Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 2°C | 8°C Még több cikk.

Rokkantsági felülvizsgálat: ˝Szimulánsnak néztek˝

Szeged - Megvárta a folyamatban lévő rokkantsági felülvizsgálata eredményét Hemm Károly, csak utána szólt, hogy betegebb lett. Rosszul tette. Úgy számol, több mint 100 ezer forintja bánja.
– Köszönöm a hatóság nagy tudású orvosainak, hogy ráébresztettek, mekkora kamu szimuláns is voltam tavaly 5 hónapig. Szentül meg vannak ugyanis győződve arról, hogy az egészségem csak 2014 decemberében romlott le annyira, hogy magasabb rokkantsági fokozatot ítéljenek meg. Ezért a fellebbezésemet, amiben kértem, hogy júliustól állapítsanak meg magasabb fokú rokkantságot, elutasították – panaszolta a súlyosan látássérült, szegedi Hemm Károly.

– Hiába csatoltam a kérvényemhez szemészeti leleteket és a kórházi jelentést. Megírtam, hogy július 1-jén diagnosztizáltak a szememen egy daganatot, de addigra már jócskán romlott a látásom. Attól a naptól táppénzre kellett mennem, augusztusban és októberben meg is operáltak. A hivatal közben tévesen kiutalt a táppénz idejére kéthavi rehabilitációs járadékot – összesen 58 ezer forintot –, úgyhogy majd azt is vissza kell fizetnem – mondta Hemm Károly.

– Megjegyzem, az volt a legnehezebb időszakom a második műtét előtt és után, mert a világból szinte semmit nem láttam, és a lakásomon belül is nehezen közlekedtem. A hatóság szerint 57 százalék volt az egészségkárosodásom egészen decemberig, és csak onnantól 80 százalék. Hangsúlyozom, nem a romlás megállapított mértékével van problémám, azt elfogadom. De hogy júliustól decemberig csak beképzeltem magamnak a daganatot, látásromlást, vizsgálatokat, kórházat, műtéteket? Én így értelmezem a hatóság döntését, merthogy a másodfok is jóváhagyta. Hamarabb azért nem kértem újabb felülvizsgálatot egészségromlás miatt, mert még a legutóbbi, májusi vizsgálatról szóló határozat sem volt a kezemben. Azt csak ősszel kaptam meg. December óta 55 ezer forint az ellátásom havonta, előtte januártól szeptemberig 34 ezer volt, két hónapra pedig nulla. Ha összeadom, öt hónap alatt 173 ezer forinttal kaptam kevesebbet, mint amennyi szerintem járna. Ez nekem rengeteg pénz!

A látássérült Hemm Károly alulmaradt a hatósággal folytatott macska-egér harcban. Fotó: Kuklis István
A látássérült Hemm Károly alulmaradt a hatósággal folytatott macska-egér harcban. Fotó: Kuklis István

Elküldtük kérdéseinket a megyei kormányhivatalnak. Az ügyfél meghatalmazása alapján a hivatal leírta, hogy rehabilitációs szakigazgatási szerve mindent szabályszerűen csinált, hiszen a másodfokú hatóság is megerősítette a döntést. A szakértő a tavaly májusi soros felülvizsgálat alapján augusztusban rehabilitációs járadékot állapított meg októbertől az addigi rokkantsági ellátás helyett. Azért csak októbertől, mert a jogszabály előírja, hogy ha a felülvizsgálat állapotváltozást állapít meg – mint Hemm Károlynál –, akkor azt a döntést követő második hónaptól lehet rögzíteni. Az ügyfél szeptemberben kérte az újabb felülvizsgálatát súlyos állapotrosszabbodásra hivatkozva, és tájékoztatta a hivatalt, hogy július 1-je óta betegszabadságon van. Ezért a hatóság októbertől szüneteltette az ellátását. Ezt törvény írja elő, ha a rehabilitációs ellátásban részesülő keresőképtelen.

A kormányhivatal azt is leírta, hogy az újabb vizsgálatot gyorsan elvégezték, és decembertől ismét rokkantsági ellátást állapítottak meg az ügyfélnek. Az állapotrosszabbodás ugyan vélhetően július 1-jétől állhat fenn, de a jogszabály tiltja az ellátás visszamenőleges megállapítását. Tanulság: Hemm Károlynak júliusban kérnie kellett volna a rendkívüli felülvizsgálatot. Akkor hamarabb végzik el, igaz, az ellátást akkor is az állapotváltozásról szóló döntés utáni második hónaptól állapították volna meg, azaz augusztustól. Onnantól ketyegne a magasabb ellátása.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindenhol ott vannak: szegedi honlapot hekkeltek az Iszlám Állam nevében

Az inkább figyelemkeltőnek, mintsem figyelmeztetőnek szánt hekkelés a főszerkesztő szerint vélhetően internetes technikai és nem ideológiai okból történt. Tovább olvasom