Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Röghöz kötnék a frissen végzett szakorvosokat

Szeged - Kétmillió forintot vasalhat be az állam azoktól a frissen végzett szakorvosoktól, akik elhagyják képzési helyüket – egy kiszivárgott tervezet szerint. Az egyetemi klinikák helyett pedig közkórházakban kellene tanulniuk és dolgozniuk a rezidenseknek.
Sajtóhírek szerint visszafizettetné a kormány a szakorvosképzés alatt nyújtott, mintegy kétmillió forintos állami támogatást, ha a frissen végzett doktor nem a „képzőhelyén" vállal munkát. A javaslat a szakorvosképzés átalakításáról szóló, régóta levegőben lógó koncepcióban szerepel – és már a 2009-ben végző szakorvosjelölteket is érintené. A „fenyegetés" célja az elvándorlás megállítása és a kisebb közkórházak létszám-
hiányának enyhítése. A tervezet másik eleme szerint ugyanis az orvosegyetemeknek – mint képzési helyeknek – juttatott 8 milliárd forintos költségvetési támogatás jelentős részét ezentúl a közkórházak kapnák meg, mert két éven át náluk dolgoznának a rezidensek.

Rezidens és szakorvosjelölt

A jó esetben hatéves képzés után átvett orvosi diplomával nem kezdhet el valaki automatikusan praktizálni, kétéves rezidensi képzésen kell részt vennie. A rezidens bérét a költségvetés állja. Utána következik a szakorvosjelölti időszak, 1-4 év, amelynek a végén szakvizsgát kell tennie, így lesz belőle szakorvos. Ehhez az időszakhoz „szponzort" kell találni, ami többnyire az a gyógyintézmény, amelyik gyakornokként alkalmazza.

Több sebből vérzik a szakmai körökben egy ideje már ismert javaslat, amelynek hátterében a közkórházak és az egyetemi klinikák lobbiharca áll – állítja Hajnal Ferenc, a szegedi orvoskar szak- és továbbképzési központjának vezetője. A koncepció főleg a közkórházak javát szolgálná, hiszen a rezidensek alkalmazásával megoldódnának létszámgondjaik. A jelenlegi rendszer racionálisabb – állítja a professzor – , mivel egy kisebb kórházban végzett képzés alatt a rezidensek és szakorvosjelöltek sosem szereznek annyi ismeretet, rutint, mint egy nagy egyetemi klinikán.

Ráadásul számos kórházban nincsenek meg egy-egy orvosi szakma gyakorlásának feltételei, vagy például a szakvizsgához szükséges műtéti esetszámot nagyon hosszú idő alatt tudják „hozni" a szakorvosjelöltek. A szegedi egyetemen jelenleg 300-350 általánosorvos-rezidenst képeznek, kiesésük a betegellátásra sem lenne pozitív hatással. A professzor bízik benne, az egyetemi szakképzési központok is kifejthetik véleményüket.

Nehéz eldönteni, hol lenne jobb eltölteni a rezidensi és szakorvosjelölti éveket – mondják nevük eltitkolását kérő szegedi rezidensek. Az egyetemi klinikákon ugyanis érdekesebb esetekkel találkoznak, egy közkórházban viszont nagyobb lenne az önállóságuk. A támogatás visszafizetését szeretnék elkerülni, és fontosnak tartják a mobilitás megőrzését is. Ezért ők is egyeztetésekben reménykednek.

Olvasóink írták

  • 19. egyszeru polgar 2008. október 12. 16:11
    „Kedves ´senor´
    Velemenyet igaznak tartom, de reszlegesen. Azert azt se felejtsuk el, Magyarorszag meg nagyon sok egyeb teruleten all az UNIO legtobb orszaga mogott. A szamtalan elony ellenere meg azt is megkockaztatom, talan nem is voltunk, vagyunk eleg erettek, erosek az UNIO-ban valo reszvetelre. Nem veletlen, sok teruleten hatalmas hianyossagok vannak meg mindig, s az erofeszitesek sok esetben nagyon veszelyesek. Tudom, minden uzletben kell kockazatot vallalni, csak a mertekre kell vigyazni. Magyarorszag ma gazdasagilag nagyon torekeny, abszolut instabil gazdasagi hatterrel.
    Az egyen szamara elony ugyan ez a fajta szabadsag es jog, de itt jon a kerdes, amit a ciganysaggal kapcsolatban nagyon sokszor felteszunk. Hol vannak a kotelessegek, mi az amit az egyennek kell tennie azert, hogy valoban az orszag eletkepes maradjon.
    Ne ertse felre, egyaltalan nem vagyok boldog es elegedett a jelenlegi gazdasagpolitikaval es ugymond politikaval.
    Egyebkent egyik leanyom / egeszsegugyi dolgozo/eppen most fizeti vissza kotelezettsegeit. Jogosnak tartom igy is.
    Korabban irtam, arra kell odafigyelni, mennyit es mi modon fizessen vissza a szemely.”
  • 18. Senor 2008. október 12. 14:04
    „Kedves egyszeru polgar,

    el kellene donteni, hogy magunkat europainak gondolo orszagkent, az emberi szabadsagjogok szamitanak vagy sem...
    Mert tudod jogod van a lakhelyedet es a munkahelyedet megvalasztani... (13. es 23. cikk)

    Nem tudom, de utana lehet nezni, hogy hany civilizalt orszagban alkalmaznak hasonlo eszkozt, azaz allami tamogatassal elvegzett tanulmanyok utan feltetelekhez kotik vagy szankcionaljak a munkavallalast...
    Gyanitom nullahoz kozeli eredmenyt fogsz kapni...

    Hangsulyozom emellett amit eszre kellene mar venni, hogy a nagy munkaerohiany ellenere a korhazak alig tudnak embert felvenni, nincs mibol bert fizetni...
    Az allam ti. kevesebbet fizet a betegellatasert, mint amennyibe kerul. Ergo minel tobb beteg annal nagyobb veszteseg...
    Ez olyan mikor koteleznek, hogy minden nap vegyel meg egy kilo kenyeret, de csak napi 100 ft-t kapsz erre...”
  • 17. egyszeru polgar 2008. október 12. 13:24
    „A ket dolog nem zarja ki egymast. Az, hogy megfelelo fizetessel osztonozzek az szakorvosokat teljesen jogos koveteles. Nem csupan a szakorvosokra, az altalanos orvosokra ugyan ez ervenyes. Az evek alatt beinvesztalt toket azert ne vigyek mar ki "buntetlenul´ kulfoldre. Itt nem eletfogytiglanrol van szo, hanem meghatarozott idorol, amit talan ki lehet birni es utana nyitott a vilag. Ha pedig olyan elonyos, jol jovedelmezo allasajanlatot kap az illeto kulfoldon, miert ne fizethetne vissza azt, amit raforditott az allam, vagyis az adozo allampolgarok? Az UNIO-hoz valo tartozas nem zarja ki a tagorszagok bizonyos onallosagat.”
  • 16. Senor 2008. október 11. 19:11
    „Kedves gyakornok!

    En mint kulfoldre elvandorolt szakorvos teljes mertekben egyetertek veled...

    Mindenki szidja a paraszolvenciat...
    Nem lenne nehez megszuntetni, szigoru torvenyek kellenenek, melyet betartanak es be kellene rakni azt a penzt az egeszsegugybe amit a paraszolvencia kivalt...
    Vajon miert nem tortenik ez meg? Az orvosok hozzak a torvenyt? Ok tartatjak be?
    Szeretnem mar latni, hogy a penzt ado ill. kapo szemely felfuggesztett bortonbuntetest kapjon az elso esetnel es az orvos diplomajat vegyek el iziben. Miert nem tortenik ez? Az orvoslobby miatt? Ugyanmar.

    Ha megfeleloek lennenek a korulmenyek es jobb a fizetes akkor nem lenne problema az elvandorlas. Akkor lenne valasztek, ki lehetne szelektalni a korrupt vagy alkalmatlan orvosokat. Akkor lehetne verseny a szo jo ertelmeben....

    Az utobbi napokban hanyinger kerulget a DM-et olvasva. 100E ft mellett ugyeljel hatot, nyolcat de ne hibazz sot egy rossz szot se szolj, de egyebkent is egy rohadt korrupt dilettans vagy...”
  • 15. gyakornok 2008. október 11. 14:46
    „A keretes írásban van egy óriási hiba: A szakorvosi képzés idejére "szponzort" kell találni stb...
    Mekkora marhaság ez? Álljon meg a menet: a szakorvosjelöltek az eü intézményben DOLGOZNAK, és a munkájukért MUNKABÉRT kapnak! A szakorvosjelölt (gyakornok) operál, asszisztál, beteget vesz fel, adminisztrál (kórlapot, zárójelentést, receptet, dekurzust ír), gyógyszerel, kötöz, járóbeteg rendelést csinál, fekvőbeteg osztályon húzza az igát, ügyel havi 6-8-at, szóval MINDENT csinál, csakúgy mint egy szakorvos. A lényeges különbség, hogy szakorvosi felügyelet/jóváhagyás mellett teszi a dolgát, és ahogy idősödik-okosodik-ügyesedik, egyre több mindent csinálhat önállóan, egyre kevesebb útmutatás mellett. Ez a szakképzés lényege! Munkát végez, ebből tanul, így képzi magát. Mi a fenét kellene itt visszafizetni? Szó sincs arról, hogy szájtátásért kapna valaki szponzori juttatást. Ráadásul bárki, aki dolgozott gyakornokként, meg tud erősíteni benne, hogy egy adott eü intézetben igenis nagy szerep hárul a gyakornokokra és fiatal szakorvosokra, nélkülük "nem megy a ház"! És ezért kapnak havi nettó 100E forintkát (amiben benne a min havi 6 ügyelet is).
    A cikkben említett ötletről pedig az a véleményem, hogy már megint sikerült megtalálni a "probléma gyökerét": büntetni akinek nem tetszik az elcseszett rendszer: visszafizetéssel, röghözkötéssel! Azon még véletlenül sem gondolkodik el senki az okostojások közül, MI AZ OKA annak, hogy betelik a pohár és elhúz innen mindenki akinek csöpp kurázsija és esze van? Hálapénzt írtani tűzzel vassal, és tisztességes fizetést adni helyette! Most ne gyertek nekem azzal, hogy akkor minek választottam ezt a szakmát meg hasonlók. Ha mindenki így gondolkodna, SENKI sem menne orvosnak!”
  • 14. Ukuku 2008. október 11. 02:00
    „Azt hittem, hogy megtörtént már a rendszerváltás, de kezdek rájönni, hogy nem, de az is lehet, hogy csak álom volt. Ez a kezdeményezés legalábbis arra utal. Egyébként ennyi erővel az összes külföldre távozótól vissza lehetne kérni a taníttatásának költségeit. Valaki egyszer azt mondta: "...el akarnak menni? Csak tessék!" Akkor hogy is van most ez?”
  • 13. zeusz 2008. október 10. 20:46
    „akutyafáját
    Gondoltam, hogy azonnal harapsz erre a cikkre.
    Hol vagy te az orvosokhoz képest?!?
    A sarkukig sem érsz, de dirigálni akarsz a sorsukról.
    Megértelek, hogy a 8 általánosoddal fel nem fogod, mennyire nincs arányban az orvosok szellemi tőkéje az anyagi megbecsülésükkel.
    Jó,ha tudod, hogy az EU.ban szabad tőke- és munkaerő áramlás van.”
  • 12. Nesoka 2008. október 10. 19:10
    „Talán nem büntetéssel kéne itthon tartani az orvosokat, vannak ennél jobb eszközök is, ez a megoldás csak a munkás magyarnak hangzik jól, akit érint, vagy legalább képben van a viszonyokat illetően, annak nem. Egy orvosnak szüksége van külföldi tapasztalatra, én számos jó szakorvosról tudok, aki eltöltött 1-10 évet külföldön, ott megtanult valamit, ami itthon lehetetlen lett volna, hazajött, és itthon ő is bevezette, csinálta, sőt oktatta. Más kérdés, hogy sajnos sokan közülük ismét külföldre kényszerültek.
    Ne gondolja senki, hogy csak az anyagiak számítanak. Aki kimegy, annak nemcsak pénzügyi "gondjai" vannak, hanem szakmailag sem kapja meg azt, ami ahhoz kell, hogy valaki igazán jó orvos legyen.”
  • 11. akutyafáját 2008. október 10. 19:06
    „juhtúró !
    Ne tegyük már magunkat Angliához !Mi még gyerekcipőben járunk.Azonban,az állam pénzén tanultak,nem kevésért.Valamit adni is kellene érte.Sokára jutunk még a nyugati országok színvonalára !
    Vagy iskolába,orvosképzésre is járjanak oda,fizessék ki ott a tandíjat !”
  • 10. juhtúró 2008. október 10. 18:38
    „Jahh, még annyit, hogy tudom, hol fog megbukni ez az egész. Mivel EU tagok vagyunk, ránk is vonatkozik a munkaerő szabad vándorlásának direktívája, szóval ha elfogadnának egy ilyet, lehet menni Hágába bíróságra...”
  • 9. juhtúró 2008. október 10. 18:34
    „"Az aki állami képzés keretén kap diplomát köteles lenne 10 évig itthon praktizálni."

    Azon azért tessék elgondolkozni, hogy 10 év után 10 évnyi gyakorlattal fog külföldre menni a delikvens sokkal nagyobb pénzért (mivel már gyakorlott, addig meg lesz ideje nyelvet is tanulni) - itthon "kigyakorolta" magát rajtunk, ha elrontott ezt-azt, meghalt valaki - hát az a mi bajunk, nyugaton már nem fogja ugyanezt elkövetni... Szóval még jót is teszünk velük...

    Nem így kell itthon tartani a jónépet, hanem tisztességes fizetéssel és bánásmóddal, biztosítani számukra valami perspektívát a jövőre vonatkozóan (nevezzük életpálya-modellnek) - nem pedig éhbérért 48 órás műszakokat úgy, hogy mindenki rúghat rajtuk egyet - így én sem lennék hülye itthon maradni... (Még annyit hozzátennék, hogy a hálapénz intézményét viszont tűzzel-vassal üldözném... Megalázó az mindkét félnek, mégha nem is veszi tudomásul...)”
  • 8. Senor 2008. október 10. 15:48
    „Csak allas sincs, hiaba keves az ember, az alulfinanszirozas miatt a korhaz nem tud tobb orvost felvenni”
  • 7. egyszeru polgar 2008. október 10. 14:20
    „Jogilag az kovetelheto, amit torvenyben megszabnak. szerintem nagyon is jogos lenne ez a megoldas, sot kiterjesztenem az alapdiplomak kiadasanal is. Az esetleges visszafizetes merteket termeszetesen a korabban fizetett v nem fizetett tandij alapjan kell meghatarozni.
    Nagyon alaposan at kell gondolni , ne lehessenek kiskapuk es ne lehessen tulzasba esni sem.”
  • 6. pille 2008. október 10. 13:13
    „Ez valóban így működött "régen"!A joghallgató,ha az ügyészségre volt szerődése és még ösztöndíjat is kapott, köteles volt oda menni dolgozni. Ha ezt nem tette,kamatostul vissza kellett fizetnie mindent.LakSzusznak teljesen igaza van! Az elképzelés,ami ugye nem is újkeletű, teljesen jogos!!”
  • 5. Senor 2008. október 10. 12:17
    „Arrol nem is beszelek, hogy a kis korhazak mennyi statust tudnak adni a szakorvosoknak...
    Az tonkremenetel szelen nem tudnak felvenni senkit...
    Akkor mi van, ha allas sincs a regioban?”
  • 4. Senor 2008. október 10. 12:04
    „Ez erdekes lesz...
    Nem tudom, hogy jogilag kotelezheto e barki ilyenre.
    Raadasul a vegzes utan el fog menni kapasbol a rezidens es ott szerzi meg a szakvizsgajat, mikozben 6x annyi fizetest rak zsebre...
    Rezidens es szakorvosjelolt sem lesz mar...”
  • 3. egyszeru polgar 2008. október 10. 08:01
    „Nagyon sok / gazdag/ orszagban igy mukodik ez. Termeszetes szamomra , hogy nem az allam, az adofizetok penzet viszik kulfoldre tudasukkal a vegzett diplomasok. vegre, hogy egy olyan torveny lepne be, ami valoban a jogok es kotelessegek szinkronjan alapul. Jo lenne, ha mas teruleteken is vegre helyre allna az egyensuly, mert jocskan akad ilyen tarsadalmunkban. Itt nem a diplomakra gondolok, hanem arra, hogy olyan tarsadalmi szemelyek megbizasa is barmikor visszavonhato legyen /termeszetesen szamonkeressel/ akik nem vegzik a megbizasuknak megfelelo feladataikat.”
  • 2. LukSzusz 2008. október 10. 07:40
    „Ezt már Kádár is így csinálta,orvosok,tanárok esetében,csak ti hamar felejtetek elvtársak.Kapott ösztöndíjat,utána köteles volt ott maradni néhány évet,nem pedig irány Anglia.”
  • 1. haha01 2008. október 10. 07:32
    „Ez nem a legjobb megoldás szerintem.
    Az aki állami képzés keretén kap diplomát köteles lenne 10 évig itthon praktizálni. Egy olyan papírt kapna, amit itthon elfogadnának, de külföldön nem. A teljes éertékű papírt csak akkor kapná meg, ha kifizeti a költségeket, vagy igazolja, hogy 10 éven keresztűl itthon dolgozott olyan munkakörben, mint amit a diplomája alapján végezhet. Ha pl soförként dolgozik 10 évig, akkor fölöslegesen tette, mehet kukutyinba zabot hegyezni. Diploma szia.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talpig színesben a Délmagyarország és a Délvilág

Nyomdai premier volt tegnap este a szegedi Sajtóházban: hárommilliárdos beruházás eredményeként… Tovább olvasom