Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Reviczky: a költő nem felel, hanem kérdez

Az újjáépített kisszínház nemcsak szép, hanem jól is funkcionál – állapíthatták meg az első bemutató nézői. A „kritikus" közérzetét viszont bizonyos csapdahelyzet rontotta.
Pataki Ferenc Reviczky Gyula szerepében. Fotó: Karnok Csaba
Minden úgy volt, ahogyan a színház szerelmesei megálmodhatták. Megszokásból korán, hétre ért oda a közönség jó része a felújított szegedi kisszínház első bemutatójára: a Reviczky című Egressy Zoltán-darab magyarországi ősbemutatója azonban csak fél nyolckor kezdődött. Legalább volt idő elmélyülni-elérzékenyülni: Zoltánfy István kiállításának képei a pompázatos előcsarnokban – öröm a szemnek. A szív persze összeszorul, a festő itt lehetne, annyi idős lenne, mint itt a vendégek többsége – de meghalt. Érthetetlen-értelmetlenül. Túl korán.
A sajtómunkás a legkényelmesebb széles sorban nézi a romantikusra hangszerelt, a réginél tágasabbnak tetsző színpadot, és úgy érzi, az elveszített festő képei az előcsarnokban pont a kellő érzelmi és gondolati előkészítést végezték el benne – ehhez a darabhoz. Az alkotó, aki belehalt. Túl korán. Értelmetlenül. Reviczky Gyula – és elődei és utódai és jövendő sorstársai. Hát sohasem lesz már képes az emberek közössége fölfogni, megérteni?

Mit is? Egressy akár az alanyi költők – mondta a bemutató előtt a rendező, Hargitai Iván. Azaz a szerző beleírta a drámába saját mai tapasztalatát-életét, ami dettó mint a múlt-múlt század költőjének tapasztalata-élete. Meg mint sajtómunkásé – csak másként. A lényeg a konfliktus, ami akár drámai is lehet: azt adjuk a közönségnek, ami szórakoztatja – vagy azt, amin szórakoznia kellene? Másképpen szólva: kiszolgáljuk, vagy szolgáljuk? Az alkotói attitűd örökös társadalmi konfliktusairól – lehet-e érvényeset mondani manapság? Szórakoztatót? Színházit? Érdemes-e, vagy muszáj?

Sajtómunkás csapdában van. A drámahős Reviczky színikritikusi vergődése az orra előtt a színpadon – ajjaj!, de mennyire ismerős neki! Róla szól. És ez minden színielőadás becsvágya. Akkor mégis mi a fene a baj?

Talán túl hosszú ez a darab? Az előadók? A címszerepben Pataki Ferenc túlnyomatékosítja a költői izgágaság kifejezésére megtalált eszközeit? Elviselhetetlenül, mert folyamatosan expresszív? Hiányoznak finom színek? Lám, Fekete Gizi sokféle színskálán játszva milyen plasztikusan rajzolja föl egy asszonyi sors romlásának folyamatát! Király Levente és Rácz Tibor milyen pontos portrékat festenek szinte másodpercnyi időkben! Micsoda mindennapjainkból közismert alakot formáz Megyeri Zoltán, miként húzza alá ezzel az egész darab igazát! Nem tudni, mivel keres pénzt ez az ürge – akár egy orvosból lett orvoslátogató, közgazdászból lett menedzsertréningeztető, költőből lett sajtómunkás vagy sajtómunkásból lett píáros. Mindegy. (Nem a foglalkozások értékéről beszélek persze, hanem a megalkuvásról.) Kiszolgáló és nem szolgáló – és ez meglátszik a gázsiján. Vagy a nők! Az önsorsrontóktól a lelkiismeret-furdalásos szerelemszolgáltatókig, a szerelem-szerep túlzóitól az élet és a hivatás malmai között felőrlődőkig. Micsoda mai figurák! Modernek! Évszázadosak. És ez minden színdarab becsvágya Shakespeare, vagy inkább a görögök óta...

A fene se tudja, akkor mi a baj? Hol bicsaklik meg az értelmes – embernek való – szórakoztatás igénye?
Talán még nem késő bátran, okosan – húzni ebből a darabból. Gondolja az ebben gyakorlott sajtómunkás. Meg azt: várni kell, amíg a közvetítőmunkások teljesítménye összeérik, és a színészi hangerőt fölváltja – a sokszínű játék.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyenkoncertek a Fricsay Teremben

Várjon Dénes és Simon Izabella zongoraművész négykezes koncertjével hétfőn indul a VI. szegedi… Tovább olvasom