (moderálva - a szerk.)

Moderálásra küldöm 8. Kért Elek 2008.03.20. 18:50

A kisujj levágásával kellene kezdeni, A többi cselekményért pedig szépen sorban a többi ujjával, a mutatóujját meghagyva, hogy az orrát piszkálni a ..... pedig törölni tudja. (moderálva - a szerk.)

Moderálásra küldöm 7. Gyurcsány 2008.03.20. 18:07

Pééééldááááát kellll statuálni!!!!

Moderálásra küldöm 6. joy 2008.03.20. 15:55

Mivel többszörösen visszaeső garázdálkodó, közvagyont romboló gazember, nehezíti a nyomozást társai eltitkolásával, így semmiféle ehyhítő körülményt nem tudok számára föllelni.
Ittassága súlyobító, mert tudatosan tette azt is, hogy bátrabb fiú legyen.
Maximális, letöltendő börtönbüntetés mellett teljes költségtérítés lehet csak a bíró ítélete!
Prejudikálok?
Igen!
Ahogyan ő is előre kimódoltan részegedett le, és szándékosan tört-zúzott már máskor is!

Moderálásra küldöm 5. lugas6 2008.03.20. 15:18

Én mindig arra gyanakodtam, hogy az akkoriban a szobor melletti padon tanyázó, és részegeskedő hajléktalanok egyike, vagy ezek közül többen is lehettek a tettesek. Annál is gyanusabb volt, mert attól kezdve soha többet nem láttam őket ott. Arra gondoltam, hogy a színesfémre lett volna tán szükségük, és mivel nemtudták a helyszínről elszállítani ottthagyták. Azt is megértem, hogy annak ellenére sem mertek visszajönni, hogy nem ők voltak a tettesek, mert esetleg rajtam kívűl mások is gyanakodhattak rájuk. Elnézést a gyanusításért, ha csak gondolatban is követtem el. Álmomban sem gondoltam, hogy középiskolát végzett férfi szórakozásának vált a célpontjává ez a kedves emlékmű. Nagyon sajnálatos. Azért nem teljesen lehetetlen a dolog, mert annak idején azt is megfigyeltem, hogy a Somogyi utca ezen Tiszára kifutó vége alatt a Tisza partján és a lépcsőkön mázsaszám állt az azóta már eltakarított sörösdoboz, pálinkás-, boros- pezsgős és üdítős üvegszilánk, és egyéb maradvány, amit a… Tovább olvasom »


14 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...