Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Rokonnak, ismerősnek adta ki magát

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a makói férfit, aki idős nőktől csalt ki pénzt.
Az egyik sértett tett feljelentést a Szegedi Rendőrkapitányságon február 23-án. A 89 éves asszony a nyomozóknak elmondta, hogy 9 óra 30 perc körüli időben a vonalas telefonján felhívta egy személy, akit ő a fiának hitt, és anyagi segítséget kért tőle. A hívóval abban egyeztek meg, hogy az elküld valakit a pénzért. Fél óra múlva egy fiatalember kereste fel a sértettet a lakásában, akinek 134 ezer forint készpénzt és egy arany karkötőt adott át. Később kiderült, hogy a „futárt" nem az idős néni fia küldte.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként megállapították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi személyazonosságát. Az egyenruhások makói otthonából előállították a 24 éves S. Tibort, aki ellen csalás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók azzal gyanúsítják a terheltet, hogy 2014. február 23-a és május 14-e között összesen hét sértett sérelmére követett el hasonló módon bűncselekményeket. Két esetben azonban nem sikerült a pénzt megszereznie.

A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya S. Tibort őrizetbe vette és kezdeményezte az ügyészségen, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a gyanúsított előzetes letartóztatására.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Versenyben a fagyi a jégkrémmel

160 és 200 forint között kapható átlagosan egy gombóc fagyi Szegeden - van multi is: 700 forintért kétliteres csoki-vanília-eper jégkrém... Tovább olvasom