Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Rendőrökre támadt a tintás sofőr

Zákányszék - Intézkedő rendőrökre támadt egy ittas sofőr Zákányszéken kedd délelőtt. A járőrök könnyebben megsérültek, a férfit előállították.
Lakossági bejelentés alapján akarták intézkedés alá vonni a Lada vezetőjét a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei. Megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával jelezték neki, hogy álljon meg, majd az autó hangos beszélőjén is felszólították. A férfi nem tett ennek eleget, hanem tovább hajtott. Végül egy tanyabejárónál szállt ki a kocsiból, valószínűleg azért, mert elfogyott az út.

A rendőrök felszólították, hogy igazolja magát, de ő ezt is megtagadta. Az egyenruhások közölték vele, hogy előállítják, mire az 55 éves domaszéki férfi kiabálni kezdett, majd ütni és rugdosni kezdte a vele szemben intézkedőket. A rendőrök végül testi kényszer alkalmazásával tudták megbilincselni és előállítani. A járőrök csak könnyebben sérültek meg.

A férfi – a szonda szerint – alkoholos befolyásoltság alatt vezette az autóját. Kiderült az is, hogy sem forgalmi, sem vezetői engedéllyel nem rendelkezik.

A Lada vezetője ellen ittas járművezetés vétsége és hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás. Utóbbit a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Szegedi Nyomozó Ügyészség folytatja le - tudta meg a delmagyar.hu Szenti Szabolcs hadnagytól, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.

Olvasóink írták

  • 11. benq 2010. január 20. 18:33
    „kedves! 10. hozzászólás varadipal 2010.01.20. 18:21
    igazad van és osztom a véleményed, akár ki mit mond ez itt most párt állam..”
  • 10. varadipal 2010. január 20. 18:21
    „Nem kellett volna a zsaruknak a könnyű sérülésre várni.Kikapni a kocsiból, lenyomni mint a bélyeget, aztán kérni a pairokat. Ha nem állt meg a felszólításra, már alapot adott a szigorú intézkedésre. Nem kellett volna a sok seegfej politikusnak meg jogvédőnek megfélemlíteni a zsarukat. Már azon is gondolkodnak, hogy jogszerű-e az intézkedés egy részeg, máésokat súlyosan veszélyeztető baromarcú gané ellen.”
  • 9. maci52 2010. január 20. 17:00
    „Telefonált Mesterházy,Utána Lendvai hogy ez a FIDESZ_JOBBIK műve,már nyomják is a nyugdíjasoknak a levelet,vigyázzanak a sötétben ólálkodó Domaszékiekre,meg a Ladásokra mert elviszi őket a mummus.”
  • 8. Yucca 2010. január 20. 16:10
    „"...A rendőrök végül testi kényszer alkalmazásával..." -- remélem erőteljes volt az a kényszer, legalább annyira, amennyire ő is verekedett! Hülye felelőtlen állatja! Még jó, hogy nem okozott komoly balesetet valaki vétlennek!”
  • 7. flexsnake 2010. január 20. 16:02
    „tintás volt valaha a nyomdász. Az ittas az piás legfeljebb.”
  • 6. bratyesz 2010. január 20. 15:24
    „Nagy az isten állatkertje!!!!:):):)”
  • 5. dodó 2010. január 20. 11:54
    „"...alkoholos befolyásoltság alatt vezette az autóját. Kiderült az is, hogy sem forgalmi, sem vezetői engedéllyel nem rendelkezik... ... az ötvenöt éves domaszéki férfi nem akarta magát igazolni. Kiabált, majd ütni és rugdosni kezdte a vele szemben intézkedőket..."

    Csak nem a gárdistákok elől menekült szegény kirekesztett?”
  • 4. KolompárRómeó 2010. január 20. 11:29
    „"A járőrök könnyebben megsérültek" Gondolom, aztán a megfelelő helyen a tettes is megsérült cseppet, de éppen csak annyira, hogy látlelet ne készülhessen a durva "lépcsőről történő legurulásról".”
  • 3. Parttalan 2010. január 20. 10:30
    „Akinek nincs elég baja, az csinál mágának.”
  • 2. azigazitrebitsch 2010. január 20. 09:26
    „Hát igen,a demokrácia egyik fellegvárában,hasonló esetben valszeg simán lelövik.Igaz,ott nagyon senki sem mer még kiszállni sem az autóból ,amíg a Police erre kifejezetten fel nem szólítja!”
  • 1. 751510 2010. január 20. 09:22
    „Térdlövést neki!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Órákig fuldokoltak az őzek a hurokban

Brutális módon öltek meg őzeket algyői orvvadászok, akiket nemrégiben elfogtak a rendőrök. A vadorzók orgazdája egy volt önkormányzati képviselő, aki ellen eljárás indult. Tovább olvasom