Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Rongybabákat kaptak a képviselők

Szeged - Rongybabát kaptak ajándékba a megyei önkormányzat képviselői az UNICEF-től. Az év utolsó ülésén többekkel együtt Csongrád Megyéért Emlékérmet kapott az önkormányzattól Becsey Zsolt korábbi európai uniós képviselő.
A baloldali képviselők a terem jobb oldalán, a jobboldaliak pedig a bal fertályon találták meg névtáblájukat az év utolsó ülésén a szegedi megyeháza nagytermében. Egy-egy rongybabát is találtak a helyükön: ezek az UNICEF magyar bizottságának ajándékai, és a gyerekjogok védelmének fontosságára emlékeztetik a döntéshozókat. Károlyi Sándor képviselő napirend előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Gárda működésének betiltása jó döntés volt, de az igazi feladatról, a cigányság beilleszkedésének segítéséről elterelődik a közfigyelem. Pedig ezt előbb-utóbb meg kell oldani. A közgyűlés tudomásul vette, hogy a csongrádi Aranysziget Otthon vezetője, Harmatos Ibolya egészségi állapotára hivatkozva nem kívánja ezután ellátni igazgatói feladatát. A közgyűlés többsége elfogadta az önkormányzat jövő évi költségvetési koncepcióját, és – Piri József indítványával szemben – a határozat első pontja arról szól, hogy a megye tiltakozik a kormány megszorító intézkedései ellen. A mórahalmi idősotthon sorsáról nem döntöttek. Mint kiderült, a törvény szerint addig nem adhatja át a megye a városnak, amíg a kisteleki intézmény részeként működik. A megye Mórahalommal együtt keres pályázati forrást egy új otthonépület fölhúzására, hogy ezt a régit kiválthassák. Ha jövő júniusig nem találnak forrást, visszatérnek az ügyre.

A közgyűlés utáni ünnepségen Csongrád Megyéért emlékéremmel tüntették ki Becsey Zsolt korábbi európai parlamenti képviselőt, Wittmann Tibor professzort, Dux László professzort, Gaskó Béla biológus-muzeológust, Horváth István nyugdíjas pedagógust. Csongrád Megye Sportjáért kitüntetést kapott Biatovszki Mira sportlövő, Kalmár Istvánné tanár, Kopasz Bálint kajakozó, Valkai Zsolt, a Szt. Jupát SE elnöke, valamint Szabó Miklós judo-edző. Kothencz János, az ÁGOTA alapítvány elnöke a Csongrád Megye Szociális Ellátásáért díjat vehette át.

Olvasóink írták

  • 4. bo 2009. december 18. 23:17
    „Inkább kötelet kaptak volna!:-)”
  • 3. Tapasztalt 2009. december 18. 11:24
    „A kitüntetési lista akárhogy nézem, nagyon egyoldalu. Hát nincs egy baloldali ember sem, aki tett valamit ezért a megyéért? Mert ugye Wittman meg Dux profok sokat tettek???? Nanemá!!”
  • 2. joy 2009. december 17. 22:00
    „Hm.
    Én tevékenységükhöz méltó ajándékot adtam volna mindegyikőjüknek!
    Mindőjüknek akkorát, amekkorát megérdemel.
    5-10 centis kutyagumival mind kielégült volna.
    :o(”
  • 1. szatyi 2009. december 17. 20:30
    „Minek ezeknek ajándék?
    Többet ért volna , ha a gyerekeknek adják! Ostobák!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élménygazdag vendégség a szeretetsátorban

Szeged - Táncoló és tapsikoló gyerekeket láttak vendégül a Dugonics téren, a Délmagyarország és a… Tovább olvasom