Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Roma gyerekek ültek rendőrautóba

Roma családi napot rendezett a Szeged–Csanádi Egyházmegyei Karitász pénteken a szegedi Mátyás király téren a szegedi rendőrséggel együttműködésben. Kétszáz család kapott meghívást, és sokan eljöttek a napfényes délutánon.
A legkisebbektől a nagymamákig és nagypapákig több generáció képviseltette magát. Kothencz János a Szeged–Csanádi Egyházmegyei Karitász igazgatójától megtudtuk: ezt egy hagyományteremtő rendezvénynek szánják, amely segíti a roma integrációt. Nemcsak Szegeden, hanem több vidéki városban is megrendezik majd.

Roma gyerekek ültek rendőrautóba - GALÉRIA

A hivatalos megnyitó után a családok csapatokat alkottak, majd különféle versenyszámokban mérték össze erejüket és ügyességüket. Például pingponglabdát kellett kanállal a célba juttatni, majd az asszonyok bekötötték férjük szemét, és így kellett őket irányítaniuk. A gyerekek kipróbálhatták a rendőrautót és egyéb rendőrségi felszereléseket is, például a testvédő protektet, amit elsőként Kovács Dániel próbált fel. Hogy tesztelje, mennyire hatékony a felszerelés, egyik barátja meg is ütötte a pajzsot egy gumibottal. Elmondása szerint semmit nem érzett belőle.

A családi versenynek hat díjazottja volt: két első, két második és két harmadik helyezett. A győztesek élelmiszer csomagot kaptak a Szeged–Csanádi Egyházmegyei Karitász jóvoltából, és a rendőrség is megajándékozta őket egy-egy ajándékcsomaggal.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sexhibition a REÖK-ben

Mel Ramosnak, a pop art "fenegyerekének" pin-up lányai várják a látogatókat a REÖK-ben a Sexhibition… Tovább olvasom