Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Rokkantsági balhé: két évre vonul börtönbe V. Gyöngyike

A szegedi leszázalékolásokkal kapcsolatos, 2011-ben kirobbant korrupciós botrány végére került pont a Szegedi Ítélőtáblán: V. Gyöngyike elsőrendű vádlott, aki korábban tagja volt annak az orvos-szakértői bizottságnak, amely a betegek rokkantosításáról döntött, 4 és fél év börtönt kapott, de csak két évre kell a rács mögé vonulnia. A másodrendű vádlott, dr. P. Mária felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Huszonnégy rendbeli befolyással üzérkedés, közokirat-hamisítás és egyéb bűncselekmények miatt jogerősen 4 és fél év börtönnel sújtotta V. Gyöngyikét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A 49 éves zsombói nő volt a kulcsfigurája annak a korrupciós botránynak, amely 2011 márciusában robbant ki Szegeden: az akkor asszisztensként dolgozó nő tagja volt annak az orvos-szakértői bizottságnak, amely a betegek rokkantosításáról döntött, és egy elismert szegedi doktornő segítségével a hozzájuk forduló betegektől anyagi ellenszolgáltatás fejében a számukra megfelelő szakvéleményt állítottak ki, amikor azok megjelentek felülvizsgálatra a bizottság előtt. V. Gyöngyike úgy intézte, hogy a fizető páciensek minden esetben ahhoz a bizottsághoz kerüljenek, amelynek ő is tagja volt. Az ügy másodrendű vádlottja, dr. P. Mária 1 év 8 hónap börtönbüntetést kapott, aminek végrehajtását 3 évre felfüggesztették. Első fokon egy évre az orvosi foglalkozásától is eltiltották, de másodfokon mellőzött az ítélőtábla.

Az rokkantsági ügy kirobbanásakor a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Csongrád Megyei Főügyészséggel tartott közös sajtótájékoztatót. Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze akkor elmondta: bírói engedéllyel legalább fél éve hallgatták le az orvos és az asszisztens különböző beszélgetéseit: a felvételek szerint a rokkantsági nyugellátás elintézéséért a betegek fejenként 150–350 ezer forintot fizettek attól függően, hogy a rokkantosítást véglegesnek minősítették-e. Az ügyészség és a rendőrség emberei az asszisztens irodájában, a Vasas Szent Péter utca 1. szám alatti Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal épületében, és az orvos rendelésének helyén, egy szegedi magán-egészségügyi intézményben hajtottak végre házkutatást, mindkét helyszínen dokumentumot foglaltak le. V. Gyöngyike három hónapra előzetes letartóztatásba került.

Dr. P. Máriát még a sajtótájékoztató napján felkerestük magánrendelésén. A doktornő azt mondta lapunknak, hogy semmilyen szakvéleményt nem írt alá, ami a rokkantság megállapítását erősítette volna, mindössze megemlítette néhány betegének, hogy egykori kollégája talán tud segíteni az elbírálás sikerességében. Ezt is csak olyan pácienseknek mondta, akik az ő szakvéleményén kívül is jogosultak lettek volna a rokkantságra, amit lehet, hogy segítség nélkül is megkaptak volna. – A rokkantság és a járulék sikeres megállapítása után valóban kaptam néhányuktól egy lezárt borítékot, amit az asszisztensnek adtam át. Nem vettem ki belőle semmit, nekem az egészből semmi hasznom nem volt. Csak kapocs voltam a két fél között – magyarázta.
Hegedűs István büntetőbíró a tegnapi tárgyaláson tulajdonképpen a doktornő akkori szavait erősítette meg. – A vesztegetés és a befolyással üzérkedés megtörtént, ami bűncselekmény. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy ebben az esetben nem egészséges embereket rokkantosítottak le. Minden érintett beteg felülvizsgálata megtörtént, ők valóban beteg emberek, akik ma is jogosultak rokkantellátásra. A két és fél évvel ezelőtti közhangulat, a rokkantosítás szigorításáról napvilágot látott események miatt ijedtek meg a betegek és a vádlottak, hogy talán azok a papírok, amikkel a páciensek rendelkeznek, a felülvizsgálat során nem lesznek elegek. Az orvosok ezért adtak még pluszleleteket, okiratokat betegeiknek úgy is, hogy akkor meg sem vizsgálták őket. Ezzel persze elkövették az okirat-hamisítást, de az államot közvetlenül nem verték át – magyarázta a büntetőbíró.

Az ügyben 19 vádlott – orvosok, betegek – büntetéséről döntöttek, amik közül csak hét esetben történt fellebbezés. V. Gyöngyike börtönbüntetésének felét 4 év próbaidőre felfüggesztették, de a végrehajtandó részből a nő még feltételesen sem szabadulhat. Mivel három hónapot előzetesben volt, csak két évre kell börtönbe vonulnia. A 67 éves dr. P. Mária esetében a foglalkozástól való eltiltást azért mellőzték, mert a július 1-jén életbe lépő új Btk. erre lehetőséget adott, és az ítélőtábla a büntetés kiszabásakor az ügy elbírálásakor érvényes törvényt vette alapul.

Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. MW2012 2013. szeptember 16. 08:26
    „31. _csutak_ 2013.09.14. 09:16

    Engedelmeddel én is beleolvastam a blogba, amit "Memento Mori" címmel írtál...nos az telitalálat! Engem nagyon irritál Vologya (mert ugye ez volt a mozgalmi neve) szobra, és a körülötte parancsra végrehajtott hajcihő.”
  • 44. majzik 2013. szeptember 16. 08:06
    „Suma, sumarum! A ,,rokkant " ismerőseim 50 %-a ,,megélhetési" !

    Nyilván az Én korosztályomnak egy menekülési útja volt a ,,rokkantositás", de ettől a tény az tény marad!”
  • 43. .suhym. 2013. szeptember 15. 22:20
    „8. _csutak_ 2013.09.13. 15:19

    Bocs, de felhatalmazott a doktornő, hogy bármiféle adatot közölj róla, vagy úgy gondolod, hogy a két fröccs között hallott pletyka a színtiszta igazság? Szóbeszédre alapozott vádaskodást becsületsértésnek hívják és büntetendő.
    Ja, és a blogod nélkül is tudom ki a doktornő, miután hosszú évtizedek óta ismerem nagyon jól, de soha nem voltam leszázalékolva!:))”
  • 42. istvang58 2013. szeptember 15. 17:50
    „Ezért kell orvosnak, jogásznak, politikusnak lenni. Ezekre valószínű nem vonatkozik a börtönbüntetés.
    Jó lenne, ha nyilatkoznának ki mennyi hálapénzt adott a leszázalékolásért és kinek.Akkor se lenne börtön???????????”
  • 41. szatyi 2013. szeptember 14. 18:01
    „Emberek! Hát nem látjátok, hogy miattunk van az, hogy nem a doktornő vonul a sittre!
    Így is kevés az orvos! Ha ő is bevonul, ki gyógyít meg bennünket? :-)”
  • 40. queenmargareth1 2013. szeptember 14. 15:58
    „38. butagyerek 2013.09.14. 13:35 jó ötlet.”
  • 39. eternette 2013. szeptember 14. 15:20
    „33. csonakos--mutass rá, hol tiltják azt, hogy egy cikkhez hozzászóljak? Ugye nem csak azok élhetnek ebben az országban, akik akármelyik hazug politikusra vagy pártra szavaznak? Én betartom a mindekori parlament által hozott törvényekeket, nem sztájkolok, nem lázítok. Ugyanolyan jogaim vannak, mint neked.”
  • 38. butagyerek 2013. szeptember 14. 13:35
    „Ha létezik próba vásárlás, akkor miért nem csináltatnak próba leszázalékoltatást ?”
  • 37. északmagyar 2013. szeptember 14. 12:58
    „Hadat üzentünk az igazi bűnözőknek!!! XD”
  • 36. CID 2013. szeptember 14. 11:09
    „Hehe, nekem is van egy rokonom aki asszisztensként börtönbe vonult pár évre, a a doki főnöke nem, viszont nyitott egy magánklinikát. Mondjuk, rokon sem szűkölködik, mióta szabadult :D Mondjuk az OSZI-nál dolgozó orvosok, tutti, hogy hasonlóképpen jutottak a diplomájukhoz, mint a rokkantjaik az ellátáshoz.”
  • 35. mivan? 2013. szeptember 14. 10:55
    „Az ilyen mocskok miatt szívnak a TÉNYLEG rokkantak, sajnos.”
  • 34. queenmargareth1 2013. szeptember 14. 10:31
    „?igen, aki tudott fizetni az fizetett, igen ismertem ilyet.Már többször írtam.Én nem fizettem:miből?:)28 ezret kapok 3x voltam felülvizsgálaton, mindháromszor úgy lealázott a kedves MM, hogy bőgve jöttem ki (nem csak én) 3 évre adták meg anno és be sem hívtak még az új fantasztikus rendszerben!A sorosom novemberben lesz, ha lesz.2005 óta 4 ezer ft-al több a rehabom.mert még 2010-ig egy két száz forintot emeltek. Volt utazási kedvezményem, tudtam bérletet venni pl.Most az van, hogy az ilyen után, mint én, ha foglalkoztatják!HA!!!akkor 37 nettó jár 4 órára!viszont az összes járulékomat az állam, vagyis TI FIZETITEK!!!Tehát a cég rohadt jó kedvezményt kap utánunk és ezt adják, de tőlünk, akik ezt a lehetőséget adják, azoktól még az utazási kedvezményt is elvették!Most, ki tudja hány állásinterjú után kapnám ezt a 37 ezret, ja csak még nem voltam az orvosi felülvizsgálatukon.Eddig mindig elbuktam, hát most kiderül...idegileg rámentem, már a szívem is tönkremegy, bármikor, bármilyen pillanatban vihet a mentő és engem itt annyian cseszegettek, hogy fogalom.13 évet dolgoztam, addig sumákoltunk!Aztán nem reszkírozott az orvosom tovább!Tehetek róla, hogy örököltem ezt a szart?És akkor ilyenek miatt nekem nem hisz senki.”
  • 33. csonakos 2013. szeptember 14. 10:14
    „30. eternette 2013.09.14. 08:48
    Ha úgy igaz ahogyan írod, hogy te nem szavazol senkire akkor igazán nem értem most mirt is írogatsz itt? Majd eldöntik azok akik mennek szavazni helyetted is a dolgokat! Csak azt nem értem akkor miért a síránkozás? Nyugodj meg van ismerősöm akinek negyven év szolgálati idő után 30 %-ra vették a rokiját és még nem töltötte be a nyugdíjbavonulásának az idejét. Még van háromnegyed éve! Addig miből fog élni? Látod csak azt nyomod amit a haverok megetettek a néppel, hogy nyolszázezer roki! Pedig ha tudnád a régi rend szerint amíg élt valaki roki volt ha egyszer azzá nyílvánították. Korhatár betöltése után is. Csak tudd, most aki betölti a nyugdíjkorhatárt kérheti a továbbfolyósítást "rendes" öregségi nyugdíj ként csak arról nem beszél senki, hogy ezzel egyidőben elveszti a rokikedvezményeket a gyógyszereiről és utána nem tudja kiváltani! Számosan esnek ebbe a csapdába, visszaút pedig nincs!”
  • 32. bambulla 2013. szeptember 14. 09:30
    „helyes
    menjen csak pihenni Gyöngyike
    ezeket az és az általuk rokkanttá nyilvánított embereket cipeljük a hátunkon
    a valóban beteg, rokkant vagy rászorulók meg szinte nem kapnak semmit
    se pénzt se munkát
    szégyen”
  • 31. _csutak_ 2013. szeptember 14. 09:16
    „@szilvásbukta:
    Kérésed parancs :)
    http://csutak.fw.hu/blog_2.pdf
    2011.Márc.11.13:43

    *

    pachakuti @ eternette:
    Roppant nagyot tévedtetek!
    Én múlt pénteken voltam felülvizsgálaton, ahol sajnos a ketyerém miatt megnövekedett mértékű egészségromlást állapítottak meg :(
    És annyit még a nyavalygáshoz, hogy nálam boldogabb, elégedettebb embert Szegeden nem találtok!

    *

    @ Tshabalala:
    A bíró nem elfogult ezt nekem hidd el!
    A részletekre nem kitérve, tudom azt, hogy milyen gőzerővel törekedett a szerecsenmosdatásra az ügyészség!
    A bíró az elé tárt anyag alapján és a szagértők által elé tárt bizonyítékok alapján ítél, és hidd el nekem, aki végig ülte az egészet, hogy becsületesen hozott verdiktet!
    Nem komálom az igazságszolgáltatásnak nevetett rettenetet, de itt helyén van minden. Azt nem tudhatjuk milyen pszichikai ráhatást követtek el "egyesekkel szemben" a per előtt, de engem kísértetiesen emlékeztetett az ami ott elhangzott Rajk utolsó nyilvános megnyilvánulására!
    Ez nem a bíró hibája!
    Ezt láttam, ezt éreztem, tehát egy szubjektív vélemény.”
  • 30. eternette 2013. szeptember 14. 08:48
    „27. csonakos-- mióta ismered te az én "haverjaimat"? Nekem olyanok nincsenek. Én nem szavazok senkire évek óta. Aki 40 évig dolgozott, attól nem vettek el semmit, ne kavarj...A te "haverjaid" emelték meg úgy a nyugdíjkorhatárt, hogy belegebednek az 1954 után születettek, míg a korábbiak 4-5-6-8 évvel korábban elmehettek. Ez a pofátlanság. És ugyancsak a te "haverjaid" engedték meg, hogy 8-900 000 r.nyugdíjas lehessen egy ilyen kis országban, egy része indokolatlanul. Aki beteg, attól nem sajnálom r.nyugdíjat, ezt hidd el nekem.”
  • 29. tol 2013. szeptember 14. 08:23
    „nem nyúlt a borítékba! Hát, a pofám leszakad!”
  • 28. Besenyő_Pistabácsi 2013. szeptember 14. 08:06
    „No de mibe is kerül ez a rengeteg kenőpénz hatására keletkezett "álrokkant" a költségvetésnek havonta? Az okozott kár mértéke megint nincs köszönő viszonyban sem az ítélettel, ráadásul megint a kisebb hal viszi a balhét!”
  • 27. csonakos 2013. szeptember 14. 07:16
    „18. eternette 2013.09.13. 20:11
    Vizsgáltatják már a haverjaitok de valahogy csak nem jön össze az a mantrázott szám amit beetettek veletek! Találnak köztük de nagyon kicsi százalékban! Nem is tudják mi az oka! Én megmondom, aki negyven évet ledolgozott az bizony már elkopott! Persze, ha politikus, vagy aktatologató volt csak akkor kevésbé koptak meg az izületei de a gerince a sok üléstől neki is tönkre mehetetett! No, meg a hajbókolástól! Nektek meg a nyelvetekkel lesz majd probléma!
    26. qrumpli 2013.09.14. 05:45
    Nagyon sok a visszaélés és mostantól csak a bizottság dönthet arról jár vagy nem jár! Ugye azt tudjuk, akinek kéne attól elveszik aki ismeri az utat annak marad tovább!”
  • 26. qrumpli 2013. szeptember 14. 05:45
    „Aki meg valóban rokkant azt meg néha hülyére macerállják.
    A rokkant igazolványt 5 évenként ujjitani kell pl hátha apaciensnek,
    közben kinőll a lába.”
45 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi kaszinót tessék 50 millió forintért!

Kaszinó nyílhat Szegeden. A koncessziós pályázat kiírásához azonban a városnak is hozzá kell járulnia. Erről szeptember 20-i ülésén dönt a szegedi közgyűlés. Tovább olvasom