Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Romantikus döcögés az Újszeged – Mezőhegyes vasútvonalon

Tizenegy megálló, hatvanhat kilométeren. Mindezt kilencvennyolc perc alatt teszik meg a 121-es Újszeged–Mezőhegyes vonalon a szerelvények. De könnyen lehet, hogy csak december 31-éig. Ugyanis a gazdasági minisztérium egyik tervezete szerint január 1-jétől itt is leállhat a személyszállítás.
Egy szakminisztériumi tervezet szerint 2008. január 1-jétől tovább csökkenhet azon vasútvonalak száma, amelyeken személyszállító vonatok közlekednek. Az idei mellékvonalbezárás elkerülte Csongrád megyét, ám ha elfogadják a tárca tervét, akkor három megyei vasútvonal válhat az enyészetévé. Háromrészes sorozatunkban ezeket járjuk be. Elsőként az Újszeged–Mezőhegyes vonalat jártuk be, s néhol bizony nagyon szomorú dolgokat tapasztaltunk.

Makó, a középpont

A magát vasútbarátnak tartó szerző alaposan eltátja a száját, amikor a Galyatetőn körüljáró Buzenykát lát. A kis cseh motorvonat teljesen hétköznapi jelenségnek számított a vonalon, ám az orosz államadósság fejében kapott Uzsgyik térhódításának köszönhetően erre a vonalra is bőven jutott a szerelvényekből. Csakhogy az ütemes menetrendnek köszönhetően ezek a motorvonatok is egészen a fővárosig robognak, így a légkondit egyre jobban megszokó, s ma már hiányoló utazóközönség újra a kis piros motorkocsikon zötykölődik.

Újszegedről kigördülve Makóig a jegyvizsgáló az úr, az állomásokon Szőregen, Deszken, Kiszomborban és Kiszombor megállón sincsen személyzet. A Bz ütemes csattogása mellett nehéz elaludni, bár a rutinosak ezt is megszokták, s a törzsutasságot jelképező bérlet felmutatása után azonnal álomba zuhannak. Igazi kis közösség ez, egyfajta utazó falu, ahol mindenki mindenkit ismer, s tud is mindent a másikról.

– Három percre lakom Makón a vasútállomástól, ezért járok vonattal. Meg mert szeretem is – mondta Karsai Ede, miért a síneket választotta a közút helyett. – Újszegedről a trolikkal pillanatok alatt a belvárosban vagyok, így nekem ez tökéletes. Évek óta nem járok busszal.

Amikor arról kérdezem, mit szólna hozzá, ha ez a vonal is a tavasszal bezárt mellékvonalak sorsára jutna igencsak elkerekedik a szeme. – Nem hiszem, hogy ezt meg mernék csinálni. Ez egy nagyon fontos vonal. A hegyesiek és a város környéki falvak lakói is Szegedre ingáznak inkább, mint Békéscsabára, hiszen így még mindig közelebb vannak egy nagy városhoz. Biztos vagyok benne, hogy a vonal mentén élők nem fogják hagyni ezt a lépést megtenni – magyarázza a férfi.

Közben beérünk a Maros-parti városba, ahol az évek óta tárolóvágányként használt külső síneken leharcolt összegraffitizett postakocsik állnak hosszú sorokban. Itt keresztez a hegyesi ellenvonat, valamint megérkezésünk után nem sokkal Szentes felé is elindul egy szerelvény.

Romantikus döcögés a határ mentén

Makót elhagyva még romantikusabbá válik az utazás. Az egyébként sem túl nagy tempó most még tovább lassul, a pálya nem „hagyja" száguldani a vonatot Apátfalván, Magyarcsanádon, Nagylakon – ahol Kiszomborhoz hasonlóan kétszer is megáll a vonat, másodszor a Kendergyárnál – érjük el a vonal utolsó megyei állomását: Csanádpalotát. Az állomás itt is „lakatlan", s erre hirdetmény is felhívja a figyelmet: jegyet a vonaton a jegyvizsgálótól pótdíj nélkül lehet venni. Ugyanakkor egy másik kopottas felhívás is olvasható a bezárt állomás ablakán: a MÁV a bliccelés visszaszorítása érdekében esetenként rendkívüli menetjegyellenőrzést tart az állomásokon. Nem tudni, mikor lehetett erre példa Palotán.
Nagylakra visszaérve a vasútállomás elkeserítő látványt nyújt: csak a kerítésekből lehet arra következtetni, itt valaha fényes indóház állt. Az állomás előtti téren álló kis boltba betérve annak vezetője, Verba Elisabeta kérdés nélkül sorolja a vasúttal kapcsolatos problémáit.

– Nagyon nagy szükség volna erre a vonalra, de egyre jobban lepusztul. Most, hogy újra ezek a kisvonatok járnak megint sámlival kell menni az állomásra. Az öregek ugyanis már egyáltalán nem tudnak nagyot lépni, így a felszállás nekik nagyon veszélyes. Nem értem, miért vitték el az orosz vonatokat! – tűnődött a boltos. Amikor felvetem neki a bezárás lehetőségét még indulatosabb lesz. – Nem lehet, képtelenség, hogy elvegyék ezt a vonatot is. Meg fogjuk akadályozni. Szükségünk van a vasútra, ez az egyetlen rendes összeköttetésünk a megyeszékhellyel. A busz még veszélyesebb, amióta Románia EU-tag lett, az a csoda, hogy nincs minden nap halálos baleset a kamionok miatt a 43-ason! – érvelt a vonal mellett Verba Elisabeta.

Közben „bevásárolok", majd megköszönve a beszélgetést újra kiballagok az állomás elé. A gazt éppen nyírják, az állomás melletti vízdarura már rározsdált a lakat: nemigen vételez már itt vizet egyetlen gőzös sem.

Lassan begördül a cseh csoda, amivel egészen Újszegedig röpülünk vissza. A múltból egy kicsit a jelenbe, és a valóságba is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fél évszázada készít süteményeket az aranykoszorús cukrász

Buchholcz Tivadar kereken ötven éve készít süteményeket. A szakma fortélyait a régi Virág… Tovább olvasom