Délmagyar logó

2018. 04. 19. csütörtök - Emma 11°C | 23°C Még több cikk.

Rendvédelmi dolgozókkal konzultál az MSZP

Szeged - Szakpolitikai programot dolgoz ki az MSZP, amelyben a saját, korábbi kormányzását is meg kell haladnia.
Szakpolitikai programot dolgoz ki az MSZP, amelyben a saját, korábbi kormányzását is meg kell haladnia – mondta Ujhelyi István, a Parlament szocialista alelnöke csütörtökön Szegeden. A főbb pontokkal május elsején állnak a nyilvánosság elé. A program a szakmával folytatott konzultációsorozatra épül, először a rendvédelmi terület dolgozóit hallgatják meg, az első állomás pedig Szeged. Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, a párt szakpolitikusa elmondta: a területen dolgozók élethelyzete romlott, a kormány a teljes rendvédelmi állományt megalázta, az érdekegyeztetést szétverte.

A legrosszabb helyzetben a tűzoltóság és a polgári védelem van. – Ha a kormány nem hajlandó meghallgatni a szakmát, az MSZP megkezdi a konzultációt, és 2014-re komoly szakmai programmá fejleszti. Komplex életpályamodellt dolgozunk ki, visszaállítjuk a szolgálati nyugdíjat. A megalázott rendvédelmi nyugdíjasoknak kárpótlást nyújtunk – mondta Harangozó. Lapunk kérdésére – mi a biztosíték arra, hogy a konzultációk tapasztalatait figyelembe is veszik – elmondta: a Fidesz a választások előtt csak meghallgatta az embereket, de nem adott programot. Az MSZP kész programmal fog előállni.

Olvasóink írták

  • 8. vino_veritas 2012. március 04. 09:38
    „Persze, csak azt nem mondták el, hogy mi a fészkesből fizetik majd a 40 éves agyondolgozott emberek 200.00-es nyugdíját? majd a többi, 40-45 évet lerobotolt melós nyugdíját kurtítják meg néhány ezer szavazatért! Emberek, bolondnak néznek mindenkit??”
  • 7. bánki 2012. március 02. 12:57
    „Újhelyi rutinos egyezkedő és ,,szakpolitikus" !

    lásd, Szeviép Forrás és tsi. Csupa szakember !”
  • 6. Csecs 2012. március 02. 09:18
    „2006-ban is "egyezkedtek" velük, lett is belőle vízágyú meg gránáteső!”
  • 5. Egyolvasó 2012. március 02. 05:34
    „A két koncért acsarkodó párt már hitelét vesztette, úgy a rendvédelmi dolgozók, mint a civil munkavállalók körében.
    Ígérni pedig mindenki tud, ha jól emlékszem a fidesz is egymillió új munkahelyet ígért, ehelyett csak leépítésekről lehet hallani, no persze a család barátoknak azért megteremtette a zsíros fizetést adó állásokat.”
  • 4. jozko 2012. március 01. 22:05
    „Ígérni senki se szegény...”
  • 3. imre57 2012. március 01. 20:52
    „Na meg persze pénznyomó gépeket se felejtsenek üzembe állítani mert csak úgy lesz rá pénz.”
  • 2. howatowabb 2012. március 01. 20:35
    „Hű, most aztán de megaszontad!”
  • 1. Berlusconi 2012. március 01. 20:12
    „Gratulálok, ez jó kezdeményezés, ezzel nagyot szakít az MSZP! Csak így tovább, de ne feledkezzenek meg az egészségügyi dolgozókról és a pedagógusokról sem, akkor újra szimpatikus lesz az a párt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sejben-kapcsolódások: kő, fém, papír, textil

Az SZTE JGYPK Rajz és Művészettörténet Tanszék galériájában ma 17 órakor Tóth Attila művészeti író nyitja meg Sejben Lajos Kapcsolódások című kiállítását. Tovább olvasom