Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Réz András: A Saul fia megfojtja a csodát

A Saul fia tudatosan kerüli a morális ítélkezést, megfojtja a csodát, nem csempész be érzelemviharokat – nyilatkozta lapunknak Réz András. Magyarország legnevesebb filmesztétája szerint évek múlva nem a filmre fogunk emlékezni, hanem sokkal inkább arra, amit kiváltott belőlünk. A Magyar Nemzeti Filmalap a Saul fiát nevezi a „legjobb idegen nyelvű film" kategóriában az Oscar-díjra.
– Hogyan jött ki a moziból, miután megnézte a Saul fiát? Még most is eszébe jut a film?

– Azóta egyfolytában gondolkodom rajta, ugyanis a Saul fia tele van olyan filmnyelvi újításokkal, amelyeket fel kell dolgoznom. Ilyen például a formátuma, ugyanis visszatér az úgynevezett akadémiai formátumhoz, a 4:3-as képarányhoz, amely a mai néző szemével „szűknek" tűnik. Aztán az operatőri munka: kézi kamera plusz kis mélységélesség. Legalább annyi minden történik meg hangban, mint képben. Nincs benne úgynevezett establishing shot, tehát olyan kép, amely átfogóan megmutatná a teret, amelyben az események játszódnak. Nem hegyezi ki a drámát, a történésekre nem rak rá kívülről érzelmi minősítőket, lemond a jók és a rosszak hagyományos szembeállításáról. Hosszan folytathatnám. A lényeg: a film tökéletesen egyedi, legföljebb az alkotók korábbi kisjátékfilmjéhez, a Türelemhez lehetne hasonlítani, amely bizonyos értelemben a Saul előtanulmányának tekinthető.

Saul: Röhrig Géza. Egy képkocka a filmből.
Saul: Röhrig Géza. Egy képkocka a filmből.

– Hol helyezkedik el a Saul fia a holokauszttal foglalkozó filmek sorában? Miben különbözik Nemes László alkotása az eddig bemutatott holokausztfilmektől?

– Sokan felvetették a kérdést, hogy a holokauszttal foglalkozó filmek műfaji filmek-e. Nehéz megmondani. A műfaji filmekre általában az a jellemző, hogy meghatározott térben, időben játszódnak, van valamiféle „képletük", amelyből a karakterek, a konfliktusok, drámai fordulatok építkeznek. A műfajok természetesen nem valamiféle szabálykönyv alapján születnek, hanem sok-sok hasonló film teremti meg a „szabályt". Ja, és ami fontos, a műfaji filmek nem arról szólnak, amiről szólnak. A western – amíg létezett – nem a vadnyugatról szólt, hanem a jogról és a törvényről, és annak az egyén/közösség által való képviseletéről. A klasszikus vámpírfilm – amíg létezett – az általunk értelmezhető világ határait kereste, meg még sok mindent, de nem a vámpírokról elmélkedett. Azt hiszem, ma már beszélhetünk a holokausztfilmről műfaji értelemben, hiszen Tarantino filmje, a Becstelen brigantyk éppen mint műfajt állítja a feje tetejére. A Saul fia – és alkotói ezt nem győzik hangoztatni – totálisan szakít ezzel a műfaji képlettel. A holokausztfilmek ugyanis nem a holokausztról szólnak. (A Saul alkotói szerint a túlélésről. Amivel nem értek egyet.) Azt hiszem, alapvetően azt vizsgálják, lehet-e erkölcsös/hős bárki – ha tisztában van vele, hogy a halálának a valószínűsége kereken 1. Azaz biztos. Ebben a világban a túlélés a csodával egyenlő. A Saul fia minden porcikájában más. Tudatosan kerüli a morális ítélkezést, megfojtja a csodát, nem csempész be érzelemviharokat.

– Mit emelne ki a filmből? Mi volt az ön számára a legfontosabb, legemlékezetesebb?

– Engem személyesen talán az érintett meg a legerősebben, hogy egy „termelési filmet" láttam. Mert miközben embermilliók különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal elkövetett elpusztítása ép ésszel felfoghatatlan, az ezt végrehajtó gépezet működése precízen megtervezett. Berlinben van egy gondolkodó Zsidó Múzeum. Gondolkodó, mert nem akar elborzasztani. Nem a halált vonultatja fel, hanem furcsa, elgondolkodtató érzéseket ébreszt. Az egyik tárlóban ott van például egy meglepő tárgy a múltból. Egy vég sárga kelme. A kelmére pedig teljes szélességében és hosszúságában rányomva hatágú csillagok, közepükön a Jude (zsidó) szóval. A csillagok körül szaggatott vonal, hogy egyszerűbb legyen kivágni, majd a felsőruházatra varrni őket. Mert ez így, ugye, praktikus. A Saul fia egyik rétege valami ilyesmit ragad meg. Az már a néző feladata, hogy elgondolkodjon azon, mit is „termel" ez a fölöttébb hatékony üzem...

Réz András: Legalább annyi minden történik meg hangban, mint képben. Fotó: Schmidt Andrea
Réz András: Legalább annyi minden történik meg hangban, mint képben. Fotó: Schmidt Andrea


– Lehetséges jó filmet készíteni ebben a témában?


– Nem tudom, milyen film számít jónak. Minden a befogadókon múlik. Nem mindegy, mennyire érintett az egyes néző, milyen kultúrában él, hány éves, mire akarja „használni" a filmet. A holokauszt mint téma őrületes terheket cipel, de nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Gondoljon bele, mennyire másként láthatja ezeket a filmeket egy német, egy lengyel, egy magyar, egy amerikai, egy zsidó, egy thaiföldi, egy túlélő, egy emlékező, egy hatalomiparos. És közben még az idő is múlik.

– Az egyik hírportál összeszedte a filmtörténet hét legmegrázóbb holokausztfilmjét: A felolvasó, A napfény íze, Schindler listája, Az élet szép, A zongorista, Jób lázadása, Becstelen brigantyk. Én még ide sorolnám Koltai Lajos Sorstalanság című filmjét is. Ön melyiket tartja a legjobbnak és miért?

– Nem nagyon élek listákkal, azt sem gondolom, hogy a csillagok vagy lájkok száma bármit is jelentene. Mi van, ha nekem például fontosabb az Életvonat, az Üzlet a korzón vagy az Utószezon? Ráadásul a felsorolt 7-8 film a holokauszt mentén más-más kérdésekről elmélkedik. Van, amelyik a hősiességről, van, amelyik a vállalt vagy nem vállalt identitásról, az önfeláldozás morális magaslatáról, a szégyenről. A Tarantino-film meg egyenesen azt a kérdést teszi föl: miért, mit szeretnél látni?

– Ön szerint a Saul fia olyan film, amire évek múlva is emlékezni fog a néző?

– A Saul fia nem tömegfilm. Művészfilm, rétegfilm, fesztiválfilm – nevezd, aminek gondolod. Egy biztos: nem akadálymentesített pálya. Jószerével nincs is elmesélhető története, nincsenek idézhető mondatai, nem jelöl ki értelmezési ösvényeket. Az egyedisége éppen a szemléleti módjában, egyfajta tudatállapotban rejlik. Azt hiszem, nem a filmre fogunk emlékezni, hanem sokkal inkább arra, amit kiváltott belőlünk.

Becstelen briganty
Becstelen briganty

Bízik a nézőkben Nemes László

Meg akartam bízni a nézőben, mert amit nem tudok megmutatni, ami megmutathatatlan, az így a néző elméjében fog megszületni a koncentrációs táborok iszonyatáról – mondta a Saul fia rendezője, Nemes László a szegedi díszbemutatón.

– Ha a holokauszt tabu a társadalomnak, de megjelenik a filmeken és a regényeken keresztül, kérdés, hogy ez a jelenség mennyit árthat magának a társadalomnak és az emlékezetnek? Ha tabukat építünk, az mindenkinek rosszat tesz, mert nem segít megérteni az embereknek, hogy ez mi volt, mi lehetett, ehelyett fölénk tornyosul. Ezért azt remélem, hogy ez a film az emberhez próbál beszélni. Nem földrajzról és történelemről beszél, hanem egy jelent ír le, amely akár itt lehetne körülöttünk – mondta a Saul fia rendezője, Nemes László a film szegedi díszbemutatóján.

– Az eddigi történetek vagy a túlélésről szóltak, vagy a zsidóság kiirtásáról, a történtek felmérései voltak, és nem a saját maga megkérdőjelezhetetlenségében és szörnyű erejével jelent meg a holokauszt – beszélt a rendező arról, mi indokolta a különleges technikai és filmnyelvi megoldásokat. Ilyen például, hogy egy ember, Saul nézőpontjából látjuk a auschwitzi koncentrációs tábort, és éljük végig a Sonderkommandó napjait – köszönhetően Erdély Mátyás operatőr kézi kamerájának, amely végig a Röhrig Géza által megformált főszereplőre koncentrál. Az ő személyes története ez a film.

– Az emberből kiindulva szerettem volna elmesélni egy történetet, és nem a klasszikus filmes felfogással egy csomó nézőpontot megmutatva vagy képeslapszerűen feldolgozva megjeleníteni egy múltbeli helyzetet – beszélt Nemes László rendezői megoldásairól, amelyekkel szándékosan nem „esztétizál". – Csak a nézővel foglalkozunk, az érdekel, hogyan tudunk hozzá eljutni úgy, hogy a holokauszttémáról már sok mindent tud, de nem biztos, hogy jól, és már több filmet látott, amelyek nem feltétlenül hitelesek. Az is fontos, hogy a film hogyan tud eljutni nemcsak a nézőhöz, hanem az emberhez. Meg akartam bízni a nézőben, mert amit nem tudok megmutatni, ami megmutathatatlan, az így a közönség elméjében fog megszületni a koncentrációs táborok iszonyatáról – mondta a rendező.

Nemes László: Az eddigi történetek vagy a túlélésről szóltak, vagy a zsidóság kiirtásáról. Fotó: Schmidt Andrea
Nemes László: Az eddigi történetek vagy a túlélésről szóltak, vagy a zsidóság kiirtásáról. Fotó: Schmidt Andrea

– Akármilyen hozzáállással nem biztonságos a holokausztról filmet csinálni, mert sok morális kérdést vet fel – mondta Nemes László. – Szerencsére nagyon jó, intelligens csapat vett körül, akik segítettek a fókuszt megtartani. De az biztos, hogy ízlés is kell hozzá, és mindig, minden részletre oda kell figyelni, mert minden részlet morális kérdéssé válik – hangsúlyozta a rendező.


Markovics: Saul ember az embertelenségben

Beszélgetésünkkor Markovics Zsolt még nem látta a filmet, de ismerte a tartalmát: – Saul olyan embert keres, aki ismeri a zsidó törvényeket. Egy rabbi ab ovo ismeri a hagyományokat. A filmnek nagyon erős koncepciója, hogy a hatalmas pusztulásban egy ember ragaszkodik ahhoz, hogy elvesztett szerettéért mindent megtegyen, amit a zsidó törvények leírnak. Holokauszttúlélők mesélték, voltak olyanok a haláltáborokban, akik egész héten át gyűjtötték a kenyérmorzsát, hogy a péntek este beköszöntével áldást tudjanak mondani a kenyérre, vagy viaszt gyűjtöttek, hogy az asszonyok péntek este meg tudják gyújtani a lángot. Saul ember az embertelenségben. A haláltáborok borzalma leginkább azt a kérdést veti fel, vajon hol volt Isten Auschwitzban? Vajon miért nem vigyázott ránk, miért nem mentett meg minket?

Hol volt Isten Auschwitzban?

Saul a hatalmas pusztulásban is ragaszkodik ahhoz, hogy megadja a végtisztességet fiának. Markovics Zsolt szegedi főrabbit a zsidó temetkezési szokásokról kérdeztük. A vallási tanító szerint a haláltáborok borzalma leginkább azt a kérdést veti fel, vajon hol volt Isten Auschwitzban?

– A zsidótörvények szerint az elmúlás folyamatát semmilyen körülmények között nem lehet hátráltatni vagy siettetni. A zsidó hagyományban alapvető tétel, a születés és a halál az Örökkévaló kezében van. Kizárólag Ő dönthet arról, ki születik meg vagy ki megy el. A haldoklóval szemben semmit sem tehetünk sem tettben, sem szóban, ami az elmúlás folyamatát hátráltatná vagy elősegítené – mondta Markovics Zsolt. A főrabbi elmondása szerint a temetésnek puritánnak és gyorsnak kell lennie, mert a zsidótörvények szerint ha valaki eltávozik e világból, a lehető leggyorsabban biztosítani kell a nyugalmát. A zsidó temetőkben örök életre szólnak a sírhelyek, nem kell megváltani őket öt-, tíz- vagy húszévenként.

Izraelben általánosságban az a szokás, hogy ha valaki meghal, még aznap eltemetik. Magyarországon ez attól függ, hol halt meg az illető. Budapesten például lehetőség van arra, hogy 24 órán belül eltemessék a halottat. Vidéken ez sokszor két-három nap.

– A temetés előtt megmosdatják a halottat, majd felöltöztetik halotti ruhába, kitlibe. Ezen nincsenek zsebek, mert a zsidó hagyomány szerint semmit sem viszünk el magunkkal erről a világról. Egy kis zsákot teszünk a halott feje alá, amelyben szent föld található, hogy mégis csak a Szentföldön nyugodjék. Egy egyszerű deszkakoporsóba tesszük a halottat. A zsidó hagyomány nem azt a szót használja, hogy temetés és temető. Héberül a temetőt az élők házának, a temetést pedig elkísérésnek nevezik. A szertartás gyászénekekből, gyászzsoltárokból és gyászbeszédből áll. Ez utóbbi a rabbi feladata. A hozzátartozó mond kaddist, gyászimát – mondta Markovics Zsolt.

Markovics Zsolt: A zsidótörvények szerint az elmúlás folyamatát semmilyen körülmények között nem lehet hátráltatni vagy siettetni. Fotó: Frank Yvette
Markovics Zsolt: A zsidótörvények szerint az elmúlás folyamatát semmilyen körülmények között nem lehet hátráltatni vagy siettetni. Fotó: Frank Yvette

A zsidó hagyomány három gyászidőszakot különböztet meg. – Az első az, amikor a szerettünk elment, de még nem temettük el. A második a temetéstől számított 7 nap. Ekkor a gyászoló nem dolgozhat. Semmi mást nem tehet, mint hogy otthon egy zsámolyon vagy párnán ül. A gyászát úgy fejezi ki, hogy leveszi a cipőjét, rajta van a megszaggatott ruhája, és a szombat ünnepét leszámítva 7 napon keresztül gyászolja a hozzátartozóját. Ilyenkor az is meg van határozva, mit tanulhat a zsidó hagyományok világából. Mert a tanulással kapcsolatban a zsidó gondolkodás azt mondja, hogy az a léleknek örömet szerez. De ha valaki gyászol, ebben az örömben nem lehet része. Ezért olyan szentírási helyeket tanulhat, amely a fájdalommal van kapcsolatban. Ilyen például a Jeremiás siralmai vagy a Jónás könyve. A harmadik időszak a temetéstől számított egy hónapig tart. Ekkor a gyászoló nem mehet ki a sírhoz, nem látogathatja meg a szerettét. Már dolgozhat, de nem vehet részt vidám eseményen, reggel és este pedig el kell mennie a zsinagógába vagy az imaházba. A zsidó törvények azt mondják, ha a hét legközelebbi hozzátartozónk közül vesztettünk el valakit, akkor nekünk, férfiaknak a gyászév leteltéig kötelezően kaddist, gyászimát kell mondani – magyarázta a főrabbi.

Így látták a szegediek

Tőke Márton egyetemista: – A film után gombóc nőtt a torkomban a megdöbbenéstől vagy a bennem motoszkáló haragtól. Mégis egyértelmű volt, hogy filmes szempontból talán a rendszerváltás óta eltelt időszak legfontosabb alkotásáról van szó. Nem szívesen emelek ki belőle egyetlen gesztust sem, de megfogott, hogy Saul mennyire emberi a holokauszt szervezett káoszában. Az is megfogott, ahogyan a fia feltámadásának lehetőségén – temetés, nem égetés – keresztül valami sokkal nagyobbat próbál megmenteni.


Vecsernyés Viktória, a Szegedi Egyetemi Színház tagja: – Jobban megfogott, mint a többi holokausztfilm, ami részben a hangnak is köszönhető. Nyugtalanul jöttem ki a vetítésről, az impulzív hangok miatt a főszereplővel szorongtam én is. Annak is levetíteném, aki kételkedik a holokauszt borzalmaiban. Saul körül a „díszlet" kicserélhető lenne, épp ezért általános érvényű is az ő sorsa.

Szabó Éva, a Belvárosi mozi vezetője: – Alig bírtam aludni a vetítés előtti napon, mert már a film előzetese is nagyon erős volt, a nézőtéren pedig összeszorult a gyomrom. Volt benne feloldozás, de nagyon megviselt a film. A rendező nem mutatott meg mindent, és ez sokkal félelmetesebb volt, mintha mindent láttam volna. Örülök, hogy megnéztem, szerintem mindenkinek így kellene tennie. Sok filmet láttunk már a holokausztról, de azok főként a túlélésről szóltak, a Saul fia pedig arról, hogy halálunkban is emberek akarunk maradni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Wellnesspihenést nyerhet szín 5-ös bizonyítvánnyal

Idén is megjelentetjük a Csongrád megyei szín 5-ös diákok dicsőségtablóját. Már várjuk a fényképeket és a bizonyítványmásolatokat, a szép eredményeket pedig díjazzuk is. Tovább olvasom