Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Rövidített szökőkúti krumpliszüret

Rendőri fellépésekkel tarkított csapatversenyt tartottak a szegedi belvárosban az SZTE TTK gólyái péntek este. A több száz kisgólya egy része még szedhetett krumplit a múzeum előtti szökőkútban, a helyszínt azonban meg kellett szüntetni.
A fiúk szívhez szólóan énekeltek a kiválasztott hölgynek az Anna-kútnál Fotó: Segesvári Csaba
Kisebb rendőrségi közjátékkal kezdődött az a péntek esti belvárosi csapatverseny, amelyen az SZTE Természettudományi Karának nagyjából négyszázötven gólyája vett részt. A Széchenyi téren este fél nyolckor fehér és piros egyenpolókban gyülekeztek a kis- és főgólyák – erre azonban nem kért engedélyt senki. Így a rendőrség szükségét érezte a hatósági érdeklődésnek arról, hogy mi is folyik itt. Miután Tóth Gergely, a TTK-s gólyatábor egyik főszervezője elmagyarázta, a négy járőr távozott, a harminc-negyven fős csapatok pedig az „akadályverseny" helyszínei felé vették az irányt.

Az egyiket elkísérve először az Anna-kúthoz mentünk. Korábban az úgynevezett Anna-imádásban meg kellett mászni a kutat, és a szobortáncosnővel minél intimebb viszony kialakítása volt a cél. A felújítás óta a pontokat arra adják, hogy a csoport egy hiányos ruházatú bátor hölgyét – mintegy a szobor modelljét – hogyan dicsőítik a fiúk. Egy csinos bikinis lányt nagy vihogások közepette emeltek a magasba a férfikezek, és szívhez szólóan énekeltek neki, amikor megérkeztünk. A kútnál történteket nyitott szájjal bámulta egy négyévesforma kislány, a vízre váró idősebbek megértéssel és széles mosollyal fogadták a fiatalok ökörködését.

A múzeum előtt is gólyák gyülekeztek. Feladatuk az volt, hogy a szökőkútban elrejtett tíz krumplit minél előbb megtalálják. Pillanatok alatt lekerültek a csapattagokról a ruhák, és már gázoltak is az alkalmi medencébe. Nem sokkal később újra megjelentek a rendőrök, akik ezúttal arra figyelmeztették a szervezőket: az engedély nélküli köztéri fürdőzés is sokba kerülhet. Ezután Tóth Gergely jobbnak látta a „versenyhelyszín" megszüntetését: az itt szerezhető pontszámot megkapta minden később érkező csapat.

A Klauzál téren szó szerint nehéz feladat várt a kisgólyákra: egy nagyjából százkilós főgólyát kellett egy széken elcipelni úgy tizenöt méterre. Előtte azonban az Adonisznak semmiképp sem nevezhető öregdiáknak és társának kellett puszit adni pluszpontért a lányoknak. Mindent hibátlanul teljesítettek, sőt a megvesztegetésként adott sörre is kaptak pluszt az élelmes kisgólyák.

– Nagyon élvezem a tábort, Szeged király hely, a csajok pedig eszméletlenül csinosak – mondta átszellemülten a pálmonostori Balogh Zoltán, aki informatikusként tanul majd az egyetemen. Elárulta: a legtöbb emberrel már összebarátkozott, leendő évfolyamtársaival egyelőre még virtuális albérletüket is megalapították.

Furcsa jelenet zajlott negyed tízkor a Dugonics téren, ahol a szökőkút körül zene nélkül, gyertyával a kezükben keringőztek a gólyapárok. A megdöbbentő látványt a turisták nem tudták mire vélni, így többen le is fotózták. Az újabb feladatért az kapott pluszpontot, aki városi polgárt is bevon a produkcióba. Így kerültek a Kárász utca zenészei is az egyik gólyacsapatba.

– Zalaegerszegről jöttem, de Szeged sokkal jobban tetszik, mint a szülővárosom. A gólyatábor tök buli, a feladatok közül a krumpliszedés és a gyertyafénykeringő tetszett a legjobban – beszélt a tánc után a matekos Barosán Eszter.

– Még nem fáradtunk el, de ilyen társaságban nem is nagyon lehet. Szerdáig biztosan bírjuk a bulizást, utána meg jöhet az egyetemi élet – mondta mosolyogva az őslénykutatónak készülő Molnár Ágnes, és már indult is a csapattal a következő helyszínre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dzsadzsa, tücsök és patkány a vadasparki etetőtálban

A selyemmajmok a legkényesebbek, a hiénák a „legigénytelenebbek" a Szegedi Vadasparkban… Tovább olvasom