Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Rendszeresen kigyullad a tarjáni gaztenger

Szeged - Nem először csapnak fel a lángok a volt Gyevi temető területén - legutóbb vasárnap kellett hívni a tűzoltókat. A gazos terület tulajdonosa évek óta felszámolás alatt áll, nem tudják behajtani rajta a gyakoribb kényszerkaszálás költségét.
– Nem csodálom, hogy kigyulladt! Nem tudom, miért kell mindig megvárni, hogy mellmagasságig érjen a gaz, és aztán leégjen – mondta az Építő utcai iskolánál egy anyuka, akit a vasárnapi tűz kapcsán kérdeztünk. Vasárnap este riasztották az Építő utcába a tűzoltókat, miután lángra kapott a volt Gyevi temető hátsó részén az elszáradt aljnövényzet.

Nem először. Mint kiderült, a másfél méteres gazt addigra már lekaszálták, viszont otthagyták a területen, kiszáradt, így elég volt egy szikra, hogy meggyulladjon. Az egyik szomszédos panelházban élő olvasónk szerint az elhanyagolt telken gyakran fordul elő tűzeset, ő pedig attól is fél, hogy egyszer az ő házukat is elérik a lángok.

 – Legfeljebb kétszer vágják le egy évben. Szerintem a tulajdonos arra vár, hogy magától elszáradjon, és akkor megspórolhatja a fűnyírást – vélte a vizsláját a tűz helyszínétől távolabb sétáltató Lovászi Vilmos. A volt temetővel szomszédos tízemeletesben lakó férfi gyakran jár ide a kutyájával, és lesújtó véleménye van a terület gondozásával kapcsolatban.
 
Balla Eszter szerint is többször gyulladt már ki a terület az elmúlt években.
Balla Eszter szerint is többször gyulladt már ki a terület az elmúlt években.

– Öt éve lakunk itt, azóta a férjem szerint ez a harmadik eset, hogy kigyulladt a gazos terület mellettünk. A vasárnapit ugyan nem láttam, de arra emlékszem, hogy amikor négy éve kigyulladt a konditerem melletti rész, háromszor ekkora terület égett le. Akkor be is kellett csuknunk az ablakot, mert ömlött befelé a füst, ugyanis többnyire a temető felől fúj a szél – mondta a kisgyermekeivel hazafelé tartó Balla Eszter.

A terület az évek óta felszámolás alatt álló J. V. H. 2000 Kft. tulajdonában van. Kerestük őket, hogy megkérdezzük, nem érzik-e kötelességüknek a terület gondozását, de egyetlen fellelhető telefonszámukon nem értünk el senkit. Megkérdeztük a körzet önkormányzati képviselőjét, Mészáros Tamást is, hogy tudnak-e nyomást gyakorolni a cégre vagy a felszámolóra azért, hogy rendben tartsák a területet.

– Sajnos nem sokat tudunk tenni, mert egy felszámolás alatt álló cégtől hiába is követelné a környezetgazdálkodás a gyakoribb kényszerkaszálás költségét, nem tudnák behajtani rajtuk – mondta el a képviselő. Hozzátette, csak a garázssor mögötti néhány méteres sávban vágják rendszeresen a füvet, mert az önkormányzati kezelésben van.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétindító híreink nélkül ne vegye fel a harcot az extrém UV-sugarakkal és a 33 fokkal!

Hétindító híreink nélkül ne vegye fel a harcot az extrém UV-sugarakkal és a 33 fokkal!
Vegye komolyan a figyelmeztetést! Na nem azt, hogy nem mehet ki az UV-sugarak elleni harcra, ha nem… Tovább olvasom