Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Rímeket röffentenek a deszkások

Az országban egyedülálló digitális mintaprojekt, SMS-vers „röffentés" és délvidéki találkozók teszik mozgalmassá a deszki faluház mindennapjait, ahol a DeszkaSzínház tagjai – saját produkciójuk részeként – lógnak a szeren.
„azt írom + most 1 smsbe / hogy beléd vagyok kedvesem esve / vágyak dobálnak partra kivetnek / billentyűzárát oldd ki szívednek" – hangzik Varró Dániel kortárs költőnk SMS-verse, amely a deszkieket is megihlette. „Röffents rímeket" – hangzik a helyi faluház felhívása, amely mobilverselésre biztat kicsiket és nagyokat.

A billentyűzárak kioldására buzdít a DeszkaSzínház is, elvégre a – helyiekből álló – társulat nem csupán a falu lelke, rendszeresen játszik a Vajdaságban, művészeti vezetőjének köszönhetően egy országos mintaprojekt résztvevője is. – Be kell avatkoznunk Deszk életébe, kisközösségi színházként erősen jelen kell lennünk minden civil kezdeményezésben – magyarázta Seres István Pipu, aki tavasszal a Deszki Művelődési Ház és Könyvtár munkatársaival együtt összeállított egy pályázatot, amely a Kultúrházak éjjel-nappal 2014 című programsorozathoz kapcsolódik. A deszkiek ötlete akkora sikert ért el, hogy az országban egyedülálló módon mintaprojektnek választották Open Point nevű programjukat az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

A Tanár úr kérem című előadás jelenete.  Fotó: deszkaszínház
A Tanár úr kérem című előadás jelenete.
Fotó: deszkaszínház

Négy alkotóműhelyt tartanak ennek keretében, ahol a 14 és 21 év közötti fiatalokat digitális randevúkra várják. November 14-én, december 12-én, január 16-án és február 13-án fotósok, videósok és zenészek találkozhatnak elektronikusan és háromdimenziós valójukban is a művelődési házban.

– Ha kiállok Deszken a főtérre, azt látom, hogy nagyon erős a falu közössége, de ezt is folyamatosan építeni kell, mindig új embereket és új elemeket kell belehelyezni. Ha az új technikából képesek vagyunk a hagyományos eszközök közé beemelni, azzal a hagyományos kultúrát is képesek leszünk fenntartani – magyarázta Seres István Pipu, aki a DeszkaSzínház társulatával új bemutatón is dolgozott: Karinthy Frigyestől a Tanár úr kérem-et mutatták be legutóbb. A deszkások legközelebb november 28-án, pénteken 19 órától lógnak a szeren a művelődési házban.
Taroltak a deszkiek

„Lefizetjük a szippantókat, kenjék be a bíróságot sz...ral, még fel is állványozzák, hogy a tetejére is jusson. Egy éjszaka felhúzzák, és reggel majd folyik a sz...r a lakosság fejére!" – fakad ki a DeszkaSzínház díjnyertes előadásán Spiró György Prah című drámájának egyik alakja.
A deszki társulat nem csak a falu kedvence: a Szín-Játékos Szövetség által rendezett Kárpát-medencei minősítő fesztiválon májusban a DeszkaSzínház Prah című előadása Arany Minősítést szerzett, valamint elnyerte a legjobb rendezőnek és legjobb dramaturgnak járó díjat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kártérítést kér a bolgár férfi a kecskerákok miatt

Több mint egymilliárd forintot érnek az állatok . A rendőrség állítja, nem hibázott. Tovább olvasom