Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 6°C Még több cikk.

Rövid a Kárász utca, északi és déli irányban is nyújtanák

Tervekben nincs hiány: a városvezetés is azt szeretné, amit a szegediek, hogy a történelmi belváros sétálóutcája, gyalogos övezete ne csak a Kárász utcára korlátozódjon. Építészek és döntéshozók délen az Aradi vértanúk teréig, északon a Szent István térig hosszabbítanák meg a gyalogos tengelyt.
A turisták a csodájára járnak a 2004-ben Europa Nostra-díjjal jutalmazott szegedi városépítészeti együttesnek, a megújult Kárász utcának és a Klauzál térnek. Az elismerés a díszburkolatos tereknek éppúgy szólt, mint a magyar urbanisztika különleges alkotásának, a szigorú historizmus és a korai eklektika jegyeit magukon hordozó, felújított épületeknek. A belváros szoros értelmében vett magjának felújítása azonban nem egyik napról a másikra történt: a tervezés 1997-ben kezdődött, az átadásra pedig egészen 2001 őszéig kellett várni. S már az avatás napjaiban ígéretek hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy Szeged sétálóutcáját meghosszabbítják.

Az eddig megvalósult belvárosi rekonstrukció koordinátora, a ma már nyugdíjas főépítész, Novák István lapunknak elmondta: egy észak-déli tengely mentén képzelték el a további felújításokat, északon egyrészt a Szent István tér és a Horváth Mihály utca, délen pedig az Aradi vértanúk tere felé. A cél a történelmi városkép visszaállítása, az oda nem illő épületek eltüntetése, térburkolatok kialakítása volt.

Mélygarázs a Dóm tér alatt

A katolikus egyház is áldozna a dóm és a tér felújítására, ez a téma önmagában külön projekt lesz a várossal közösen, 2007 után. Még egy tér alatti mélygarázs gondolata is felmerült, akárcsak az Aradi vértanúk terével kapcsolatban. A Kölcsey utca díszburkolatáról azonban egyelőre még a távlati tervekben sincs szó, szintén a parkolási és az áruszállítási gondok miatt.

Az elképzelések megvalósulásából ma annyi látszik, hogy a Szent István tér felújításával idén megszépül a gyalogostengely északi pontja, amely a Vidra utcán keresztül válik elérhetővé. Onnan azonban nem szorítják ki a tömegközlekedést. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester elmondta, ez a megoldás Nyugat-Európában elterjedt, Darmstadtban például a sétálóutca közepén halad a villamos. A leendő gyalogos tengely egy megállóhelye lesz a szombaton átadásra kerülő Anna-kút a már ismerős vörös színű térburkolással.

Ezt a követ és téglát látjuk majd viszont a Széchenyi tér fősétányán is, amelynek megvalósítására elkészült a tanulmány: már „csak" megfelelő pályázati forrást keres hozzá a városvezetés. A Kárász utca déli folytatásának „térfüzére" – Dugonics, Árpád, Aradi vértanúk, Dóm – szakmai tervezési folyamaton esik át ezekben a hónapokban. Így még az sincs eldöntve, hogy a Jókai utcából kitiltják-e a járműveket, mivel ott a parkolóhelyekre szükség van. Jövőbeni pénzforrások, közlekedési koncepciók függvénye az is, hogy a Jókai utca és a gyógyszerészkar előtti Eötvös utca díszburkolattal csatlakozik-e az Aradi vértanúk, illetve a Dóm térhez.

A Dugonics tér felújításával kapcsolatban partner a Szeged Nagyáruház tulajdonosi gárdája: a homlokzat megújulna és meg is változna azzal, hogy a Jókai utcára további üzleteket nyitnának. Hogy a gyalogos tengely meghosszabbítása mennyibe kerül majd, ma még megbecsülni sem lehet. Mint ismeretes, a Szent István tér felújítása egymagában egy 1,2 milliárd forintos projekt, amelyhez 1 milliárdot pályázati forrásból nyert a város. Az Anna-kútra közel 80 millió forintot költöttek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Médiabál lesz Szegeden

Médiabált rendeznek jövő héten szombaton Szegeden. Évek óta nem volt a Csongrád megyei sajtó… Tovább olvasom